Hírek és események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből a 2003/2004-es tanév elején
LVI. évfolyam 2. szám / IntézményeinkLévay József Református Gimnázium és Diákotthonban húsz osztályban 617 tanuló kezdte el az új tanévet, a Diákotthonunkban pedig 203 tanuló nyert elhelyezést. A nevelőtestület létszáma 62 fő, közülük 11 nevelőtanári feladatokat lát el. A teljes munkatársi közösség 107 fős.
• A tanév megkezdése előtt az új tanulóink háromnapos ismerkedési táboron vettek részt augusztus 28. és 30. között. A 124 fiatal osztályfőnökeik, vallástanáraik, testnevelő tanáruk és nevelőtanáraik kíséretében Dédestapolcsányban töltötték az „éretlen tábort”. A táborban az egymással való ismerkedés mellett a tanulók az iskola rendjével, életének sajátosságaival is ismerkedtek. Az áhítatok a lélekben való épülést és Isten igéjének megismerését szolgálták. Így tanulóink már ismerősként kezdhették az új tanévet.
• A tanévnyitó ünnepi istentisztelet augusztus 31-én a Kossuth utcai református templomban volt. Az ünnepségen szép számban részt vesznek a szülők is, így fontos közösségi alkalma intézményünknek.
• Iskolapresbitériumunk szeptember 5-én és 6-án vett részt Jósvafőn kétnapos továbbképzésen dr. Molnár Miklósné igazgatóhelyettes vezetésével. Ugyanitt erdei iskolai foglalkozást tartott a 8.A osztály Tolnai Zoltánné osztályfőnök vezetésével szeptember 12. és 16. között és a 8.B osztályunk Kovács Sándor osztályfőnök vezetésével szeptember 16. és 20. között. A szervezésért, a vendégszeretetért és a programok lebonyolításában nyújtott segítségükért hálásak vagyunk Hangó Pál nagytiszteletű úrnak, Berecz Béla tanár úrnak az Aggteleki Nemzeti Park munkatársának, és a Borsod-Gömöri Református Egyházmegyének a jósvafői parókián a szálláslehetőségért.
• Félévenként egy-egy kulturális programon vesznek részt közösen tanulóink. Az első félévben szeptember 16-án az Evangélium Színház előadásában tekinthettük meg Illyés Gyula Fáklyaláng című drámáját, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetét dolgozza fel. Köszönet a művészeknek a maradandó élményért!
• Diákotthonunk közösségi bennmaradós hétvégét tartott október 18-án és 19-én. A közösségi hétvégék célja a közösségformálás azon diákjaink között, akik a hétköznapjaikat a családtól távol töltik, de egymással szorosabb közösségben. A tanévenként négy alkalommal tartott közösségi hétvége első alkalmán a kedvező időt kihasználva a közel kétszáz diák és 11 nevelőtanár bükki kiránduláson vett részt. Az itt tartott istentiszteleti alkalmon Sípos Tamás lelkipásztor, nevelőtanár szolgált.
• A reformáció emlékünnepélyét október 31-én csendesnap keretében tartottuk. A teljes intézmény számára szervezett alkalmon dr Szathmáry Sándor nagytiszteletű úr előadással szolgált, a Wycliff Bibliafordító Társaság munkatársai pedig szolgálatukról tájékoztatták vetített képes előadáson a jelenlévőket.
• Az tanév első negyedévét záró fontos esemény a „Lévay napok”, amikor intézményünk névadójáról való megemlékezés mellett a diáknapokat is megtartjuk. A diáknapok november 6-án a 12.-es igazgatójelöltek bemutatkozásával és „kampányával” kezdődik, amely után a tanulók és pedagógusok szavazata alapján választják meg a diákigazgatót.
Ebben a tanévben a tanulók szavazata alapján Csoma Krisztián 12. C osztályos tanulónkat érte ez a megtiszteltetés. Feladata volt a választást követő diáknap megszervezése és lebonyolítása.
A tanév elejének fontos feladata az éves munkaterv és eseménynaptár összeállítása.
Ennek a nagyobb nyilvánosságot is érdeklő részét tesszük közzé. Figyelmet érdemel a szülők számára meghirdetett előadás és beszélgetéssorozat gyermekeikkel kapcsolatos témákban. Ezekre szeretettel várjuk a gyülekezeti tagokat is. A tanárok és lelkipásztorok számára közös sportolási lehetőséget kínálunk november 7-től péntekenként, folyamatosan.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
