Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből

LXI. évfolyam 3. szám / Zempléni Egyházmegye

Teljesen megtelt közönséggel Budapesten a Szent István Bazilika május 16-án, amikor a Lorántffy Zsuzsanna emlékévben a Mooser orgona javára jótékonysági hangversenyt adott a budapesti Erkel Ferenc Kórus és Kamarazenekar Dr. Cseri Zsófia vezényletével. Händel: Izrael Egyiptomban című oratóriumának keresztmetszetét adták elő.

Lorántffy Zsuzsannáról megemlékezést tartott Szigethy Gábor író, a megjelenteket köszöntötte Dr. Hörcsik Richárd polgármester, valamint Szabó Géza, a bazilika protonotárius kanonok plébánosa. A bazilika bejárata felett egy emléktábla örökíti meg azt, hogy 1907-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelem koporsója Rodostóból való hazatérésekor a bazilika fali közt megpihent néhány órára. Ilyen vándorutunkon való néhány órás időzés volt a koncert és a megemlékezés az ökumené és hazafiság légkörében, megemlékezve arról, hogy bár hitvallásukat tekintve két különböző oldalon álltak, a haza ügyében volt együttműködés Pázmány Péter és Rákóczi György között.

Finnország nagykövetét üdvözölhettük Sárospatakon május 18-án, amikor Rácz István tanár, művészetfotós és műfordító életmű kiállítása nyílt meg a templom galériájában születése 100. évfordulója tiszteletére. A „Semmi partján" címet viselő anyagot a Református Kollégium Tudományos gyűjteményeiben fellelhető gazdag hagyatékból Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter  állította össze, a bemutatásakor jelen volt Rácz István testvére és családja. Rácz István, akinek élete nagy része Sárospatakon és Finnországban telt, Kalevala fordításával és a művészeti tárgyak, különösen a szobrok fényekkel való „életre keltésével" szerzett világhírnevet.


Különleges zenei csemege részesei voltak a sárospatakiak május 23-án, amikor a Salzburgi Dóm Kórusa adott Mozart hangversenyt a református templomban. A zenei kíséretet sárospataki muzsikusok adták, a szólisták Szegedről és Miskolcról érkeztek. Vezényelt Czifra János zeneigazgató. A vendégeket Kodály és Gárdonyi művekkel köszöntötte a sárospataki Művelődés Háza Kamarakórusának és a Református Templom Énekkarának egyesített kórusa, majd egy gulyásvacsora szolgált lehetőségül az ismerkedésre, barátkozásra.


A nyár a kirándulások időszaka is. A sárospataki gyülekezet a Lorántffy Zsuzsanna emlékévben a fejedelemasszony által is gyakran bejárt felvidéki útvonalon követte áldott emlékű patrónája lábnyomát, Borsi, Királyhelmec, Ungvár, Munkács emlékhelyeit, várait felkeresve. Az ifjúsági csoport tagjai az idén az angol és német egyházi partnercsoportjukkal együtt Banzinban, a német-lengyel határ közelében táboroztak. A program része volt egy öt napos északi-tengeri utazás, amit egy háromárbocos vitorlással tettek meg, matrózként is szolgálatot teljesítve az évszázados tengeri hajón. Útjuk Bibliai megfelelője Pál apostol utazása volt, a közös téma pedig az európai gondolat erősítése a nemzeti sajátosságok megismerésével. A tábort a Mobilitás európai pályázata támogatta.


Virágh Sándor lelkipásztor, Sárospatak


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább