CD ajánló

LXI. évfolyam 2. szám / Ajánló

Azt, hogy mivel jár egy CD elkészítése, kiadása, nem gondolná az ember akkor, mikor leemeli a bolt polcáról és megvásárolja, hazamegy és belehallgat. Több száz vagy akár több ezer munkaóra, sok szervezés, ötletelés, csapatmunka. Sok-sok türelem, hit, szeretet kell hozzá, no meg reménység, hogy a nyersanyagból egyszer élvezhető zene áll elő majd.

A Miskolci Lévay József Református Gimnázium Lámpás csoportjának 2007 júniusában megadatott az a lehetőség, hogy az Európa Rádió miskolci stúdiójában elkészíthesse első önálló albumát. A szóbeli érettségi vizsgák időszakában 10 napon át folytak a felvétel munkálatai éjjel és nappal a nagy hőségben. Jelenlegi és egykori lévays diákok, segítők, barátok működtek közre az elkészítésben. Vincze László, a hangmérnökünk (aki egyébként a bakonyszentkirályi református egyházközség kántora) végtelen türelméről és béketűréséről tett tanúbizonyságot, hiszen egy-egy dalt akár hússzor is fel kellett venni, mire megfelelő lett a vágási nyersanyag. Az egyes dalokat sávonként kellett rögzíteni, azaz minden hangszert, éneket és vokált külön-külön.


A felvétel után a vágási és keverési munkák három hónapig zajlottak, majd a dalok jogvédése és a kiadás megszervezése, levezetése következett. November első napjaiban jelenhetett meg az album, melynek címadó dala az az ének (Az Úr a menedék), amely a Máon Református Szeretetotthon 10. évfordulójára született.


Az új lemez egyébként református énekeskönyvi énekfeldolgozásokat és saját szerzeményeket tartalmaz. A mintegy 55 percnyi hanganyagon az énekhangot akusztikus-, szóló-, és basszusgitár, dob, billentyű, fuvola, cselló kíséri.


A CD-n közreműködtek:


 


Ének, vokál: Boda Lídia, Gubányi Katalin, Jerebák Anikó, Péter András, Szabó András, Thoma László


Gitár: Bodonyi Richárd, Kiss Ábel Lukács, Tóth Péter


Billentyű: Péter Zsófia, Michael Dench


Dob: Péter András, Tóth Péter


Basszusgitár: Szuhánszky Rúben


Cselló: Thoma László


Fuvola: Gubányi Éva


Az albumot nem csak az ifjúsági korosztálynak ajánlom szeretettel a figyelmébe, hanem mindenkinek, aki szereti a zenét, Isten dicséretét. Soli Deo Gloria!



Az Európa Rádió gondozásában megjelenő lemez ára 1500 Ft. Megvásárolható, ill. megrendelhető a Tiszáninnen Református Egyházkerület Missziói Központjában, vagy Thoma László vallástanárnál (Tel: 30/653-1493; mail: joel3@freemail.hu).


Thoma László


vallástanár

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább