Egervölgyi énekkarok találkozója Mezőkeresztesen

LX. évfolyam 4. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Hagyománnyá lett egyházmegyénkben a gyülekezeti vagy gyülekezetekhez is köthető énekkarok, kórusok találkozója a reformáció hónapjában. 2006-ban és 2007-ben is Mezőkeresztes adott otthont e rendezvénynek.

Ebben a községben, ebben a gyülekezetben 151 évvel ezelőtt 20 parasztember alapította meg a ma is működő Férfikórus elődjét, a Dalegyletet. Emberöltőkön át, korszakok, rendszerek, háborúk, ínséges idők ellenére is szállt a dal, mert vallották atyáink: „Csak az a nép erős, / csak az a nép szabad, / hol munka mellett / dal fakad." A dal, az ének mindig is közösségteremtő és közösségformáló volt. Ma is az!

A Férfikórus mellett az 5 évvel ezelőtt létrejött Kamarakórus (vegyeskar), is összekovácsolta tagjait. Reformátusok és római katolikusok, egyháztagok és egyházhoz nem tartozók is énekelnek kórusainkban. S miként a múltban neves karnagyok irányításával tették ezt elődeink, ma is hálát adhatunk ezért. Birtalan József zeneszerző-karnagy a Férfikart vezeti, felsége: Birtalan Judit pedig a Kamarakórust.


2007. október 21-én a két hazai kóruson kívül a következő gyülekezetek, községek énekkarai dicsőítették az Istent: Mezőnagymihály és Bükkábrány hagyományőrző népdalköre, Bükkzsérc és Eger, Noszvaj és Egerlövő énekkarai, valamint Felsőtárkány hangszeres-éneklő csoportja. Cserépfalu kórusa temetés miatt nem tudott eljönni; az átányiak, sályiak és tibolddaróciak pedig képviseltették magukat, de karnagyuk akadályoztatása miatt nem énekeltek. Hajdu Ferenc lelkipásztor igeolvasásával és imádságával kezdődött az alkalom, majd dr. Kádár Zsolt esperes úr igehirdetése következett. Korpás Zoltán, a mezőkeresztesi Férfikórus tagja nagy átéléssel tolmácsolta Sajó Sándor: Magyarnak lenni c. költeményét. Nemzeti ünnepünk közelében ez különösen aktuális és sokatmondó volt. A program során köszöntöttük a 80 esztendős Birtalan József zeneszerző-karnagyot, aki a gyülekezetek egyesített kórusát is vezényelte. Birtalan Judit hangszerkísérete mellett csendült fel mintegy 200 dalos ajkán a III. Református Világtalálkozó tiszteletére írt himnusz: Téged dicsér a zengő ősi zsoltár... Zenéjét Birtalan József szerezte, szövegét pedig dr. Csiha Kálmán püspök úr írta. Időközben őt Urunk hazahívta - emlékezzünk rá e himnusz teljes szövegével!


Téged dicsér a zengő ősi zsoltár,


Szétszórt néped a földön szerteszét.


Vad századokban hajlékunk te voltál,


Fogadd el néped hálaénekét.


Refr.: Nemzedékről nemzedékre lépve,


Feléd kinyújtjuk imára kezünk,


Tiéd az ország, hatalom, dicsőség,


Tiéd az élet, örök Istenünk!


 


Egy nép kér Tőled áldást, békességet,


Egy nép kér tőled megtartó erőt.


Ostorod váljék áldássá mirajtunk,


Egy nép borul le szent színed előtt.


Refr.: Nemzedékről nemzedékre lépve,


Feléd kinyújtjuk imára kezünk,


Tiéd az ország, hatalom, dicsőség,


Tiéd az élet, örök Istenünk!


 


A Kórustalálkozó nemzeti imádságunknak az éneklésével ért véget. Ezt követően a gyülekezet átvonult a helyi általános iskola ebédlőjébe, ahol gazdagon terített asztalok várták a résztvevőket.


Hisszük, hogy a szívet-lelket melengető és gyönyörködtető zene és ének a közösség évében is szép bizonysága volt a közösségformálásnak.


 


Hajdu Ferencné


lelkipásztor


Mezőkeresztes-Bükkábrány


 


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább