Siderius János emlékülés Tarcalon

LXI. évfolyam 3. szám / Zempléni Egyházmegye


A Tarcali Református Egyházközség igen színvonalas rendezvényen emlékezett meg egykori neves lelkipásztora halálának négyszáz éves évfordulójáról 2008. augusztus 24-én. A gyermekek számára írt, rendkívül népszerűvé vált kátéjáról híres lelkipásztor, abaúji esperes életútját dr. Dienes Dénes ismertette, dr. Győri János debreceni tanár Siderius művét méltatta, Gábor Lajos szepsi lelkipásztor pedig a szepsi gyülekezet történetének kiemelkedő eseményeiről szólt.


Siderius ugyanis Tarcalról ebbe az egyházközségbe távozott, s itt is halt meg 1608. augusztus 31-én. Az emléktáblát dr. Börzsönyi József avatta fel, zárszót mondott dr. Bencsik János ny. múzeumigazgató. Kis Gergely Márton lelkipásztor Siderius korának dallamait szólaltatta meg citerán és kobzon. Az ünnepséget Kovács Attila lelkipásztor szervezte. A rendezők nagy örömére népes gyülekezet vett részt az emlékülésen.

Siderius János - Amikor a Szentírás számba veszi és felsorolja a hit példaképeit, a hit hőseit, mindjárt az elején felemlíti Ábel áldozatát, és ezt mondja róla: „Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél." (Zsid. 11,4)


Ez a tábla olyan valakire emlékeztet, aki egy hét múlva 400 éve, hogy elhallgatott, halála miatt nem szólhatta tovább az evangéliumot, amelyet olyan erővel és bátorsággal hirdetett Tarcal városában éppúgy, mint Szepsiben. Róla is elmondhatjuk azonban, hogy hite által holta után is beszél. Közel 200 éven át beszélt azzal a katechizmussal, amelyet nemzedékről nemzedékre kézbe vehettek, és belőle a hit igazságait tanulhatták. Ha a századok múltán ez a könyvecske ki is ment a használatból, és mások vették át a helyét úgy, hogy lassan már feledésbe is merült Siderius János neve és beszéde itt Tarcalon is, meg szerte az országban, most itt lesz egy tábla, amely reá emlékeztet, amelyen keresztül ismét beszél azokhoz, akik megkérdezik, ki volt ő, és mit csinált? Sőt már az utcasarkon aki meglátja a nevet, és egy kicsit arra gondol, kiről is nevezték el ezt a rövid utcácskát, megtudhatja, hogy az 1500-as évek végén itt valaki a hit igazságát hirdette, akire méltó emlékezni.


Hadd szólaljon hát meg ez az emléktábla is, és azt mondhassa tovább a 21. században, ami egykor élő szóban hangzott el vigasztalásul és bátorításul a török fenyegette népnek: az Istenben való igaz hit megtart megannyi veszedelem közepette is. Sem török, sem globalizált multi világ el nem veszíthet, mert győzedelmeskedik az igaz hit. Ez a tábla hadd töltse be azt a szerepet, amit egykor Ábel áldozta: hite által még holta után is beszél!


Dr. Börzsönyi József


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább