Beiktatás a Deszkatemplomban
LX. évfolyam 4. szám / Borsod-Gömöri EgyházmegyeEgy gyönyörű őszi vasárnap délután, 2007. szeptember 30-án a napsugaraktól melengetve lépkedtem fölfelé a Deszkatemplomhoz vezető lépcsőkön. Elérkezett az a nap, amit az egész gyülekezet a lelkipásztorával együtt annyira várt már hetek óta.
A templom felé haladva már láthatóak voltak a nagy készülődés első jelei: a csodásan rendbe rakott kis park és virágágyások, a felállított sátor a kívül maradó vendégek számára. A gyülekezeti teremben a meghívott lelkészeket, a templomajtóban a testvéreket mosolygós arcú gyülekezeti tagok fogadták. Miután a virágokkal feldíszített templomban mindenki megtalálta az ülőhelyét, a fölcsendülő orgonaszóra bevonultak a lelkipásztorok.
Az istentiszteletet nagytiszteletű Gazda István esperes úr nyitotta meg köszöntő szavaival, majd megkezdődött Fehér Norbert megválasztott lelkipásztor beiktatási ünnepsége. Esperes úr az előző napi igét adta útravalóul a lelkésznek a Tetemvári gyülekezetben most kezdődő új szolgálati szakaszának elején: Pál apostolnak a thesszalonikai gyülekezethez írott első leveléből a 2, 1-12 versét.
A beiktatott lelkipásztor a gyülekezettől kapott új palástban tett bizonyságot, melynek alapigéjéül a 36. zsoltár 9-10. versét választotta: „Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban, megitatod őket gyönyörűséged folyóvizéből, mert nálad van az életnek forrása, a te világosságod által látunk világosságot." Hálát adva mondta el a nagytiszteletű úr eddigi életútján végigtekintve, hogy igenis van hazaérkezés Isten közösségében, mert a mi Atyánk teljességre vezet, amit csak az ő házában tudunk megélni. Ki-ki a saját gyülekezetében, ahol át tudjuk érezni, és együtt tudunk tanúságot tenni arról, amit az alapige mond el: az Isten megelégítteti az övéit.
Fehér Norbertet e jeles alkalomból először egy fiatalember köszöntötte egy verssel, majd Szűcs Endre, a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője; Rózsa Tibor az egyházkerület világi főjegyzője; dr. Molnár Pál egyházmegyei gondnok, a lelkipásztor volt gyülekezete nevében a Debreceni Nagytemplomi egyházközség vezető lelkésze: Vad Zsigmond; a Tetemvári egyházközség egyik volt lelkésze: dr. Benke György és Pintér Zoltán, a gyülekezet gondnoka. Az ifjak a lelkészt a legkedvesebb ifjúsági énekével lepték meg. Végül pedig a megjelent 33 lelkipásztor zárta a köszöntők sorát egy-egy igeverssel, akik között kedves kollégák, más felekezetek lelkészei, barátok és a kassai, valamint a mikóújfalui testvérgyülekezetek lelkészei is jelen voltak.
Az istentiszteletet követően ajándékba kaptunk egy-egy könyvjelzőt az együtt töltött ünnepi alkalom emlékére, majd ezt követően átsétáltunk a gyülekezet általános iskolájába, ahol az őszi hangulatot idéző csodálatosan megterített asztal várt minket. A testvérek megköszöntötték személyesen is a beiktatott lelkipásztort, aki mindenkivel váltott néhány kedves mondatot. A lemenő nap sugaraiban hazaindultunk nagy örömmel, hálaadással a szívünkben a nekünk adatott közösségért és Isten áldását kérve a gyülekezet kicsinyeire és nagyjaira, lelkipásztoraira és jövőjére.
Fehérné Szóráth Márta
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
