Lelkesen

Hóvihar az Alpokban

Talán az első világháború elején történhetett, egy magyar század hadgyakorlaton volt az osztrák Alpokban. A fiatal hadnagy egy reggel felderítő őrsöt küldött előre a jégvilágba. Alig kelt útra a kis csapat, elkezdett sűrűn havazni. A havazás hamarosan hóviharrá vált. Az ítéletidő két teljes napig tartott.

A század nem kapott hírt a felderítőkről. A hadnagyot gyötörte a lelkiismerete, hogyan lehetett ilyen meggondolatlan, hogy a biztos halálba küldje ezeket a hegyet nem látott, tapasztalatlan alföldi fiúkat?!

Eltelt három nap. Egyszerre csak ott álltak a felderítők a tábor szélén. Felindultságát leplezendő, katonás üvöltéssel kérdezte a hadnagy:

- Emberek, hát... mi történt magukkal?!

- Jelentem hadnagy úrnak alássan... - kezdte a tizedes -, bizony azt hittük, amikor kitört ez a hózivatar, hogy elvesztünk. Lábunkat is alig tudtuk mozdítani az irdatlan hóban... Hogy hol járunk, azt már senki sem tudta a hó miatt, ugye. Csak fehérség volt...

- És?! - sürgette a hadnagy - beszéljen már, ember!

- Hát akkor az történt, jelentem hadnagy úrnak alássan..., hogy ez a katona - bökött a mellette állóra - benyúlt a zsebébe...

- A lényeget, ember, a lényeget! - kiabált újra a tiszt.

- Igenis. Jelentem, abban a zsebben volt egy térkép ott... Ettől úgy megnyugodtunk, hogy sátrat vertünk, hát nem volt az ám könnyű abban a hóviharban, és letáborozva kivártuk, amíg elvonult ez az osztrák idő a fejünk felől... Aztán meg felkerekedtünk, és hadnagy úrnak jelentem alássan, mostan meg itt vagyunk mind valamennyien...

- Jól csinálták, tizedes. Látszik, hogy a hadnagyunk legalább térképet olvasni megtanította magukat! - mondta fellélegezve a fiatal tiszt, és kinyújtotta kezét a szakadozott térkép után. Kicsit megvonaglott az arca, amikor a tépett papírra pillantott, mert a francia Pireneusok térképét tartotta kezében...

Szent-Györgyi Albert, a Nobel-díjas orvos és fiziológus, élettapasztalatát és életfilozófiáját, mint ember és mint tudós, a következő történettel magyarázta az egyetemi ifjúságnak:

- „Egy életre megtanultam: nem az a fontos, hogy mi van rajta, hanem az, hogy érezzek egy térképet a markomban. Ez reményt, erőt ad és kimozdít a holtpontról. Mi emberek nekiindulunk az útnak, ha hisszük, hogy van egy tervünk, ami segíteni fog. Nem a térkép, hanem ez a hit a fontos..."

(forrás: Hézser Gábor, Mindennapi és nem egészen mindennapi történetek)