Bibliaismereti verseny a Sárospataki Teológián

LXI. évfolyam 2. szám / Intézményeink

A Biblia éve alkalmából a Sárospataki Református Teológiai Akadémia bibliaismereti versenyt hirdetett április 10-re egyházkerületünk középiskolásai számára.

14 csapat jelentkezett, és minden csapatban három diák izgult azon, hogy vajon mennyire sikerült elmélyülnie, megértenie a Bírák könyvében foglaltakat, illetve Pál apostol életét az Apostolok Cselekedetei alapján. A diákok kerületünk két református gimnáziumából, illetve Szendrő, Vajdácska és Pácin gyülekezeteiből érkeztek. A csapatok közti versenyt a pácini fiatalok nyerték, melynek tagjai Laczi Petra, Magyar Noémi, Oláh Viktória. A második helyezett a vajdácskai csapat lett, Hajnal Zsuzsanna, Kiss Noémi és Parajos Dóra tagsága mellett. A harmadik helyen pedig a Lévay Gimnázium 4. számú csapata végzett, mely csapatot Ábrám Anna, Baintner Flóra és Boda Lídia alkották. Az egyik különdíjat, eredményes efezusi tudósításukért miatt, a Lévay Gimnázium 2. számú csapata kapta, ami Majoros Dávid, Matlák Zoltán és Tóth Fruzsina részvételének köszönhető. A másik különdíjat pedig Miskolczy Boglárka a Lévay Gimnázium diákja vehette át 99%-os írásbeli dolgozata megérdemelt eredményeképpen. (szerk.)

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább