A keresztyének és a más vallások
LX. évfolyam 4. szám / IntézményeinkA Sárospataki Teológia Keresztyén Filozófiaintézete november 19-én délelőtt konferenciát tartott, melyet lelkipásztorok, tanárok és diákok számára hirdetett meg.
A konferencia meghívott előadója Dr. Henk Vroom, az Amsterdami Szabadegyetem professzora, és az egyetemen működő iszlám tudományokkal foglalkozó központ koordinátora volt. Előadásában elutasította azt a liberális nézetet, amely szerint minden vallás egyenlőképpen igaz, ugyanakkor azzal sem értett egyet, hogy a nem keresztyén vallások teljes mértékben hamisak: azoknak is vannak értékes és igaz meglátásai. Személyes tapasztalatokkal és példákkal amellett érvelt, hogy nem beszélhetünk a vallások egyetlen átfogó megközelítéséről: „megközelítésünk minden vallás esetében csak kontextuális lehet". Szükséges a vallások közötti párbeszéd, melynek nemcsak a hasonlóságokról kell szólnia, hanem őszintén szembe kell néznie a különbségekkel is, bármilyen szinten is folyjék a kommunikáció: személyek vagy csoportok között, társadalmi (főként társadalometikai kérdésekről) vagy tudományos (teológia kérdésekről) szinten. Előadásának záró részében arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazság nem pusztán tantételek kérdése. Az igazság egy személy: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!"
A konferencia második részében Gáspár Csaba László, a Miskolci Egyetem Filozófiatörténeti Tanszékének adjunktusa korreferátumát hallgathatták meg a résztvevők. Gáspár tanár úr személyesen nem tudott jelen lenni, ezért egy volt tanítványát, Vigyikán Csabát, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium filozófia-angol szakos tanárát kérte meg hozzászólásának felolvasására. Reflexiójában a vallásos igazságok teoretikus megismerésének nehézségére, illetve lehetetlenségére világított rá, azzal a feloldással és vallástétellel, hogy „nem mi fogjuk megismerni a vallások végső igazságát, hanem a Végső Igazság fogja megismertetni magát velünk, általunk előre nem látható eseményekben és beláthatatlan módon". Ennek egyik lehetséges közege akár a vallások közötti párbeszéd is lehet - kapcsolódott az előadó mondanivalójához.
A hozzászólások, kérdések megvitatására sajnos kevés idő maradt, inkább a meghívott vendégekkel közösen elfogyasztott ebéd közben volt lehetőség személyes beszélgetésekre.
(a szerk.)
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
