Hálaadás a határnyitásért - Ünnepi istentisztelet Putnokon és emlékműavatás Bánrévén a volt határátkelőnél

Trianon - veszteség - megcsonkított ország - megtiport nemzet. A két világháború közt egyéni és közösségi hőstettek: a túlélés lángoló küzdelmei egyénenként, családonként, oktatásban, szociális gondoskodás szervezésében, egyházi és világi mozgalmakban, politikában.

Majd újabb égés felmérhetetlen emberi és anyagi áldozatokkal és a szétszakítottság és csonkaság örökösnek tűnő megkövülésével. Évtizedekig tartó agymosás: jól van ez így, nincs remény, bűnösök vagyunk, bűnös nép, természetes állapotunk a csonkaság. Sokan őrzik lelkükben, családjuk, barátaik, földjük, házuk, hazájuk elvesztésében, de beborít mindent a legvidámabb barakk langyos állóvize. S hogy ez milyen sikeresen langyosított és butított el minket, arra példa a feldolgozhatatlanul szomorú december ötödike.

A Történelem Ura azonban fölötte áll mindezeknek. A határok egy része eltűnt - ám ez csak akkor csoda, ha a lelkekben és fejekben történik változás. Ennek a nagy folyamatnak lehetünk mégis-reménykedő és hálát adva rácsodálkozó részesei. Ennek a folyamatnak egy aprónak tűnő, ám igen fontos állomása volt a putnoki hálaadó alkalom. Még akkor is, ha nem feledkezhetünk meg továbbra is határokkal elválasztott testvéreinkről.

A Borsod-Gömöri Református Egyházmegye és a Gömöri Református Egyházmegye által kezdeményezett és szervezett hálaadó ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődött a putnoki református templomban. Igehirdetésében Bölcskei Gusztáv püspök a Máté evangéliuma 5. fejezetéből vett textus alapján beszélt a keresztyén emberek küldetéséről: ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága. Református keresztyénként az a feladatunk minden körülmények között, hogy értéket megőrző és ízt adó sóvá legyünk, világosság áradjon belőlünk, menedéket és oltalmat tudjunk nyújtani mások számára. Az igehirdetést hallgatva eszembe jutott, hogy a hálaadó alkalom előtt kevéssel a szlovák miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy Szlovákiában nem élnek magyarok, csak magyar nyelven beszélő szlovákok. Eszembe jutott Sátoraljaújhely, a kettévágott város, ahol a szlovákok behajtani tilos táblákkal és az út közepére tett mázsás virágállványokkal továbbra is lehetetlenné teszik a szomszédos utcák közti közvetlen közlekedést. Az ilyen „magas szintű megnyilvánulásokkal" szemben gyakran kevésnek érezzük magunkat, ezek a konkrét események pedig alaposan sárba döngölik a határnyitás fölötti örvendezést. Ezekre a gondolatokra is választ adott az igehirdetés, amely emlékeztetett: egy szem só nem jó semmire, legalább egy csipet kell, hogy ízesítsen. Ha azonban komolyan vesszük az összetartozást, már nem „csak" csipetnyien vagy maroknyian vagyunk, ráadásul nem a magunk akaratát követjük, hanem ahhoz a Krisztushoz tartozunk, aki így tanít: én vagyok a világ világossága. Hozzá tartozva só lehetünk, világosság a körülöttünk élőknek, menedék az oltalomra szorulóknak.

Ha életünk olyanná válik, amilyennek Krisztus látni akarja, akkor történik meg a csoda: emberek dicsőítik a mennyei Atyát. Ahol ez történik, ott omlanak le igazán a határok.

