Textusszerű szemléletes igehirdetés szükséges - Dr. Sándor Endre

Minden lelkipásztornak állandóan tanulni kell. Mert prédikálni kell, mert az új kutatások eredményeire kíváncsi, mert a gyülekezetet tanítani kell bibliaórákon, házi istentiszteleteken és pásztori beszélgetések közben. Kétségtelen, hogy a tanulás különleges, koncentrált és tudatos formája, amikor az ember a doktori szigorlatra készül, vagy előbb a disszertációját írja.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy dr. Módis László professzorom, amikor kikerültem első önálló helyemre, a golopi és monoki gyülekezetbe feleségemmel együtt, levelet írt, hogy mit is csinálok én ott falun, aztán megkért, hogy Csikesz Sándor eddig meg nem jelent munkáit - amelyek az emlékkönyvekben a háború miatt már nem láthattak nyomdafestéket - ő elküldi nekem, hogy gépeljem le, s majd lesz egyszer jobb idő és megjelenhet. Ki hitte ezt akkor? S lett jobb idő. Ez jelent meg válogatva a „Jézusban van menedékünk" c. kötetben. Jó két évig, a gyülekezeti munka, s a család mellett lelkem épülésére gépelgettem, s kétkötetnyi anyag lett belőle. Így kezdtem a Csikesz Sándorral való ismerkedést behatóbban, s rácsodálkoztam, hogy milyen lelkesedéssel, odaadással és tudományosan készült, hogy a kiscsányoszrói falusi gyülekezet tagjainak prédikálhasson a korábbi professzor.

1975-ben Vámosújfaluba választottak meg, s gyermekeimet a Zeneiskolába vittem hetente kétszer Trabanttal Sárospatakra. Amíg velük foglalkoztak, addig én a Nagykönyvtár kézirattárából kikértem Darányi Lajos püspök úr gondosan legépelt és őrzött prédikációit. Olvastam, tanulmányoztam. Még akkor nem gondoltam, hogy egyszer ebből doktorálni fogok. Doktorálni szerettem volna, már korábban is. Írtam egy nemzetközi pályázatra egy 50 oldalas német nyelvű dolgozatot, mellyel nyertem egy kéthetes szovjetunióbeli utat, s ott találkoztam egy kelet-berlini tanársegéddel, aki anyanyelvén írta erre a pályázatra dolgozatát, majd továbbfejlesztette, s már a doktori cím birtokosaként jelent meg köztünk. Ezzel én is próbálkoztam. Lefordítottam az anyagot magyarra, beadtam a Debreceni Teológiai Akadémiára Ószövetség tárgyköréből, de különösebb eredmény nélkül zárult a dolog... Hisz, akkortájt egyháztörténetből még csak doktorálgathattak, de héberből nem...

Majd jön a nagy fordulat: beindulhat a Sárospataki Teológia, s az első hivatalos évnyitóra tanársegédi kinevezést kaptam dr. Szőnyi György professzor mellé a gyakorlati teológiai tanszékre, az egyházkerület elnökségétől, s dr. Mészáros püspök úr biztatott, hogy mielőbb doktoráljak. Debrecenben jelentkeztem, el is fogadták a „Szemléletesség a Bibliában" c. előzetes dolgozatomat. Ez alapján speciálkollégiumot tartottam Sárospatakon az érdeklődő hallgatóknak. A gyakorlati teológiai tanszéken nem sok dolgom akadt, hisz akkor csak egy első- és egy másodéves évfolyam volt, így német nyelvet is tanítottam. Ekkorra már polgármester is voltam Vámosújfaluban. Nagy lelkesedéssel készítettem az id. dr. Fekete Károllyal megbeszélt módszer alapján a két igehirdető óriás igehirdetéseinek a feldolgozását, s be is adtam az értekezésem három vaskos kötetben, több mint ezer oldalon. Amit persze nem fogadtak el, mert soknak találták, s így arra kértek, hogy egy éven belül dolgozzam át, s most már ne az egész egyházi évvel foglalkozzam csak az ünnepi igehirdetéseik szemléletességével. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, mint a gyerekek „azért is" megcsinálom. Egy év múlva beadtam, s elfogadta a Doktori Tanács a dolgozatot, melynek mondanivalója: az igehirdetések ne csak textusszerűek, hanem szemléletesek is legyenek! Közben sok minden mással is kellett foglalkoznom. Felkértek a Biblia magyarázó jegyzetekkel c. munka németről magyarra fordító bizottságába. Ebből a Kerületből egyedül voltam ebben a fordítói munkacsoportban. A Sámuel próféta két könyve anyagát fordíthattam le a megadott határidőre. Majd Tarr Kálmán, a Kálvin Kiadó igazgatója kért, hogy írjak egy modern imakönyvet, így született az Örömben és bánatban c. imakönyvem, ami immár három kiadást ért meg. Mészáros püspök úr delegált a Tanácskozó Zsinat liturgiai bizottságába, ahol megalkottuk az egyetemes magyar református egyház új liturgiáját. Nagy élmény volt együtt dolgozni Csiha püspök úrral és a Kárpát-medence delegáltjaival. Odaadással dolgoztunk az Ágendás könyvön. Aki használja, annak számára is áldást jelent! Dr. Szathmári Sándor professzor volt segítségemre, hogy a Wuppertali Prediger Szemináriumban egy homiletikai és egy gyülekezetépítési kurzust elvégezhettem. Majd Werner Auer német lelkész készített helyet a Heidelbergi egyetemen, hogy a doktori szigorlatra felkészülhessek. Amíg Wuppertalban voltam, Balázs fiam volt itthon segédlelkész feleségem mellett. A heidelbergi félévemben pedig Zsombor és Levente fiaim segítettek a szolgálatokban, hitoktatásban feleségemnek. 1999-ben doktorálhattam. E munkában segítségemre volt dr. Tóth Kálmán professzor úr - aki punktált héber szövegeket bocsátott rendelkezésemre a Qumráni iratokhoz, amelyekkel Heidelbergben is foglalkoztam -, nélküle nem tudtam volna eleget tenni a feltételeknek. Heidelbergben hallgattam Christian Möller professzort is, akinek gyülekezetépítésről szóló munkáját lefordítottam, s megjelent „A Nemzetközi Theológiai Könyv" sorozatának 57. köteteként „Ha az Úr nem építi a házat" címmel. A felkészülés és a vizsga olyan látást és szemléletet adott, hogy azóta 18 könyvem jelenhetett meg, ebből 13 a Kálvin Kiadónál. Különböző folyóiratokban és lapokban pedig 435 cikkem látott napvilágot. Kegyelem ez! A tanításnak egy módja, mely ebben a formában sokakhoz eljuthat. Isten kegyelméből minden nap dolgozom, még nagy terveim vannak, ha az Úr időt s erőt ad hozzá, majd lassan megvalósulhatnak. Nagy örömömre szolgálna, hogy mint Balázs fiam is követte példámat, s pár éve doktorált, egyre többen vállalnák ezt az utat, minden nehézségével és szépségével együtt. Hiszem és remélem, hogy ha az Úr akarja és éltet, mindezt, amit Isten nekem adott, a Magyar Református Missziói Szövetségben is kamatoztathatom, aminek az elmúlt évben elnökévé választottak. Természetesen ez a munka hasznos a gyülekezetnek, s még a nagycsalád minden tagjának is, s nem kevésbé az egyetemes egyházunknak.

Ne ássuk el az Úrtól kapott tálentumainkat!

Dr. Sándor Endre