Jótékonysági hangverseny a miskolc-alsóvárosi gyülekezetben
LXI. évfolyam 2. szám / Borsod-Gömöri EgyházmegyeSzép ünnepség székhelye volt 2008. április 19-én a miskolc-alsóvárosi gyülekezet imaháza, ma már lehet így is fogalmazni: temploma. Mert hiszen éppen arról van szó, hogy 50 évvel ezelőtt, amikor ez az imaház épült, templom jelleget nem kaphatott. Az engedély a legszigorúbb korlátok között tartotta az építkezést.
Olyan épületet lehetett létrehozni, mely külsejében, formájában semmi jelét nem adja annak, hogy ez templom. Lakóház külsejű lehetett, egyforma kinézésű azokkal a házakkal, melyek a közelében voltak. 1950-ben ennél többet nem is lehetett volna remélni, ez maga is ajándék volt, és a gyülekezet volt lelkipásztorának, Kóris Lajos nagytiszteletű úrnak sok fáradozásába került, hogy ezt is elérhette, és az otthon nélküli gyülekezet, mely szinte helyről helyre vándorolva, sátor alatt tartotta sokszor istentiszteletét, most a kapott engedély minden lehetőségét felhasználva, az épületen belül imaházat alakított ki. Aki belép, az már templomban érezte magát. Torony nem volt, harang és harangszó szintén nem volt látható és hallható, de a lényeg, az igehirdetés teljes odaadással és hűséggel hangzott. A gyülekezet épült és növekedett, bár Miskolc református gyülekezeteinek a legkisebbjei közé tartozott.
Azonban a gyülekezet tagjainak a lelkében a vágyakozás mindig megvolt az iránt, hogy az épületnek egyszer templom jellege lehessen, tornya és harangja is. Erre először akkor lehetett gondolni, amikor a gyülekezettől elvett ingatlan és épület utáni bizonyos kárpótlás érkezett az államtól. Persze ez nem volt elegendő ahhoz, hogy az átalakítás nagy munkáját a presbitérium elkezdhesse. A gyülekezet gyűjteni kezdett, majd a németországi Siegen városában lévő református partnergyülekezet is segítségére sietett, az egyházmegye is támogatást nyújtott, és így az átalakítás a presbitérium által jóváhagyott tervek szerint megindulhatott. Mind a kilenc ablak ki lett cserélve, és olyan formát kapott, mely a templomjelleget szépen kidomborította. Új bejárat készült szép, formában új ajtóval. Kívül-belül új színt kapott a festés révén, és az átalakítás első része mindenki örömére végbe is ment. De a terv egy része még befejezésre vár. Ez pedig egy harangtorony. Toronynak azért lehet nevezni, mert 14 méter magasan a harangnak olyan tornya készül, mely a tetőzet fölé emelkedik, és távolról valóban azt a benyomást kelti, mintha az épületnek tornya volna. A harangláb egyik célja az, hogy harangzúgás hívja a gyülekezetet az istentiszteletekre. Hogy ez valóban harang lesz, vagy csak harangjáték, ez még a jövő kérdése. Ennek a célnak az érdekében rendezte gyülekezetünk a jótékonysági hangversenyt, hogy a hiányzó összeg - a kétmillióba kerülő építményhez - összejöjjön. A hangverseny előadói: V. Molnár Judit operaénekes és Bundzik Tímea orgonaművész voltak.
Szathmáry Sándorné lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
