A szél

Hiszem, hogy a tiszta, igaz, szép gondolatok boldogabbá, igazabbá és szebbé teszik a világot.

A nyirkos levegő átjárta és átnedvesítette a város utcáit. Már esteledett, néhány autó várt a zöld jelzésre a lámpánál, fiatalok nevetve jöttek ki a sarki vendéglőből, majd kezet fogva elváltak. Idősebb férfi igyekezett átkelni az úttesten, jobbra fordulva egy magas épület mellett haladt tovább. Sötétszürke kalapot viselt, vastag posztókabát melegítette a testét. A ház sarkánál járhatott, amikor megragadta valaki, és a kis utcába tuszkolta. Jajgatni sem volt ideje, mert a támadó jóval erősebb volt nála, uralta az eseményeket.

Ne bántson, kérern! - könyörgött az öreg, de a következő ütéstől földre zuhant, kalapja begurult az alumínium kuka alá. Amikor már nem mozdult, ez az arc nélküli, szív nélküli lény átkutatta a posztókabát meleg zsebeit, és a megtalált háromezer forinttal elsétált a helyszínről. Az idős férfi, ahogy a sebeiből folyt a vér, lassan elhagyta ezt a világot. Megalázottan, meggyötörten, emberhez méltatlanul. Mégis mosolygott, mert Istenre gondolt, aki így is szereti, várja és vigyáz rá. Csak a gyászolókat sajnálta, nem akarta még most megsirattatni őket, de ha így volt rendelve, szemeit lecsukva beletörődött, és könnyedén beleolvadt az isteni békességbe, mely egész életét átjárta.

Aztán jött egy hűvös fuvallat, és az ott lebegő eseményeket hátára vette, elvitte magával. Nem először tette ezt. A szél jön és megy, amióta a világ létezik. Magával viszi az élet pillanatait, az emberiség örömeit, szomorúságait, a nagy háborúk gyilkos indulatait, a csatakiáltásokat, halálhörgéseket, de viszi a kertben játszadozó gyermekek kacaját is, a szerelmesek suttogó hangját vagy a koporsó mellett állók fájdalmát, a betegágyon fekvő kétségbeesé­sét, viszi az imádkozó ember csendes, mélyen átélt könyörgését is, az aggodalmaskodó édesanya sóhajtását. . .Igen, a szél nagyon különös része a világnak.

Érdemes időnként odafigyelni rá, mert nem csak viszi, hanem hozza is mindezt. A gyilkos indulattal teli szél egyszer csak elkezd fújni néhány száz év múlva a játszótéren játszadozó gyermekek között, akik még elég érzékenyek a láthatatlan világ megnyilvánulásaira. Hirtelen hatalmába kerítheti az embert valamiféle ingerültség, harag, vagy éppen a szeretet, a jóság. A lakásban csak a függöny mozdult egy kicsit. A szél ott járt. Igen, érdemes számolni vele.

Talán úgy tűnik, hogy aggasztó a helyzet a jövőt illetően. Nem lehetünk büszkék arra, amit a szélbe, a levegőbe engedünk e tekintetben. El kellene gondolkodnunk közösen, mint egy nagy család tagjainak azon, hogy mi, mai modern emberek mivel töltjük meg a levegőt? Igen, a mai napon mennyi volt a szomorú, félelmekkel teli, kétségbeesett gondolatunk, vagy egyszerűen a hétköznapi teendők körüli gondolat, melyben nem volt emelkedettség, művésziesség, hiányzott belőle a gyönyörködés, a köszönetmondás, a szeretet. Megálltunk-e csak egy pillanatra is, és tudtuk-e mosollyal köszönteni a reggelt, megöleltük-e házastársunkat, barátunkat, gyermekeinket? A szeretetünket vajon elküldtük-e a széllel a világba, ölelésünket a piacon botorkáló emberek közé, akartuk-e valaha is eljuttatni szívünk békességét a buszon, vonaton, villamoson ülőknek? Óvodák, iskolák vagy a Parlament kapott-e valaha is a kedvességünkből, igazságérzetünkből, hitünkből csak egyszer is? És a katona, aki a puskáját éppen most tartja célra, a harckocsiban ülő megtévesztett fiatal, aki egy lakóházat készül lerombolni? Vagy az a pénzéhes üzletember, aki most sétált el egy koldus mellett, vagy az a kegyetlen lélek, aki most fogja rnegcsonkítani áldozatát, mert az erejét, a hatalmát akarja bizonyítani, vajon ő milyen üzenetet kapott a mindeneket átjáró széltől? És a szülő nő, aki retteg a megpróbáltatástól, a bizonytalanságban reszket, mint egy kisgyermek, mit tudnál küldeni neki most, ebben a pillanatban? Könyörgöm, ne mondd: ez csak a képzelet. Nem, nem az! Ha csak egy pillanatra meghallanád, mi van a szélben, a szíved megszakadna. Ha csak egy pillanatra megláthatnád, miről gondolkodnak általában az emberek, könnyeid sokáig áztatnák az anyaföldet.

Azért ne keseredjünk el nagyon, mert az nem segít. Számomra nem kérdéses, hogy Teremtő Istenünk gondoskodott a világot megtartó szép gondolatokról, melyek újra és újra meghozzák a hideg tél után a szikrázó, táncoló tavaszt. Oldjuk ki az eszenciáját magunkban néhány ilyen csodálatos mondatnak, szónak! Például: világosság, igazság, szeretet, kisbaba, virágillat, mosoly, barátság, szerelem. A Szentírás szép Igéi: „Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat." „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka." „Aki az Urat féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az." „Mindenen rajta tartja szemét az Úr." „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nekünk." „A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt." „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." „Boldogok..." A Szentírás az Élet könyve, mert amikor olvassuk és átgondoljuk az Isten szeretetéről szóló könyvet, tartóoszlopokat helyezünk az omladozó, szétmálló világ szerkezete alá. Láthatatlanul, de valóságosan.

Minden regény végére kikerül a pont. Az olvasóban megmarad egy érzés, egy élmény, egy hangulat. Sokszor az utolsó sorok fordítják meg a történetet és adnak új értelmet neki. Hiszem, hogy az emberiség történetének utolsó méterein is történhetnek csodák, világrengető fordulatok, ha egyre többen kezdjük el komolyan venni a gondolat, a hit, a képzelet teremtő erejét.

Kovács Balázs lelkipásztor

Hidasnémeti

iszem, hogy a tiszta, igaz, szép gondolatok boldogabbá, igazabbá és szebbé teszik a világot.

A nyirkos levegő átjárta és átnedvesítette a város utcáit. Már esteledett, néhány autó várt a zöld jelzésre a lámpánál, fiatalok nevetve jöttek ki a sarki vendéglőből, majd kezet fogva elváltak. Idősebb férfi igyekezett átkelni az úttesten, jobbra fordulva egy magas épület mellett haladt tovább. Sötétszürke kalapot viselt, vastag posztókabát melegítette a testét. A ház sarkánál járhatott, amikor megragadta valaki, és a kis utcába tuszkolta. Jajgatni sem volt ideje, mert a támadó jóval erősebb volt nála, uralta az eseményeket.

Ne bántson, kérern! - könyörgött az öreg, de a következő ütéstől földre zuhant, kalapja begurult az alumínium kuka alá. Amikor már nem mozdult, ez az arc nélküli, szív nélküli lény átkutatta a posztókabát meleg zsebeit, és a megtalált háromezer forinttal elsétált a helyszínről. Az idős férfi, ahogy a sebeiből folyt a vér, lassan elhagyta ezt a világot. Megalázottan, meggyötörten, emberhez méltatlanul. Mégis mosolygott, mert Istenre gondolt, aki így is szereti, várja és vigyáz rá. Csak a gyászolókat sajnálta, nem akarta még most megsirattatni őket, de ha így volt rendelve, szemeit lecsukva beletörődött, és könnyedén beleolvadt az isteni békességbe, mely egész életét átjárta.

Aztán jött egy hűvös fuvallat, és az ott lebegő eseményeket hátára vette, elvitte magával. Nem először tette ezt. A szél jön és megy, amióta a világ létezik. Magával viszi az élet pillanatait, az emberiség örömeit, szomorúságait, a nagy háborúk gyilkos indulatait, a csatakiáltásokat, halálhörgéseket, de viszi a kertben játszadozó gyermekek kacaját is, a szerelmesek suttogó hangját vagy a koporsó mellett állók fájdalmát, a betegágyon fekvő kétségbeesé­sét, viszi az imádkozó ember csendes, mélyen átélt könyörgését is, az aggodalmaskodó édesanya sóhajtását. . .Igen, a szél nagyon különös része a világnak.

