Megint Berekfürdő

Berekfürdő mostanában úgy kezd megjelenni itt Borsod-Gömörön a tudatunkban mint a kellemes kikapcsolódás és az izzasztó munka helye. Ezért gyűltünk össze Gazda István esperes urunk hívására lelkészek, gondnokok február 10-én, vasárnap délutántól kedd délig, több mint hetvenen, hogy mindkettőben részünk legyen.

Többen vagyunk, akik már várjuk ezeket az alkalmakat. Várjuk, hogy együtt legyünk ezeken a napokon, várjuk, hogy kikapcsolódjunk, várjuk, hogy beszélgessünk egymással, hogy megmártózzunk a gyógyító fürdő vizében, hogy újra érezzük a birkapaprikás vacsora csodás ízét, hogy részünk legyen mindabban a jóban, amiben a Megbékélés Háza vezetői és dolgozói részeltetnek bennünket, és várjuk, hogy együtt legyünk állandó mentorainkkal, dr. Hézser Gábor és dr. Fruttus István Levente professzorokkal. Már a megérkezés is örömteli, mert itt várnak minket és örülnek nekünk. Mintha egy kicsit - a mindennapokhoz képest - egy más világba csöppennénk. A munka már vasárnap este kezdődik. Szokásosan ilyenkor vázoljuk fel a témát és indítjuk el a gondolatokat, szinte csak felütés szerűen, semmi komoly, de már indulunk. Aztán vacsora, elhelyezkedés és fürdő. Ekkor már kora este van, nincs is más a fürdőben, csak mi, akik olyan lemeztelenítve láthatjuk egymást, ahogy soha máskor az életben. Hangos gyülekezeti adomázás tölti be a téli estét, a fürdő felett lebegő sűrű gőzfelhőt. Adomázunk és nagytiszteletű Várady Józsi bátyánkra emlékezünk, aki előzőleg még itt lehetett és itt is volt velünk. Úgy megyünk „haza", mintha újjászülettünk volna. Altatni - azt hiszem - nem kell senkit.

A konferenciák derekas része mindig a második nap. Ennek estéjén ritkán állunk fel holtfáradtság nélkül. De előtte áhítat, amelyen esperes urunk a napi Ige alapján a jelekről szól. Jelekről, amik kísérik az Isten munkáját, és amelyek ma is körülvesznek és eligazítanak bennünket. Mostani témánk: a közelgő választásokra való készülés.

Mit szeretnénk, mit képviseljünk, hogyan képviseltessük az érdekeinket, kik képviseljenek bennünket, hogyan találjuk meg őket, milyen felhatalmazásuk legyen, és milyennek is kell lennie azoknak, akik majd képviselnek bennünket

- ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jártunk körül. A munkamódszer az előző konferenciákhoz hasonló: nincsenek kész, szájba adott válaszok, csak azok, amiket mi kerestünk és mi szültünk meg. Hol együtt, hol meg csoportokra oszolva dolgozunk. Annyira intenzív a munka, hogy délutánra már érezni lehet a fáradtságot. De menni kell tovább. A válaszok újabb és újabb kérdéseket szülnek, amiket szintén meg kell még válaszolni. Mellettem ül a gyülekezetünk főgondnoka, aki már sok más hasonló konferencián vett részt. Ő mondja, hogy itt nagyon intenzíven kell dolgozni. A konferencia talán legérdekesebb kérdései a következők: Hogyan találhatjuk meg a megfelelő embert, és milyen elvárásaink vannak felé? Én azt hiszem, hogy senki sem gondolja tökéletesnek az egyházi választási rendszerünket. A legtöbb gond a visszajelzésekkel, az információk ide-oda való áramlásával van. Sokszor érezzük, hogy olyanok közül kell választani, akiket nem is ismerünk. Ez általános problémaként domborodott ki. Valahogy létre kell hozni ezeket a visszacsatolásokat: mutatkozzanak be a jelöltek, az aspiránsok, akik vállalnák a feladatot. Ne csak zsákba-macska legyen az egész. Készítsenek programot, és az jusson el a választókhoz. A másik kérdés: milyen is legyen az, aki bennünket képvisel? Ez egy kérdéscsokorban hangzott el. Itt kerestünk választ arra is, hogy mivel ruházzuk fel a képviselőnket, és hogyan találjuk meg a megfelelő embert? Mint kiderült, olyan nagy a képviselővel, az egyházi vezetővel szembeni elvárás, hogy annak - talán - még egy angyal sem felelne meg. Hogy lehet ez, hogy egy szuperembert akarunk, de szinte semmivel nem ruházzuk fel? - hangzott a szándékosan kompromittáló kérdés. Mi lehet ennek az oka? Mi lapulhat e mögött?

Többször hangzott el figyelmeztetés is azzal kapcsolatban, hogy ha valaki dolgozik, mi lesz a jutalma? Teológiailag indokolhatatlan, hogy valakire egyszeriben nagy többletteher kerül, de nincs meg az ellentételezés.

Mindezekről pergő, állandó figyelmet igénylő módon beszélgettünk. Mindenkinek volt alkalma elmondani a saját véleményét is. Az egyik legmarkánsabb talán ez volt: „Testvérek! Vegyük tudomásul, hogy nem arra keresünk embert, hogy legyen kit később gyűlölni!" Az idézet Mátyás Sándor testvérünktől való. (Kedves Sanyi: a piszkálás, kritizálás, bántás, talán szerencsésebb lett volna, mert remélem, hogy a gyűlöletnél még nem tartunk. Vagy igen? Már ennyire mélyen lennénk? - a cikk szerzője).

Hát így zajlott az együttlétünk. Csak a hangulatából szerettem volna valamit érzékeltetni. Este aztán a csodálatos birkapaprikás és kötetlen együttlét. Másnap pedig összefoglalás. Ez volt a konferencia egyik érdemi része. Mindannyian vittünk el belőle valamit. A másik, kedden délelőtt 10-kor kezdődött, amelyen Takaró Mihály irodalomtörténész látogatott el hozzánk. Erről csak szuperlatívuszokban. Egy rendkívüli előadó rendkívüli előadása egy rendkívüli emberről: Wass Albertről. Bár elhangzott, hogy milyen nagy megtiszteltetés lelkészek előtt beszélni, de azt hiszem többünknek volt az az érzése, hogy az előadást hallgatni volt ilyen nagy megtiszteltetés. Ha eddig nem szerette, nem tisztelte volna valaki a nagy erdélyi írót, magyart és embert, ezután az is fogja. Köszönjük Takaró Mihálynak. Hézagokat fedett az előadása. Így jött el a búcsú órája. Köszönjük, hogy ott lehettünk. Köszönjük, akik még ott is dolgoztak. Adjon Isten máskor is ilyen békés, üdítő, építő és testvéri együttléteket. Isten áldjon mindenkit!

Sajószentpéter, 2008. február 18.

Borbély János lelkipásztor

Sajószentpéter-Nagytemplom