Újévi jókívánság - „Sötétségből a világosságra – 2008 a Biblia éve” (Az újévi fogadáson elhangzott püspöki köszöntő szerkesztett változata)
LXI. évfolyam 1. szám / Kerületi eseményekKedves Barátaink! Kedves Testvéreink!
Elérkezett 2008. január első teljes hetének szombatja. Az elmúlt hat év gyakorlata szerint az Egyházkerület Elnökségének újévi köszöntése.
Személy szerint is köszönöm, hogy ennyien elfogadtátok meghívásunkat, hogy ezen a szombat délelőttön összejöjjünk, és boldog új évet kívánjunk egymásnak. Ebben az esztendőben valahogy más ez a kívánság, mint a korábbi években volt. Van benne egy kis szomorúság, egy kis szorongás. Úgy érzem, hogy jóllehet a szándék őszinte, de már a reménység nem olyan bizonyos, hogy boldog lehet ez az esztendő. Egyre több körülményeinkben az olyan szorongató jelenség, ami mintha a sötétség uralma felé vinne bennünket. Sőt tovább megyek: még egy-két intézkedés az egészségügyben és prófétás időkbe hajtja ezt a népet a jelenlegi országvezetés. Mert egyre többen fogják megérezni, hogy „a halál árnyékának földjén laknak."
Talán ez a prófétás idő az, ami nekem bátorságot ad - így esztendő elején - hogy ne csak a szándék, hanem a reménység is őszinte és bizonyos legyen, amikor boldog új évet kívánok kedves mindnyájatoknak. S erre egyetlen egy dolog, ez a bizonyos prófétás idő az, ami felbátorít. A próféta akire gondolok így szól, hogy „a nép, amely sötétségben jár nagy világosságot lát, s a halál árnyékában lakókra világosság ragyog." (Ézs 9,1) Mert ez az esztendő legyen bármilyen, a sötétség hatalmának szorítása tűnjön bármilyen nagynak, a sötétség ideje mégis lehet a világosság esztendeje.
Úgy gondolom, ez volt az igazi oka annak a szándéknak, hogy 2008-at a Biblia évének nyilvánítottuk. Abból a célból , hogy a nép világosságot lásson, mert a sötétség erői emberi eszközökkel nem legyőzhetők. Ugyanis a nép most valóban sötétségben jár. Ebben az esztendőben nagyon szeretnénk, hogyha olyan eszközökkel, amelyeket eddig talán nem is használtunk, ráirányíthatnánk a figyelmet a világosságra. Az élet Urának Szavára. Aki Ura volt, és Ura ma is mindeneknek. Hogy 2008-ban népünk megérezze a prófétás időket úgy is, ahogy Dániel mondja: „Isten neve legyen áldott örökkön örökké. Övé a bölcsesség és a hatalom. Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek, és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat. Tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik ez a világosság." (Dán 2,20-21)
Mit értek a világosságon? Ha népünk a sötétségben meglátná a fényt, vagyis hogy lehet másként is. Csak néhány példát:
- Mindennapjaink tele vannak adó-kommandóval, vagyon nyilatkozattal, azok nyilvánossá tételével, azzal a szándékkal, hogy a sötétségben kellene valahogy rendet teremteni,
o a világosságban ez két szó gyakorlattá válását jelenti: ne lopj!
- Mennyi és mennyi kezdeményezés törekszik arra, hogy felhívja a figyelmet mások problémáira, hány civil szervezet működik, hogy növelje a társadalomban az empátia, a szolidaritás érzését,
o a világosságban ez úgy hangzik: hogy amit szeretnéd, hogy veled tegyenek, te azt cselekedd mással.
- A sötétségben úgy néz ki, hogy a globalizáció megkerülhetetlen, és így igaz. Sőt a sötétségben úgy tűnik, hogy a megkerülhetetlen egyben legyőzhetetlen is.
o A világosságban a globalizáció lokalizációval legyőzhető. Amikor ember emberre talál.
- A sötétségben csak a növekvő szegénység látszik.
o A világosságban pedig megjelenik a diakónia ősi bölcsessége, hogy a mindenség Ura sok mindent letett a jelképes asztalodra. De azok között van olyan, amit nem neked szánt. Hanem téged választott ki, hogy megtaláld, azt akinek szánta, s arra kíváncsi, hogyha megtaláltad, akkor tovább mered-e adni.
- A sötétségben átok van.
o A világosságban pedig látszanak az Isten áldásai, amelyeket szent küldetésünkként nekünk tovább kell adni.
Mindezek összefüggésében szeretnénk ebben az esztendőben lehetőséget biztosítani egyházközségeinknek arra, hogy a világosság hordozóját, egy-egy Bibliát ajándékozhassanak polgármestereiknek, iskolaigazgatóiknak, azoknak, akiknek úgy gondolják, hogy fontos a Szentírást odaajándékozni. Most ennek a gyülekezetnek, akik ma itt vagyunk, távozáskor mi, az Elnökség szeretnénk adni szokás szerint a Sárospataki Lapok karácsonyi számából egy példányt és még két dolgot a Biblia évéhez kapcsolódóan:
- egy határidőnaplót, melynek különlegessége az, hogy egyházkerületünk adta ki, és e jól használható menedzsernaptárban minden naphoz ott van egy bibliai gondolat. A Bibliaolvasó kalauz vezérfonala szerinti napi igéből egy-egy idézet.
- S ezen kívül szeretnénk adni egy Bibliát. Ha van otthon, akkor mellé lehet tenni másodikként, vagy lehet vele úgy bánni, hogy ez is arra az asztalra került, amit neked adtak, de lehet, hogy nem neked szántak. S ha netán, Kedves Barátom, eszedbe jut, hogy te már kettőt is tudsz olyat a rokonaid, barátaid, munkatársait közül, aki örülne egy ilyen Bibliának, akkor ne egyet, hanem kettőt vigyél. Ezt fogadjátok tőlünk szertetettel, hogy a szokásból mondott jókívánság, az Isten áldása szerint, igaz lehessen, hogy boldog lehessen az új esztendő.
Kedves Barátaim, Kedves Testvéreim! A 2008-as esztendő nemcsak a Biblia éve, hanem a tisztújítás esztendeje is. Ebben az évben a hatéves ciklus végére érünk. Jóllehet reménységem az, hogy egyházkerületünk presbitériumainak a többsége a következő hat évre is megválaszt püspöknek, ennek ellenére úgy érzem, hogy a hatéves ciklus végén illendő, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik a püspöki szolgálatban segítettek.
Első rendben családomnak, feleségemnek, egészen az unokákig. Ők tudják, hogy mit jelent: köszönöm, hogy kibírtatok.
Köszönöm a munkatársaknak, úgy Göncön, mint itt Miskolcon a segítséget.
Köszönöm az espereseknek, egyházmegyei gondnokoknak. Választott tisztségviselőinknek, lelkipásztoroknak a segítséget, az építő kritikát egyaránt.
S köszönöm mindannyiótoknak azt, hogy imádkoztatok ezért a szolgálatért, köszönöm azt, hogyha szurkoltatok a sikereinkért.
Kérem és kívánom, hogy ez a testvéri légkör, ez maradjon meg a választások alatt, s választások után. Boldog új esztendőt!
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
