NYÁRI TÁBOR

LVI. évfolyam 2. szám / Intézményeink


Talán meglepő, hogy az egyház intézményeiről szóló rovatban egy nyári táborról írt beszámolót talál az olvasó. A látszattal ellentétben nem történt tévedés.


A sárospataki gyermektábor egyházkerületi intézmény, bár nem klasszikus értelemben. Hosszú évek óta gyermekek százai töltenek el itt egy-egy hetet, sokan rendszeresen itt nyaralnak, sőt, többen vannak olyanok is, akik először nyaralni érkeztek még gyermekként, most pedig szervezőként, segítőként vesznek részt a tábor munkájában. A tábor múltjáról, jelenéről, mindennapjairól és jelentőségéről kérdezve Szőnyi Tamás és Kolumbán Gábor lelkipásztorokat, a tábor vezetőit, megtudhatjuk, hogy a táborozás nem Sárospatakon kezdődött. A hetvenes évek végétől Debrecenbe jártak a tiszáninneni gyermekek tíznapos nyári konferenciára. Legnagyobb segítséget ez a lehetőség az elmaradt konfirmáció előtti hitoktatás pótlásában jelentett, sok esetben azonban még a lelkészutánpótlásban is éreztette hatását. 1989-ben a sárospataki kollégium visszakerült egyházi kézbe. Június 30-án az állam visszaadta, és július elsején Szécsényi György vezetésével már Patakon, a Zrínyi Kollégiumban nyílt meg a tábor. A körülmények ideálisak: iskolakert és a sportpálya jó lehetőség a mozgásra és szabadtéri programok lebonyolítására, a Kollégium internátusait igénybe vehetik mint szálláslehetőséget, az étkezést pedig meg tudják oldani a „Mudrányban” (tápintézet), és minden gyalog elérhető. A reggeli és esti áhítatoknak a sárospataki templom ad otthont.

1990-től az Enyedy Andor Lelkészkör kapta meg a tábor vezetésének lehetőségét, melynek tagjai egymást váltva látták el a feladatot. A munkatársak lelkipásztorok, teológiai hallgatók, pedagógusok. Van köztük olyan, akinek ez a nyári gyakorlata, de olyan is, akinek a nyári szabadsága.


A tábor programjára jellemző, hogy átmenetet ad az iskola és a vakáció között. Délelőtt a reggeli tevékenységek és áhítat után tíz órától három „óra” van. Ezek témáját és hosszúságát igyekeznek a gyermekek „nyári figyelméhez” szabni. A témák általában egyszerűek, könnyen megjegyezhetőek és rövid címeket kapnak. Idén például „Hívásod van” címmel Sámuelről, a tanítványok elhívásáról és Zákeusról tanultak a gyermekek, egyháztörténetből pedig az évforduló kapcsán a Rákóczi szabadságharccal ismerkedtek. A délutáni programokat szabadon választhatják. A legnépszerűbb a strandolás, de nagy érdeklődéssel fogadták a kézműves foglalkozásokat is. Van íjazás, foci, játékos akadályverseny pontgyűjtéssel, könyvjutalmakkal. A gyermekek minden évben meglátogatják a Nagykönyvtárat is. A foglalkozások este kilencig tartanak, de a munkatársak feladata nem fejeződik be ekkor, hiszen a nyaralás és jó hangulat nem könnyű ellenfelek, amikor arról van szó, hogy ideje lefeküdni, sőt, felváltva el kell látniuk az éjszakai ügyeletet is.


A táborba majdnem minden gyermek eljöhet az egyházkerület gyülekezeteiből. Az alsó korhatárt az első befejezett iskolai év jelenti, a felső korhatár pedig a 18 év. Hogy minél szélesebb réteg számára elérhetővé tegyék a nyaralás lehetőségét, a szervezők igyekeznek a költségeket minimálisra csökkenteni. Ehhez a tavalyi évben minisztériumi pályázaton elnyert összeg nyújtott segítséget, idén pedig az egyházkerület járult hozzá jelentős anyagi támogatással a tábor sikeres lebonyolításához.


 


Barnóczki Anita

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább