Ha nem láttad volna - Kontroll

Minél többet gondolkodom a filmen, annál több összefüggés jut eszembe, de néha úgy érzem, ezen a filmen kár gondolkodni, inkább meg kellene nézni még egyszer, mert úgy sem tudom olyan jól kifejezni a Kontroll lényegét, mint maga a film.

A Kontroll jól kiaknázza a forma, és a tartalom nyújtotta lehetőségeket, de a buktatóit is sikeresen kerüli el. Tehát a film nem fajul sem puszta okoskodássá, „vizuális aforizmagyűjteménnyé", sem egyszerű „limonádé" filmmé. Zseniális megoldás az is, hogy a film szempontjából mellékes dolgok, melyek elvonhatják a néző figyelmét a lényegről, homályban maradnak. Például nem tudjuk meg egyértelműen, mi volt a főszereplő munkája, mielőtt ellenőr lett, és azt sem tudjuk meg, ki is a gyilkos, mert nem is számít. A film szimbolikus, így a jelenetek és a történet egyes elemei sem feltétlenül értelmezhetők szó szerint. A film többszöri megnézése után rájöttem, hogy ha nagyon akarjuk, szó szerint is értelmezhetjük a történetet, de akkor a film nem jelent semmit, akkor ez az egész csak egy impresszió.

Ám nem kell valami szörnyen komoly filmre számítani, ez végül is nem a Macbeth, szép számmal vannak poénok is, de a poénokon túl észre kell vennünk a film mondanivalóját.

Nem szabad azonban úgy nézni a Kontrollt, mint egy filmet. Ha úgy állunk hozzá, hogy film, akkor nem tanulunk belőle semmit. Rajongók leszünk, naponta megnézzük, de a lényeg fokozatosan szétfolyik kezeink között, mert mint alkotást kezeljük. Nézzük úgy, mint egy példázatot! Legfeljebb kétszer kell megnézni, hogy tanuljunk belőle, de aztán soha többé...

Elsősorban azt kell leszögeznünk, hogy a film erősen szimbolikus, többszörösen összetett jelentésvilággal bír, és megszerkesztettség tekintetében nincs párja.

A filmben végig megvan a fent és lent kontrasztja, ám ezek a szintek is többsíkú értelmezést tesznek lehetővé. Értelmezhetjük a fent és lent szavakat akár fizikális, létező térbeli helyként is, úgymint menny és pokol, de a lélek belsejében rejlő misztikumként is. Ez a kettősség azonban általában átfedi egymást, tehát aki lélekben lent van, az lent van fizikálisan is. A lent világának megértéséhez tudnunk kell, hogy az álmainkban felbukkanó barlangok, pincék, föld alatti helyek mindig a lélek mélyrétegeit, a tudattalant jelentik, amint azt Freudtól tudjuk. A film pedig csak a lent, a metró világát mutatja be, és maga a történet arról szól, hogyan mehetünk fel, hogyan változtathatjuk meg életünket. Ezzel szemben a fent egyfajta misztikus, túlvilági fényként jelenik meg a mozgólépcső tetején, így a fent egy titokzatos, ideális világ képzetét kelti bennünk, ami akár a mennyország is lehet. A lent sejtelmesen sötét világa, és a fent között az átjáró nyilván a mozgólépcső, de a film látszólag élesen elválasztja a kettőt, ugyanis a cselekmény kizárólag lent játszódik. Érdemes megfigyelni, hogy a film a földalatti világot többszintűnek ábrázolja, ugyanis ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a film fontosabb szereplői mindig csak lefelé menjenek a mozgólépcsővel, még akkor is, ha már lent vannak egy megállónál. Ez a többszintű földalatti világ egy labirintus képzetét kelti, egy börtönét, ahonnan szinte lehetetlen kijutni.

Ezzel szemben a fent és lent világának határai mégsem olyan élesek, van ugyanis egy kulcsfontosságú szereplője a filmnek, aki egyértelműen kiérdemli a fent világát - hiszen a jót képviseli a filmben -, mégis lent van. Ő, Szofi az összekötő kapocs a két világ között, de személye azt is kifejezi, hogy akkor is lehetünk lélekben fenn, ha egyébként lent vagyunk. Szofi az egyetlen szereplő a filmben, aki nem idegbeteg, hanem kedves, szeretetreméltó és - leszámítva a mackójelmezt - normális. De talán ez a jelmez is arra hivatott, hogy kifejezze: az abnormitás világában, a normális ember furcsa. Pontosabban furcsának látják. Mindenki. A főszereplő, Bulcsú is így, mackójelmezben látja, de a film végén, miután legyőzte önmagát, már angyalruhában látja Szofit. Ez szimbolizálja, hogy Bulcsú is belép a kevesek világába, lélekben felemelkedik, és felmegy a mozgólépcsőn. Ám mindezt nem érhette volna el Szofi segítsége nélkül, mert ő a felfelé húzó erő. Megfogalmazódik azonban az a kérdés, hogy Szofi miért jár le, ha fent is élhetne? Azért, mert személyével a film arra utal, a fentiek lejárnak, hogy segítsenek a lent szenvedőknek. Így válik Szofi a két világ közti összekötő kapoccsá, ő a feljutás lehetőségének megtestesítője.

Érdemes megvizsgálni a lent tartózkodó embereket, az utasokat, de elsősorban az ellenőröket. Az ellenőrök sokfélék. Értelmiségiek, bunkók, intelligensek, fiatalok, öregek, erőszakosak, visszahúzódóak. Ez a sokféleség arra hivatott, hogy általa az ellenőrök az egész emberiséget megtestesíthessék. A pszichológusnál aztán kiderül, hogy bármennyire sokfélék, de abban mind megegyeznek, hogy idegbetegek. Nem bírják elviselni a mindennapos konfliktushelyzeteket, ami egyszerűen abból fakad, hogy kapcsolatba kerülnek más emberekkel. Nem tudnak változtatni életükön, hiába próbálják különféle módszerekkel elfedni problémáikat, lelki torzulásaikat, melyekkel egyébként nincsenek egészen tisztában. Hiába járnak jóga tanfolyamra, hiába hordanak maguknál fegyvert, hiába viselkednek erőszakosan, vagy közömbösen, végül nem oldanak meg semmit. Sokan még addig a felismerésig sem jutnak el, hogy félresiklott az életük, és változtatni kellene. Ám a változás, a feljutás nehéz, és olykor fájdalmas. Bulcsú a film végére csupa vér, de ez is a szinte emberfeletti erőfeszítések kifejezésére szolgál.

De végül Bulcsú győz. Legyőzi félelmeit, a gyilkost, tehát önmagát, és felmegy a titokzatos fényben tündöklő mozgólépcsőn. Eléri a boldogságot. Ám egy valamit még tisztáznunk kell. A film nem a siralomvölgy-elmélet modern megfogalmazása. Nem a világ rossz, mi tesszük azzá. Sem a világ, sem az ember nem eredendően rossz és boldogtalan. Rajtunk áll, hogy milyen világban élünk. Változtathatunk, mert a világ csak félelmeinktől és tudattalanunk sötét tartalmaitól rossz, de ha a bennünk lakozó gonoszt legyőzzük, boldogok lehetünk. Ha siralmas az életünk, azért mi vagyunk felelősek, mert a döntés adott, az akarat szabad. Választani kell! Jól kell választani!

Ez a Kontroll. Élni tanít. Semmi egyébre, de ez épp elég. Nem képlet ez, amibe behelyettesíthetjük saját életünk, hanem valami más. Példázat, tanmese. A föld alatt.

(Antal Nimród: Kontroll; 2003. Budapest Film; 100 perc)

Harnócz Péter

2007-ben érettségizett diák