Novotny Gyula (1907-1987)

Miskolcon született 1907. november 10-én. Itt járt elemi iskolába 1918-ig, majd a Deák Ferenc Felső Kereskedelmi Iskolában végzett 1926-ban.

Fiatal korától kezdve aktív tagja volt a cserkészmozgalomnak, ennek eredményeként a miskolci törvényhatósági cserkészszerv főtitkára, majd az Országos Cserkészapród vezértanács tagja lett. Részt vett 1929-ben Angliában a IV. világjamboreen, valamint tanulmányutat tett 1940-ben a balkáni államokban.

1931-ben magánúton Budapesten, a Református Főgimnáziumban érettségizett. Ugyanebben az évben beiratkozott a Sárospataki Teológiai Akadémiára. Sárazsadányban segédlelkészként, majd püspöki missziói lelkészként szolgált Miskolcon. Lelkészi oklevelet 1937-ben szerzett. Püspöki másodlelkésszé választották 1939-ben.

Széleskörű érdeklődése, tudásvágya arra késztette, hogy jogi tanulmányokat is végezzen. Előbb Miskolcon az Evangélikus Jogakadémián, majd a pécsi Tudományegyetemen, az államtudományi szakon tanult, végbizonyítványt 1938-ban szerzett.

Diákkorától cikkei jelentek meg az ifjúsági lapokban és színházi tudósítója volt a Felsőmagyarország című lapnak is.

1943-tól három éven át segédlelkészi, vallásoktatói és helyettes lelkészi szolgálatot teljesített a diósgyőr-vasgyári, a nemesbikki, a hejőcsabai és a mezőnyéki gyülekezetekben.

A hernádnémeti gyülekezetben szolgált 1948 márciusától, ahol 1950 júliusában lelkipásztornak választották. 19 éven át volt a gyülekezet lelkipásztora. Fáradhatatlanul dolgozott, két harangot öntetett a legnehezebb időkben. Templomot újított, rendezvényeket szervezett, felvirágoztatta a gyülekezet életét.

A lelkészi munka mellett egyházmegyei tisztségeket is ellátott. Sajtóelőadó, gazdasági előadó volt. Az egyházkerületben közalapi-gazdasági előadó, a tapolcai építési bizottság és az országos közalapi bizottság tagja volt.

Boldognak érezte magát nemcsak hivatása betöltésében, hanem családi életében is. 1944 májusában házasságot kötött a héti kántortanító lányával, Tóth Gabriellával. Házasságukból négy gyermek született.

Szigorú, precíz, következetes ember volt, s ezt megkövetelte saját magától és másoktól egyaránt. Kiemelt feladatának tekintette minden szolgálati helyén a gyülekezet építését.

1969 júniusában újabb erőpróba elé állt, amikor az avasi gyülekezet lelkipásztorává választották, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1984. június végéig szolgált. Az ő szolgálata alatt újult meg a több évszázados múltra visszatekintő templom és a műemléktemető. Szorgalmasan kutatta és meg is írta a templom történetét. Kereste a nagy hitvalló ősök nyomát. A hitükért gályarabságot szenvedett lelkipásztoroknak emléket állított az utókor és a gyülekezet számára. Felkutatta és táblázatba foglalta a reformáció korától Miskolcon szolgált lelkészek nevét.

Megérhette még, hogy gyermekei tanulmányaikat befejezzék, családot alapítsanak, és megtalálják helyüket az életben. Megadatott neki, hogy meglássa unokáit.

Nyugalomba vonulása után 77 éves korában sem szakadt el az egyházi szolgálattól, szívesen tett eleget felkéréseknek, élete végéig fáradhatatlanul dolgozott. Összegyűjtötte a miskolci temetők történetére vonatkozó adatokat, csak a sajtó alá rendezésben akadályozta meg a halál.

Hatalmas munkabírással, példamutató, szorgalmas munkával, töretlen hittel 80 éves koráig élt és dolgozott. 1987. szeptember 16-án halt meg Miskolcon.

Születésének 100. halálának 20. évfordulóján tisztelettel adózunk emlékének.

Olajos Csaba