Közösségben Istennel és egymással - Gyülekezeti kiránduláson a tokaji reformátusok

2007. július 15-én a tokaji református gyülekezetben kirándulást szerveztünk. A kitűzött időpont előtt több hónappal felvetődött az ötlet egy presbiteri gyűlésen. Ezt követte a lelkes szervezés, telefonok, egymás személyes megszólítása, hívogatások, az istentiszteleten való kihirdetés. A folyamatos előkészítő imádság és munka után vasárnap reggel 8 órakor 41 fővel indultunk útnak.

A kirándulás célja legfőképpen a közösségformálás volt A 2007. esztendő a Magyarországi Református Egyházon belül a KÖZÖSSÉG éve elnevezést kapta. A közösség lényege elsősorban Isten és ember között fontos, s ebből következik aztán az ember és ember közötti helyes kapcsolat.

Úgy állítottuk össze a programot, hogy abban érezhető legyen mind az Istenhez, mind a gyülekezeti tagok egymáshoz való közeledése. Busszal indultunk Sátoraljaújhelybe, ahol istentiszteleten vettünk részt. Dr. Kádár Ferenc az Apostolok Cselekedetei 20. részének 35. verse alapján hirdette Isten Igéjét: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni!" - ezt Jézus Krisztus mondta, s Pál apostol idézte az efézusi gyülekezet képviselői előtt. Mindkettő saját életével hitelesítette ennek lényegét. A világ embere teljesen más morál szerint él, vezérelve az, hogy jobb kapni, mint adni. Ez az önzés világa. Jézus mindig szembe ment a világ által diktált eszmével és megmutatta, hogy van más, mindenek felett lévő igazság. Jézus Krisztus önmagát adta értünk, az egész világért. Így a világ értékrendje is megfordulhat ezáltal. Isten tudja csak megnyitni a szívünket, az új értékrend elfogadására. Mit adhatunk mi? Például időt egymásnak, a gyermekünknek, szüleinknek, férjünknek, feleségünknek - embertársunknak.

Önzetlenül, szabadon, nem rohanva adhatunk erőt a botladozó, tévúton járónak, felkarolhatjuk erőtlenségében, s rámutathatunk az igazi segítő Jézusra. Az anyagi javainkból is adhatunk. Ó, bárcsak ne kényszer vagy megszokás vezérelne ebben!

Adni tehát jó! Elmondhatom, hogy nekünk is adtak, s mi adhattunk ezen az istentiszteleten. A helyi gyülekezet tagjai szeretetteljes fogadással (üdítő, rágcsálnivaló) odafigyeléssel, mosollyal - ajándékoztak meg minket.

Hallhattunk a gyülekezet és a templom múltjáról és jelenéről, s kaptunk elé Igét. 41 fős csapatunk az ének, a vers, a köszöntés szolgálatával igyekezett örömöt szerezni. Minden korosztály képviseletében megszólalt egy dallam. A 273. dicséret a felnőtt gyülekezet tagjaival hirdette, hogy Tokajból jöttünk, és ezért szólt Némethi Ferenc egykori tokaji várkapitány dicsérete ajkunkról. Az ifjúság és a 40-esek és a Családi Kör tagjai az egységről énekeltek gitárkísérettel: „A Te nevedben, mi együtt vagyunk..." A gyerekek - bölcsistől óvodásig, iskolásig - egy, az idei Vakációs Gyermekhetünkön tanult dallammal szolgáltak.

Istentisztelet után a közeli hegy felé vettük az irányt, ahol a Magyar Kálvária történelmi emlékhelyeit járhattuk végig. A 16 állomás több mint 1100 méternyi szakaszon felfelé örökíti meg a Magyarországtól a trianoni döntés által elvett helyeket. Kassa, Eperjes, Marosvásárhely, Fiume, Komárom... és sorolhatnánk még tovább a történelmi helyszíneket. Mindegyik emlékkőre egy címer, zászló, s egy gyönyörű van felvésve. Ezek emlékeztettek a múlt fájdalmára, mely ma is él, bennünk lüktet, fáj. Ha már a közösségről volt szó, itt még nagyobb, kiterjedtebb lett ennek az értelme, utalva a szétszóródott magyarság nagy családjának összefogására. Ezért is énekeltük el a nap folyamán a Székely Himnuszt: „Ki tudja merre, merre visz a végzet, göröngyös úton, sötét éjjelen..." A hegy tetején a 100. országzászlót lobogtatta a szél, s a sziklák oldalán néhány emléktáblát is láthattunk: Wass Albert, Dsida Jenő ... emlékműve előtt tisztelegve.

A Magyar Kálvária megtekintése után a Halász Csárdában fogyaszthattuk el a finom és bőséges ebédet. Közös imádsággal, énekkel kezdtük és zártuk az étkezés alkalmát. Délután a pálházi kisvonathoz szállította tovább a csapatot a busz, s innen döcögött fel velünk az erdei kisvonat. Jó hangulatban, beszélgetve, a táj szépségeiben gyönyörködve éltük át az utazást. Kőkapun állt rendelkezésünkre a visszaindulásig. Az idősebb korosztály sétával töltötte az időt, míg a kisgyermekes szülők a patakból próbálták kicsalogatni hancúrozó csemetéiket.

Pálházára érkezve a nap záróeseménye következett. Baksy János lelkipásztor és néhány presbiter fogadta a tokajiakat a gyülekezeti teremben. A szeretetteljes köszöntés után pogácsával, üdítővel kínálták a kirándulás részvevőit. Jó volt megpihenni, elcsendesedni. Itt volt lehetőség egyen egyenként bemutatkozni, beszélni a hobbiról, foglalkozásról, családról. Ezáltal bővebb ismeretet kaphattunk egymásról, újabb és újabb kapcsolódási pontokat fedezhettünk fel, mely a másikhoz elvezet. A templomban zártuk alkalmunkat Igével, énekkel, imádsággal, melyet a beszélgetés vezetésével egyetemben Négyesi József presbiterünk tartott. Hálás szívvel és örömmel búcsúztunk, s szálltunk újra buszra, hogy ezúttal már hazafelé vegyük az irányt.

Hiszem és remélem, hogy így is közelebb kerülhettünk Istenhez, s Őáltala egymáshoz is. Igaz szeretetben eggyé formált közösségben lehet együtt haladni Isten útján, közösen megélve a záró alkalmon elhangzott Igével, az Efézus 4-ből: „...teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel: viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test és egy a lélek, amint hogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség egy az Istene és Atyja mindenkinek, mindenek felett és mindenek által és mindenekben."

Tokaj, 2007. augusztus 12.

Pótorné Jäger Krisztina