Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből
LX. évfolyam 3. szám / Zempléni EgyházmegyeA Sárospataki Református Énekkar június 9-én a nyári szünet előtti évadzáró kerti pikniken tekintett vissza az elmúlt szezon szolgálataira. Részt vettek az eseményen az énekkarosok családtagjai, a kórus munkáját támogatók, a zenei közreműködők. Lehetőséget adott az alkalom mindazok munkájának megköszönésére, akik önzetlenül, szabad idejük, tehetségük odaszentelésével gazdagították az énekkaron keresztül is lelki életünket, gyülekezetünket, és jelentős részt vállaltak a testvérgyülekezeti kapcsolatok ápolásában.
Kétszáz éves a Szatmárnémeti Láncos Templom. Az ünnepi alkalomra meghívást nyertek az egyházközséggel testvérkapcsolatot ápoló gyülekezetek is, köztük a sárospataki református énekkar. Az ünnepi alkalmon, melyen Tőkés László püspök hirdette az igét, a pataki és a szatmári egyesített kórus szolgálatát hallhatta az ezerfős gyülekezet. Szatmár és Patak történelmének sok közös vonása van, jelenlegi templomuk a reformáció óta a harmadik. Az első épületét az 1703-as ostromkor kitört tűzvész pusztította el. Második templomuk paticsfalú, szükség szülte építmény volt, melyet felváltott a huszadik építési évben, 1807-ben felszentelt jelenleg is álló ékes Istenháza.
A SZIKRA zempléni ifjúsági mozgalmat alkotó gyülekezetek és lelkipásztoraik a nyári Csillagpont találkozó egyik legkiemelkedőbb lelki programkínálatát biztosították, és az ő előző évekbeli lelkes munkájuk elismerése is volt a zempléni a színhelyválasztás. Még a nyár folyamán megrendezték Pácinban az ifjúsági napokat, szeptember 30-án pedig Sárospatak volt házigazdája a környék fiataljainak.
A Sárospataki Református Kalendáriumot, valamint a Sárospatak Református Kincsestára nevet viselő zenés diavetítő DVD-lemezt mutatta be a Zrínyi Ilona Városi Könyvtár az olvasóközönség számára. Dr. Dienes Dénes professzor mutatta be történelmi áttekintéssel a népszerű olvasmánnyá vált kalendáriumi műfaj születését, gazdagodását, és mindezen hagyományoknak a sárospataki gyülekezet kiadványában való meglétét. A DVD-lemez megtekintése mellett az alkalmat Szász Hilda szavalata, Virágh Sándorné, Dér Krisztina és Kiss József zenés műsora tette emlékezetessé, melyet Halász Magdolna, a városi könyvtár igazgatója meleg szavakkal méltatott, és az alkalomról a megyei lapban is híradással szolgált.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
