A második koncert

A második koncert hangjait csak átszűrődve hallotta, ahogy kilépett egy zsúfolt teraszra. A női ének dallama különös lendületet adott a lüktető zenének.

Jó volt a sötétből kikeverednie, talált egy szabad helyet, összeszedte gondolatait és szétnézett maga körül. Ismerős, gondolta, pedig nem járt itt korábban. Az emberek kisebb-nagyobb csoportokban ültek az asztalok körül, kényelmesen, olyannak tűnt ez a hely, mint, amit nem mindenki ismer, amit csak azok keresnek fel, akik valami különlegesebbet akarnak. A nap fényét ernyők takarták el, ezzel még jobban összehúzva a teret. Beszélgetések moraja zárta körbe. Nyugodt hely volt, mint egy kis különálló sziget, de egyelőre nem talált semmi érdekeset.

Már indult volna, mikor újra megpillantotta azt a párt. Nem szemben, inkább egymás mellett ültek, elegendő helyet hagyva közeledni és távolodni, ebben mindig követték egymást - amint később észrevette. Hallgatták a zenét, ami csak arra szolgálhatott, hogy kiragadja őket a gondolatok kuszaságából és visszahúzza őket a hőségtől nyomott délutánba. Figyelték egymást, szavakat, mozdulatokat, a villanásokat, úgy tűnt régóta ismerősök, mégis kutatnak valamit a másikban, nem tudta miért látja így...

A teraszon közben mások a koncertet élvezték, olykor újak töltöttek meg szabad asztalokat, vagy régiek hagyták ott helyeiket, ezek a mozgások néha elvonták a figyelmét, de legtöbbször azt a részt nézte, ahol a pár ült. Csak ők voltak a terasznak a távolabbi végén, üres asztalokkal körbevéve, pontosan beleillettek volna egy képbe, de úgy gondolta, vár még egy keveset.

Most az egyik tekintete elindult a másikon, mintegy külön utat járva, éppen csak annyira, hogy a másik észrevehette ezt a változást. Nem volt felmérés, olyan volt, mint amikor a kelő nap fénye halad a tájon - egyre feljebb, lassan, halvány sugarakkal, felélesztve mindent, ami még alszik - majd egyszerre megállt. A másik szinte érezte a tekintetet, de ezt csak egy apró rezzenés jelezte, majd ment minden tovább, ahogy előtte, a fények, a zene pulzusa, a beszélgetések hullámzása...

Füstfelhő keveredett közéjük, most készítette el a képet.

A terasz közben megtelt idegenekkel, nézte volna még a párt, de a sokaság miatt takarásba kerültek, először csak távolodva, majd eltűnve a szeme elől. Elindult a kijárat felé, mindent hátrahagyva, egyedül a képet vitte magával.

(Péter Zsófi, Sárospatak)