A Magyarországot szétszabdaló határok tragédiája nagy, átfogó témaként van jelen gondolkodásunkban. Tőkéczki László egyetemi tanár előadása ezt a nagy egészet egy részen, „Gömörország" sorsán keresztül tárta a hallgatóság elé. Az egykori Gömör Magyarország kicsiben. Nem gazdag vidék, de szabad emberek lakták, és jellemzője volt sokféle egymásra utaltság: észak és dél egymást kiegészítő gazdasági egymást segítése, a többnyelvűség, multikulturalitás. A 20. század vörös materializmusa kiszolgáltatottá tette az embereket, a vörös terror megfosztotta az embert a szabadságától, a fehér terror pedig a döntés lehetőségét veszi el. Az erős asszimiláció közepette kevesen maradtak meg, de vannak, akik megmaradtak. A globalizáció világában gömöri üzenet is lehet: a lokalitás, a mikroközösségek helyreállítása, megerősítése jelenthet megoldást.

Tamás Barnabás, Putnok polgármestere köszöntéséből megérthettük a trianoni tragédia számokban kifejezhető mértékét: nyolcvan évvel ezelőtt 250 települést szakítottak el, és mindössze 22 település maradt az anyaországban. Beszélt a rendszerváltás után kialakult településszövetségek fontosságáról, illetve a további magasabb politikai szinten elvégzendő feladatokról. Véleménye szerint ugyanis nem a fizikai határok megnyitása oldja meg a problémákat, hanem a magasabb szinten meghozandó döntések, mint a kettős állampolgárság megadása.

Gazda István borsod-gömöri esperes köszöntő beszédének elején visszaemlékezett arra, hogy éppen a putnoki templomban vette föl a Borsodi egyházmegye a Borsod-gömöri nevet, hangsúlyossá téve a térség létezését, élni akarását. Isten Jóel próféta könyvében adott ígéretével biztatta az egybegyűlteket: „Kipótolom néktek az esztendőket...". Emlékeztetett arra is, hogy a putnoki református gyülekezet nyolcvan éve minden vasárnap elénekli a Himuszt azok helyett és azokért, akiket elszakítottak tőlünk.

Nagy Ákos Róbert gömöri esperes kitért arra, hogy elmúlt az ideje a mások hibáztatásának: miénk a felelősség, mint ahogyan miénk a lehetőség is.

A templomi istentisztelet után a volt határátkelőhelyre vonult az ünneplő gyülekezet. Furcsa de felemelő érzés volt sorban állás, útlevél-ellenőrzés, vámvizsgálat nélkül keresztülautózni a határon. Még én is emlékszem arra, amikor gyermekként láttam egy-egy átkelésnél a felnőttek arcán az idegességet, ahogy lassítva beálltunk a sorba, az idősebbek pedig bizonyára még rosszabb érzésekről tudnának beszámolni. Vagy emlékeszem arra - ez részben megmaradt -, hogyan bosszankodtam eddig is minden átkeléskor: minek kell útlevelet felmutatnom saját népem földjén utazva. Aki még nem lépte át a határ nélküli határt, tegye meg! Ha csak kirándulásként is...

12 órakor folytatódott tehát az ünneplés emlékmű leleplezéssel a Bánréve-Szentkirály határátkelőhelyen. Erdélyi Géza felvidéki püspök kiemelte, hogy fontos azon elgondolkodnunk, hogyan fogunk az új lehetőségekkel élni, az új kereteket értelmes tartalommal megtölteni. Csomós József püspök a Lábán és Jákób által emelt kőoszlop története alapján arra figyelmeztetett, hogy ez egykori határt soha ne rossz szándékkal lépjük át, hanem menjünk mindig az egymáson segíteni akarással és az Isten dicsőségét szolgáló jó akarattal. László Ottó kovácsmester, az emlékmű alkotója röviden ismertette, hogyan ábrázolja az „Életfa" az ágaiban szétszakított, de a közös jövő reménységét hordozó egyházat. Az ünnepség résztvevői még a putnoki templomban ajándékba kapták az emlékmű kicsinyített tusrajzos változatát.

Az ünnepség a Hanvai Diakóniai Központban a „Lélek és élet" című, a borsod-gömöri és a gömöri református egyházmegyék műemlék templomait bemutató fotókiállítás megnyitásával és szeretetvendégséggel zárult.

B. A. és R. G.