Sófár Református Dicsőítő Iskola Sárospatakon

LXI. évfolyam 3. szám / Zempléni Egyházmegye


Meggyőződésünk, hogy keletkezési kortól és stílustól független az, hogy egy egyházi ének „minőségi" legyen akár zeneileg, akár tartalmilag.



A Sárospataki Református Kollégium adott otthont 2008. július 21. és 26. között az Első Sófár Református Dicsőítő Iskola rendezvényének

A Sófár egy református keresztyén fiatalokból álló baráti kör kezdeményezése, melynek célja, hogy összefogja és segítse mindazoknak a munkáját, akik református gyülekezeteinkben bármilyen formában fiatalok között, gyülekezeti alkalmakon végeznek énekes szolgálatot. Ehhez ez év nyarán egy olyan egy hetes alkalmat hirdettünk meg, amely során zenei tudásban, tapasztalatban és lelkiekben is el lehetett mélyülni a résztvevőknek. Az „Első Sófár Dicsőítő Iskola" nevet adtuk az alkalomnak, amelyre első körben kb. 50 résztvevőt vártunk. A tervünk az volt, hogy a délelőtti és délutáni órákban hangszerek szerinti kurzusokat tartunk, melyekre mindenki hangszeres tudása szerint jelentkezhet. Így gitár, zongora, dob, és ének kurzust tudtunk indítani kezdő és haladó szinten. Emellett az énekkurzus volt a legnépszerűbb a tábor során. Mindenkinek kötelező volt szolfézsórán is részt venni, hiszen enélkül elképzelhetetlen a zenélés. Ezt is mindenki a már meglévő tudásszintjének megfelelő csoportokban vehette igénybe. A különböző kurzusokat képzett zenetanárok vezették, mondhatom, mindnyájunk épülésére. A kiscsoportos munka során volt idő a tanulókkal egyenként és csoportosan is foglalkozni.


Minden reggel közös szemináriumon vehettünk részt, melyet az Egyesült Államokból érkező Eric Herron lelkipásztor, dicséretvezető tartott. Eric nem csak gyülekezetében vezeti az éneklést, hanem folyamatosan készít élő és stúdióalbumokat is saját szerzeményeiből és ismert keresztyén énekek feldolgozásából. Nagy hasznunkra voltak szemléletes hasonlatai, gyakorlati tanácsai, tapasztalatai, melyeket megosztott velünk.


Az iskola során olyan énekanyaggal igyekeztünk dolgozni, melyek hasznosak lehetnek a mindennapi gyülekezeti élet során. Ezért az összeállított énekfüzetünk egyenlő arányban tartalmazott református énekeskönyvi énekeket, ismert nemzetközi keresztyén énekeket és saját szerzeményeinket. Különleges élmény volt hallani, hogyan fér meg egymás mellett ó és új. Mindannyiunkban ledőltek olyan előítéletek, amelyek vagy arra irányultak, hogy az új énekek csak silányak lehetnek, vagy a régiek énekelhetetlenek, unalmasak, divatjamúltak. Meggyőződésünk, hogy keletkezési kortól és stílustól független az, hogy egy egyházi ének „minőségi" legyen akár zeneileg, akár tartalmilag. Mi a Sófár dicsőítő iskolában arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a minőség kérdése nagyban függ az előadó / kántor/ zenész felkészültségétől.


Esténként istentiszteleti alkalmon vehettünk részt, melyen Almási Ferenc és Bihari Sándor lelkipásztorok szolgáltak. Az éneklést a tanárokból álló csapat vezette. Olyan felemelő percek voltak ezek, melyeket talán sosem felejtik el azok, akik részesei lehettek.


A zenei és lelki épülés mellett a legértékesebb dolognak azt tartom, hogy értékes barátságok szövődhettek az együtt töltött idő során.


A szervezők nevében is szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik bármilyen formában segítették a dicsőítő iskola létrejöttét, lebonyolítását!


Thoma László


lelkipásztor, vallástanár

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább