Tarcali gyerekek nyári táborokban
LX. évfolyam 3. szám / Misszió2006 őszén Tarcal is bekapcsolódhatott a Vodafone Magyarország Alapítvány által támogatott egyházkerületi programba. Ennek köszönhetően a tanév során heti rendszerességgel tanulhattunk, játszhattunk együtt a helyi Gyülekezeti Házban a résztvevő gyerekekkel.
A nyár folyamán sem hagytuk otthon unatkozni a fiatalokat. A program részeként július elején kéthetes nyári napközis oktató táborban, augusztusban pedig Fonyban, tíznapos bentlakásos táborban vehettek részt tanulóink.
A tarcali táborban a kora délutáni órákat töltöttük együtt. A közös játékos bevezető után két teremben zajlottak a foglalkozások. Mindkét csoport az életkorának megfelelő fejlesztő feladatokat oldotta meg feladatlapok segítségével, illetve játékos formában. Minden nap volt kreatív foglalkozás is. Agyagoztunk, kipróbáltuk a szalvéta-technikát, gyöngyöt fűztünk, fontunk - minden mennyiségben.
Emellett jól jött a nyári melegben a vízipisztoly-csata, a foci és különböző csapatjátékok.
Az utolsó napra a közösen elkészített gulyás tette fel a koronát.
Azok a gyerekek, akik egész évben hétről-hétre szorgalmasan jártak a foglalkozásokra, részt vehettek a tíznapos Fonyi táborban. Itt bükkaranyosi és vilmányi gyerekekkel ismerkedtek meg és kötöttek barátságot. A programok bőséges kínálatából mindenki kedvére válogathatott. Délelőtt tanultunk. A történelem tantárgy nagyon sok gyermeknek okoz gondot. Nehezen tudnak tájékozódni időben és térben, az évezredek, évszázadok, évtizedek sűrűjében, valamint a térképen. Ezen próbáltak segíteni - szerintem nagyon eredményesen - ezek az órák. Nem a száraz tananyagot tanultuk, hanem megtapasztalták a tér és idő viszonylatát. A jól kitalált feladatok közül csak néhány álljon itt ízelítőként: idővonal készítése közösen csomagolópapírra, múmiakészítés WC-papírból, területszerző játék, drámajátékok.
A délutáni időszak nagyon változatos volt: foci a „nagypályán", hegymászás rengeteg izzadságcseppel a homlokukon, és voltak kézműves foglalkozások. A hét slágere a lakk-virág volt, emellett készítettünk kitűzőt, festettünk üveget, készítettünk termésképet, öntöttünk és festettünk gipszet, formáztunk agyagvázát, amelybe szárazvirág is került. Minden résztvevő kapott emlékként egy tarisznyát, amelyre mindegyikünk neve felkerült. A nagy hőségben jó szolgálatot tett a „csobogó", előfordult, hogy naponta kétszer is csobbantak a hűsölni vágyó fiatalok. Egyik délután kirándulást tettünk Sárospatakra, ahol érdeklődve figyelték a gyermekek a könyveket a Nagykönyvtárban, és a várat is sikerült „meghódítanunk". Utolsó este nagyon nehéz volt a búcsúzás. A tábortűznél szem nem maradt szárazon.
Azóta is rendszeresen részt veszek a gyerekekkel a vasárnapi istentiszteleteken. Az iskolában szünetekben hallom a táborban tanult dalokat. A folyosón egymásra mosolygunk a gyerekekkel, eszünkbe jutnak az együtt eltöltött szép táboros napok, és máris vidámabban megyünk be a tanórákra.
Nagyon örülök, hogy én is tagja lehetek ennek a közösségnek. Azt hiszem, az alábbi „jelenet" magáért beszél.
Az egyik istentisztelet után az egyik presbiter néni odajött hozzánk:
- Jövő héten is gyertek a templomba!
Erre az egyik kislány felkiáltott:
- Jövünk minden vasárnap!
A többiek pedig fülig érő szájjal bólogattak:
- Mi is jövünk.
Éles Ilona fejlesztőpedagógus
Tarcal
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