Érdemes időnként odafigyelni rá, mert nem csak viszi, hanem hozza is mindezt. A gyilkos indulattal teli szél egyszer csak elkezd fújni néhány száz év múlva a játszótéren játszadozó gyermekek között, akik még elég érzékenyek a láthatatlan világ megnyilvánulásaira. Hirtelen hatalmába kerítheti az embert valamiféle ingerültség, harag, vagy éppen a szeretet, a jóság. A lakásban csak a függöny mozdult egy kicsit. A szél ott járt. Igen, érdemes számolni vele.

Talán úgy tűnik, hogy aggasztó a helyzet a jövőt illetően. Nem lehetünk büszkék arra, amit a szélbe, a levegőbe engedünk e tekintetben. El kellene gondolkodnunk közösen, mint egy nagy család tagjainak azon, hogy mi, mai modern emberek mivel töltjük meg a levegőt? Igen, a mai napon mennyi volt a szomorú, félelmekkel teli, kétségbeesett gondolatunk, vagy egyszerűen a hétköznapi teendők körüli gondolat, melyben nem volt emelkedettség, művésziesség, hiányzott belőle a gyönyörködés, a köszönetmondás, a szeretet. Megálltunk-e csak egy pillanatra is, és tudtuk-e mosollyal köszönteni a reggelt, megöleltük-e házastársunkat, barátunkat, gyermekeinket? A szeretetünket vajon elküldtük-e a széllel a világba, ölelésünket a piacon botorkáló emberek közé, akartuk-e valaha is eljuttatni szívünk békességét a buszon, vonaton, villamoson ülőknek? Óvodák, iskolák vagy a Parlament kapott-e valaha is a kedvességünkből, igazságérzetünkből, hitünkből csak egyszer is? És a katona, aki a puskáját éppen most tartja célra, a harckocsiban ülő megtévesztett fiatal, aki egy lakóházat készül lerombolni? Vagy az a pénzéhes üzletember, aki most sétált el egy koldus mellett, vagy az a kegyetlen lélek, aki most fogja rnegcsonkítani áldozatát, mert az erejét, a hatalmát akarja bizonyítani, vajon ő milyen üzenetet kapott a mindeneket átjáró széltől? És a szülő nő, aki retteg a megpróbáltatástól, a bizonytalanságban reszket, mint egy kisgyermek, mit tudnál küldeni neki most, ebben a pillanatban? Könyörgöm, ne mondd: ez csak a képzelet. Nem, nem az! Ha csak egy pillanatra meghallanád, mi van a szélben, a szíved megszakadna. Ha csak egy pillanatra megláthatnád, miről gondolkodnak általában az emberek, könnyeid sokáig áztatnák az anyaföldet.

Azért ne keseredjünk el nagyon, mert az nem segít. Számomra nem kérdéses, hogy Teremtő Istenünk gondoskodott a világot megtartó szép gondolatokról, melyek újra és újra meghozzák a hideg tél után a szikrázó, táncoló tavaszt. Oldjuk ki az eszenciáját magunkban néhány ilyen csodálatos mondatnak, szónak! Például: világosság, igazság, szeretet, kisbaba, virágillat, mosoly, barátság, szerelem. A Szentírás szép Igéi: „Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat." „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka." „Aki az Urat féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az." „Mindenen rajta tartja szemét az Úr." „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nekünk." „A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt." „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." „Boldogok..." A Szentírás az Élet könyve, mert amikor olvassuk és átgondoljuk az Isten szeretetéről szóló könyvet, tartóoszlopokat helyezünk az omladozó, szétmálló világ szerkezete alá. Láthatatlanul, de valóságosan.

Minden regény végére kikerül a pont. Az olvasóban megmarad egy érzés, egy élmény, egy hangulat. Sokszor az utolsó sorok fordítják meg a történetet és adnak új értelmet neki. Hiszem, hogy az emberiség történetének utolsó méterein is történhetnek csodák, világrengető fordulatok, ha egyre többen kezdjük el komolyan venni a gondolat, a hit, a képzelet teremtő erejét.

Kovács Balázs lelkipásztor

Hidasnémeti