A Tiszáninneni Református Nőszövetség konferenciájára

LX. évfolyam 4. szám / Kerületi események

Zsúfolásig megtelt az egyházkerületi székház nagyterme november 17-én délelőtt a Tiszáninneni Nőszövetség konferenciájára összegyűlt asszonyokkal, a gyülekezetetek küldötteivel és az érdeklődőkkel.

A részvevők számára rendkívüli megtisztelésnek számított, amikor főtiszteletű Csomós József püspök úr buzdító és erősítő szavait hallgathatták. A nyitóáhítatban Földesiné Kántor Mária titkár Pál apostol példáján (1Kor 9,13-23), a szabad akaratból történő szolgálatról hirdette az igét. Majd dr. Horváth Barnabásné Perjéssy Márta köszöntőjében visszatekintett az elmúlt egy évre. Sajnos dr. Kocsis Attiláné Asztalos Anikó nem tudott részt venni a konferencián, ezért előadását Fodor Józsefné Mészáros Klára nagytiszteletű asszony olvasta fel. Ebből megismerhettük az Egyesült Államokban élő református magyarok múltját és jelenét. A konferencia résztvevői néma főhajtással emlékeztek meg és fejezték ki hálaadásukat Istennek a közelmúltban elhunyt főtiszteletű Mészáros Istvánné életért. Akinek nagyszerepe volt a Tiszáninneni Református Nőszövetség újra alakulásában. A szünet előtt főtiszteletű Csomós Józsefné mutatta be Gönci Református Énekkart, majd tolmácsolásukban énekeskönyvünkből néhány énekünk többszólamú harmóniáiban gyönyörködhettek a jelenlévők. Nagy fába vágta a fejszét Borbélyné Béres Enikő, amikor egy kánont tanított meg konferencia résztvevőinek. Viszont az eredmény nemcsak őt, hanem valamennyi résztvevőt kárpótolta. Pocsainé dr. Eperjesi Eszter a sárospataki múzeum igazgatója részletes ismertetést adott a Református Kollégiumban található úrihímzéses úrasztali terítőkről. Nemcsak az ilyen terítők eredetéről hallhattak a konferencia résztvevői, hanem jó néhányat vetített képen is megcsodálhattak.

Egymás munkájába betekintve, egymás hite által épülve, gyülekezetek Nőszövetségei rövid ismertetőt tartottak a végzett szolgálataikról. Dr. Börzsönyi Józsefné Szabolcsi Marianna nagytiszteletű asszony a december 2-án tartandó Kárpát-medencei imanap megtartására buzdította a gyülekezeteket, és ismertette ennek történetét és fontosságát. A záró áhítatot Hegedűs Aranka nagytiszteletű asszony tartotta. Az egyedül lét és magány különbsége alapján az egyre gyakoribb elmagányosodás ellenszerét a felebarát felé irányuló szeretetben láttatta. Hálát adunk Istennek, hogy ezen a napon nemcsak örvendezhettünk egymásnak, hanem sokféle lelki és szellemi táplálékot készített számunkra.


Földesiné Kántor Mária

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább