Menjünk oda, ahol ők vannak

LXI. évfolyam 3. szám / Misszió

Régóta megfogalmazott elvárás mind önmagunktól önmagunk felé, mind mások (az egyházon kívül lévők) felől, hogy ne csak azt várjuk, hogy az emberek hozzánk, az egyházhoz jöjjön, ne csupán jól felépített várainkban és elefántcsonttornyainkban várjuk az embereket, hanem menjünk mi is hozzájuk. Hozzájuk, azaz oda, ahol ők vannak. Erre egy próbálkozás a KözösPont misszió.

A KözösPont az ezredfordulón fogalmazódott és valósult meg. Ennek az elképzelésnek a lényege, hogy, ha a fiatalokat el akarjuk érni, akkor oda kell mennünk, ahol vannak, azaz a fesztiválokra, hiszen itt vannak nagyon nagy tömegben jelen. Ez először az akkori Pepsi Szigeten kezdődött, majd folytatódott az EFOTT, a Hegyalja, a Volt fesztiválokon való jelenléttel. Ebbe kapcsolódott be az elmúlt négy évben a miskolci egyetemi lelkész, először spirituálisként, majd sátorvezetőként, és az elmúlt három évben a sárospataki vallástanár, Kovács József is. Ez a szolgálat, különösen a fesztiválokon, nagyon intenzív munkát jelent. Persze az előkészítés is elég sok időt, energiát emészt fel, hiszen három képzés előzi meg a fesztiválokon való jelenlétet.


Azzal együtt, hogy a „fiatalok a fiatalokért" célkitűzés, azaz hogy hasonló korú fiatalok beszélgessenek az egyházak részéről, mint amilyenek a fesztivállakók, mindenhol azonos, a fesztiválok mégis nagyon mások. A Sziget a maga multi-kulti jellegével még mindig nagyon különbözik a kis fesztiváloktól. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg a külföldi... Bár a kis fesztiválok is kezdenek multikulturális jelleget ölteni, de még mindig összehasonlíthatatlanul kevésbé, mint ahogy az a Szigeten megtapasztalható. Az, hogy melyik fesztivál milyen, talán ízlés dolga. Én személy szerint jobban szeretem a kisebb fesztiválokat, hiszen jobban áttekinthetőek, befoghatóak, és - megmagyarázhatatlanul - közelebb állnak hozzám.


A 2008-as évben is voltunk a Hegyalja fesztiválon, ahol a hét témája a harmónia volt, melynek különböző aspektusait vettük végig, és invitáltuk erre a fiatalokat is. Ebben az évben is, mint a korábbiakban, a tokaji református gyülekezet vendégszeretetét élvezhettük, amiért nagyon hálásak is vagyunk. A hét során rengeteg programunk volt, köszönhetően ez Végh Teodórának, aki a programfelelősünk volt, és annak a 2-3 főből álló kreatív teamnek, akik az egész heti programot kitalálták. A spirituális vezetők most is, mint már hosszabb ideje megszokott, ugyanazok voltak: Buday Barnabás evangélikus, Kovács József református lelkészek és Nagy Krisztián római katolikus pap - hiszen a KözösPont (KP) ökumenikus misszió, melyet az evangélikus, katolikus és református egyházak alapítottak és tartanak fenn a mai napig is.


Ebben az évben még a korábbi évekhez mérten is sokkal többen tértek be a KP sátrába. Ez persze sok felületes találkozást is jelent, de jó beszélgetéseket is, Istenről, hitről, egyházról, teológiáról, erőszak, tukmálás és hasonló érzések keltése nélkül, szabadon. És pontosan ezt szeretik a KP sátorban. És pontosan ezért is beszélgetnek sokkal szívesebben és felszabadultabban a sátorban, mint talán más helyeken, velünk, egyháziakkal.


A KP csapata ebben az évben is kiváló volt, még akkor is, ha a sokkal több program és a sokkal több betérő a munkát nehezebbé és fárasztóbbá is tette, akkor is, 2008-ban is nagyon jó volt a jelenlévőkkel együtt munkálkodni. Istenben bízva még azt is mondhatjuk, hogy eredményesen is.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább