„… körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, az Úr Krisztus…” Lukács 2, 9-11.

Mosolygós, kedves, derűs, örömtől ragyogó arcokat és nem komor, szigorú, bánatos, keserű ábrázatokat szeretnénk látni magunk körül a családban, a munkahelyen, a gyülekezetben... Jó híreket szeretnénk hallani, melyek a munka gyümölcseiről, eredményekről, szép emberi kapcsolatokról, hűségről, kitartásról szólnak, s helyette elárasztanak a tragikus, elborzasztó, elszomorító rossz hírek.

Mennyire vágyunk az örömre!

Az angyal ajkáról elhangzó első karácsonyi prédikáció a „nagy örömet" hirdeti nekünk. Igazi örömhír hangzik, mely mindnyájunk öröme lehet.

Hogyan lehet a miénk ez a „nagy öröm"?

Először is szembesülnünk kell a félelmeinkkel. A mindennapos és a „nagy" félelemmel is.

Vannak félelmeink, amelyek megrettentenek, aztán hirtelen el is múlnak. S vannak, amelyek egészen ránk telepszenek, és tönkreteszik, megölik az örömeinket. Az aggodalom a ma gondjai miatt, az egészségért, szeretteinkért, egyházunkért, nemzetünkért. Aggódás a holnap miatt, az erőtlenség, a magány, a kiszolgáltatottság miatt. A bizonytalanság életünk része lett. Merre menjek? Mit tegyek? Hogyan döntsek? Hová, milyen irányba segítsem gyermekeimet, unokáimat? A csalódások hozzátartoznak mindennapjainkhoz. Becsaptak, elhagytak, ígértek, de nem teljesítették. Bíztam a másikban, de kihasznált, visszaélt bizalmammal. A kudarcok, melyeket átélünk, mind ránk terhelődnek: hiába küzdöttem, dolgoztam: nem sikerült, nem jutok előbbre. Félresiklott életek, tévutakon járás, alkohol és drogproblémák, depresszió, öngyilkosság... nem szűnő, inkább erősödő gondok társadalmunkban. Ezek a félelmek meggyötrik az embert.

A karácsonyi történet azonban nem ezekről a félelmekről szól. A pásztorokon „nagy félelem vett erőt". S itt nemcsak arról van szó, hogy megijedtek a nagy világosságtól és az angyali szótól, hanem arról, hogy az Úr dicsősége körülragyogta őket. Az Úr dicsősége, az Úr jelenléte az, ami miatt megrettentek a pásztorok. Mert a bűnös ember megretten, amikor a szent Isten színe elé kerül, mert akkor egyszerre lelepleződik az egész élete. És az ítélettől való rettenetes félelem fogja el. Amikor az Úr dicsősége körülragyogja az embert, és ebbe a fénybe - világosságba bekerül az élete, akkor egyszerre meglátja az ember magát, meglátja bűnét, bűnnek látja a bűnt. És egyszerre nyilvánvaló lesz számára, hogy milyen ítéletre méltó. Erről a nagy félelemről van itt szó.

De éppen ekkor hangzik az örömhír: „Ne féljetek, hirdetek nektek nagy örömet... Üdvözítő született ma nektek." S ha már tudjuk, hogy bűneink miatt ítéletet érdemelnénk, akkor halljuk meg: eljött Jézus, hogy magára vállalja a mi ítéletünket. Nem egyedül kell odaállni az igazságos Isten elé, mert Isten Fia maga jött hozzánk, hogy Vele együtt állhassunk Isten elé, és Isten Őérette mindent nekünk ad, bocsánatot és örökéletet is. Ez az öröm össze se hasonlítható azokkal az örömökkel, amelyekben nekünk olykor részünk van. Mert persze nemcsak félelmeink, hanem örömeink is vannak. De ezek az örömök olyan törékenyek, mulandók, hamar átsiklunk felettük. Hol van már a tavalyi vagy akár a tegnapi öröm? S ki tudja, holnap lesz-e, vagy beborítják a bánatok, gondok. De azt a „nagy örömet", amelyet angyal hirdetett, hogy Megtartónk van, ezt a nagy örömet semmiféle bánat vagy félelem nem tudja elhomályosítani, eltörölni. Aki azt megérti, hogy karácsonykor maga Isten hajolt le hozzánk, hogy megmutassa az Ő szeretetteli akaratát, annak szíve csordultig megtelik örömmel.

Mi ennek az örömnek a lényege? Az, hogy többé nem kell félnünk senkitől és semmitől. Nem kell félnünk a ma gondjától, a jövőtől, a szegénységtől, a betegségtől, a haláltól, mert nem kell félnünk Istentől. Mert Jézusért szerető mennyei Atyánk lett. Gyermekei vagyunk, s tudjuk, hogy Őérette, Aki karácsonykor testet öltött, és nagypénteken odaállt a mi helyünkre, hogy a mi ítéletünket elhordozza, Őérette megbocsát, és „hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent". (Róma 8,32.)

A körülményeink, az egészségünk, családunk összetétele, a bennünket körülvevő emberekkel való kapcsolatunk változik, a „nagy öröm" azonban állandó. És ez az öröm örökre azé, aki a karácsonykor hozzánk jött Jézust elfogadja. És ez az öröm egyre nő és egyre inkább kiteljesedik. Szabadítónk van, aki ki tud szabadítani a kétségbeesésből, csüggedésből, magányból, minden félelmünkből, bűnből és halálból. Aki nem hagy magunkra, Akinek szeretetétől senki és semmi, még a halál sem választhat el.

Karácsonykor megpróbáljuk elfeledni, félretenni gondjainkat, bajainkat, igyekszünk a békességre, próbálunk ajándékokkal örömet szerezni egymásnak, megteremtjük a karácsonyi hangulatot. Ez nem elég! Ettől a mi életünk és szeretteink élete még nem változik meg, és az ünnepek után ugyanolyan örömtelenek, aggódók és félelmeket hordozók leszünk, mint az ünnepek előtt.

Ezen a karácsonyon ismét hangzik felénk a nagy öröm, a jó hír, hogy Üdvözítő született nekünk. Hányszor hallottuk már! Talán én is választhattam volna kevésbé ismert igét az elmélkedéshez... - de hallottuk-e már igazán örömhírként? Úgy, hogy odavezetett a nagy öröm forrásához: a mi Megváltónkhoz, aki hatalmas arra, hogy szeretetével kiűzze szívünkből a félelmet, és így megtelhet az örömmel. Hallottuk a nagy örömről szóló híradást, és megváltozott-e valami bennünk?

Halljuk meg a „nagy öröm" hírét az Üdvözítőről, és fogadjuk be szívünkbe az Üdvözítőt magát! Jézus Krisztus legyen a mi igazi és el nem múló örömünk!

„Jézus Üdvösségem! Te vagy földön égen örök örömem!" (294. ének 3. vers)

Baksy Jánosné

lelkipásztor, Vilyvitány