Cigánymissziós szakmai konzultáció
LXI. évfolyam 2. szám / MisszióMárcius 1-jén szombaton lelkipásztorok, pedagógusok, és más szakemberek gyűltek össze az Egyházkerület székházában szakmai konzultációra.
A konzultáció címe: „Református egyházunk társadalmi felelőssége és lehetőségei roma származású felebarátaink felé - Iskolán kívüli oktatás, fejlesztés, szabadidős tevékenységek szervezése a Tiszáninneni Egyházkerületben".
A kezdő áhítatot Török István nyugalmazott lelkipásztor-vallástanár tartotta, felidézve az evangéliumból a „ki a nagyobb" kérdésre adott jézusi választ: „ha olyanok nem lesztek, mint ez a kisgyermek, semmiképpen nem mentek be a mennyek országába".
Csomós József püspök köszöntésében és bevezetőjében a résztvevők elé tárta saját személyes élményeit és indíttatásait, hogy miért fontos, szükséges és lehetséges a roma származású felebarátaink közt végzett munka.
Ezután megismerhették a résztvevők az egyházkerületi cigánymisszió rendszerét, alapelveit - már amennyi negyed órában összefoglalható a mára már sok településen folyó munkából. Sohajda Levente, Göncruszka-Hejce-Vilmány körzetének lelkipásztora arról számolt be, hogyan lehetséges egy gyülekezeti körzetben fölvállalni ezt a munkát. Egy képet is vetített, mely összefoglalja, jellemzi ezt a tevékenységet. A képen egy kis gyülekezeti szoba látható, itt-ott málló falakkal, a padlón szőnyeg, azon ül 15-20 gyermek, a falhoz támasztva egy gitár. Lehetséges ugyanis szerény körülmények közt, szerény anyagi lehetőségekkel is dolgozni, hiszen a beszélgetés, játék, éneklés, közös sporttevékenység nem igényel a gyülekezetet megterhelő hatalmas anyagi áldozatot. Mára már Sohajdáné Samu Zsuzsa több mint 200 hittanos gyermekkel foglalkozik az iskolában, és szakemberek bevonásával 4 csoportban 60 gyermek számára tart iskolán kívüli oktató, fejlesztő foglalkozásokat.
Az előadások után megtekinthettük a cigánymisszió egyik nyári táborában készült kisfilmet, melyet Rácsok András készített. A film által nem csupán tényeket, adatokat ismerhettek meg a konzultáció résztvevői, de megérezhettek valamit a munka hangulatából is.
A szünet után „A missziói munka a munkatársak szemével" című blokk következett, melyben meghallgathattuk Éles Ilona tarcali fejlesztőpedagógus beszámolóját egyrészt a tarcalon folyó munkáról, másrészt arról, hogy személyes részvétele által hogyan kapcsolódik össze a tarcali és vilmányi program. Lovász Róbertné vilmányi pedagógus megdöbbentő grafikonokat, és képeket vetített számunkra, bemutatva a vilmányi helyzetet - amely túlmutat önmagán -, és az iskola küzdelmét, próbálkozásait. Lukács Györgyné fonyi gyülekezeti tag, aki nyaranként segíti munkánkat, szubjektív tükröt tartott a program elé, amelyért nagyon hálásak voltunk (vagyunk).
A munkatársak beszámolói után Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet miskolci Családok Átmeneti Otthonának vezetője mutatta be a MÖSZ Olaszliszkán folyó programját, megosztva velünk örömeiket, sikereiket és nehézségeiket is, valamint beszámolva az együttműködési lehetőségekről. Lehet, és érdemes egyházközségeknek civil szervezetekkel együttműködni, hiszen együtt többet tehetünk a közös célok elérése érdekében.
A délutáni munka csoportokban folyt tovább. Önálló szemináriumi csoportot alkottak a debreceni teológusok, akik Gonda László tanár úr vezetésével vettek részt érdeklődve konzultációnkon. A többiek két munkacsoportban beszélgettek előre megfogalmazott kérdésekről, melyek a misszió alapelveit járták körül. Élénk beszélgetés folyt mindkét csoportban - az egyikben Török István és Örsi Anikó, a másikban Rácsok Balázs moderáló segítségével.
Barnóczki Anita
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
