„Abszolút. Persze. Itt, Patakon…” - Interjú Herczku Ágnes népdalénekesnővel

Számtalan lemez („Volt nékem szeretőm", „Arany és kék szavakkal", legújabban Bartók-lemez), számos díj (pl. eMeRTon díj 2004-ből), heti hat fellépés (a világ minden táján Amerikától a Sziget Nagyszínpadáig), híres zenészekkel (Pál István, Szalóki Ági, Nikola Parov). HERCZKU ÁGNES karrierje már most is hosszasan elemezhető lenne.

2007 októberében a Magyar Állami Népi Együttes zenészeivel - a zenekart Pál István „Szalonna" pímás vezette - Sárospatakon nagy sikerű koncertet adott. Miközben a zenekar tagjai táncházi muzsikát szolgáltattak a lelkes gimnazistáknak, az énekesnő szívesen nyilatkozott a Refriss stúdió szerkesztőjének, Móré Melindának. A szívesség egyik oka (a természetes kedvesség és közvetlenség mellett), hogy a híres énekesnő egykor maga is a pataki iskolapadokat koptatta. Az alábbiakban ebből az interjúból olvashatnak részleteket. Az elkészítésében Palencsár Ákos, az iskolaújság riportere is segédkezett.)

- Még akkor is, amikor a „szakmámról" kell beszélni, nagyon sokszor meg szoktam említeni, hogy az életem négy legmeghatározóbb évét itt töltöttem, Sárospatakon. Még az egyetemi évek sem számítottak annyit, sem emberileg, sem tanulásban, mint az a négy év. Én még a Kossuth internátusban voltam kollégista, tízen voltunk egy szobában és abból a tíz emberből öten - mióta felkerültünk Budapestre és ott élünk, dolgozunk - napi kapcsolatban vagyunk. Nekünk olyan erős kapocs volt ez a négy év, hogy amikor elhagytuk az iskolát, akkor sem volt kérdés - teljesen mindegy, hogy ki-ki a világ melyik tájára kerül -, amikor lehet, összejövünk.

Kedvenc tantárgyaimról is beszéljek? (nevet)

Félek, hogy kihagynék valakit, ezért nehéz a felsorolás. Nagyon szerettem Vinnainé tanárnőt, ő volt az osztályfőnököm, Sáfár tanárnőt és Sinkóné tanárnőt, Páldi tanárnőt, Hajdú Pista bácsit, Szathmáriné tanárnőt, ők mind-mind nagyon sokat adtak nekem. Azokat szerettem, akikben sok egyéb, emberi többletet lehetett felfedezni. Ezt akkor is éreztem, ha nem szerettem azt a tantárgyat. Például Sipos tanár úr óráit annyira élveztem, hogy mai napig hihetetlen, bár nem szerettem a biológiát. Ő például még abból a régi tanárgenerációból való volt, akikben volt valami polihisztorság. Azt vettem észre, hogy egy Arany János idézet egy biológia óra kellős közepén nem póz volt, hanem teljesen a sajátja. De említhetném a történelmi vonatkozásokat is. Én ezeket a tanári tulajdonságokat mindig borzasztóan tiszteltem. Nemcsak a tantárgy átadása volt a lényeges, hanem az emberségre való nevelés is.

- Amikor kollégista lettem, és szerettem volna táncolni, az édesanyám nyomdokán, aki a Bodrog Néptánc együttesnek volt a tagja én is oda felvételiztem, és miután felvettek, hetente kétszer eljártam a próbákra. Aztán Miskolcon lettem egyetemista - el is végeztem, „kipréseltem magamból" (nevet) egy történelem szakos diplomát, de közben ott is táncoltam, sőt, tanítottam táncot. Igazából szülői kérésre végeztem az egyetemet, édesanyámnak az volt a véleménye, hogy diplomára mindenképpen szükségem van. Persze közben sok minden történt, felvettek az ország egyik leghíresebb táncegyüttesébe, a Honvéd táncegyüttesbe - meg is kérdezte édesanyám, mikor a nagy hírt elújságoltam, hogy „de mi lesz az egyetemmel?" Én erre természetesen azt feleltem, hogy az is menni fog. Így szereztem diplomát, de aztán minden erőmmel a táncra koncentráltam.

Aztán énekesi pályára „álltam", és egyre több megkeresés érkezett. A táncról egyre inkább az éneklésre került a hangsúly. Ma is legtöbbet énekelek, így kerültem idén tavasszal ismét Sárospatakra, most pedig Patakon belül az iskolába, mai diákok közé.

- Már az első évtől fogva valahogyan sulykolva volt belénk, hogy „a pataki diákság" egy külön terminus, hogy a régi pataki diákok például soha nem mennek el egymás mellett köszönés nélkül, hogy összetartozás van, hogy pataki diáknak lenni rang és felelősség.

Volt egy nagyon kedves élményem az Amerikai Egyesült Államokban, talán Chicagoban koncerteztem, és kiszúrtam a nézők között egy ismerős arcot. És koncert után kerestem a lányt. Tíz percig kerestük egymást, mert kiderült, hogy ő engem kutatott a kulisszák mögött, én pedig őt, a nézőtéren, a folyosón. Kerestük egymást, mert annyira megörültünk egymásnak. Egy évfolyamba jártunk Patakon és tudtuk a másikról, hogy szintén volt pataki diák.

- Abszolút. Persze. Itt, Patakon lennék gimnazista. És újra kollégista lennék. Nekem ez egyrészről akkor is a szabadságot jelentett, másrészt olyan közösségek, barátságok kovácsolódtak, amelyek mai napig nem szakadtak szét.

(A koncert a Sárospataki Református Kollégiumért Alapítvány támogatásával jött létre. A teljes interjú meghallgatható a SRK Gimnáziumának honlapján: www.refornatus-sp.sulinet.hu)