Nagyernyei áldáskívánás

Rokonszenvek, ismeretségek, kapcsolatok, barátságok, szerelmek kötődnek, szövődnek nap nap után. Mi marad meg belőlük holnapig, kitart-e a kapcsolat másnapig, lesz-e érvényes, pozitív töltése átívelve korszakokon: komoly kérdés.

A jóérzés melege kellemes, átjár szívet-lelket, de annak táplálása és viszonzása tartalékolt erők felszabadítását, szent lelkesülést, odaszánt életet igényel. Ezek a kapcsolatok nem mindig látványosak, sokszor a felszín alatt húzódnak meg, s várják a pillanatot, amikor újra fontossá válhatnak. A telkibányai gyülekezet hasonló tapasztalattal lett gazdagabb november 9-én, az újbori úrvacsorás istentiszteleten.

A 90-es években virágzó testvérkapcsolatot ápolt egymással a nagyernyei és a telkibányai gyülekezet. Azon túl, hogy a két közösség kölcsönös látogatásokat tett egymásnál, személyes kapcsolatok is kiépültek. Ennek máig érő gyümölcse, hogy bizonyos családok között a levelezés, mint a kapcsolattartás egy formája fennmaradt. Az idők változásának, személycseréknek és hangsúlyeltolódásoknak következtében az erdélyi és az anyaországi gyülekezetek között elhalkult a kommunikáció. Új kapcsolatok épültek ki, a nagyernyei testvérek Hollandiában, a telkibányaiak pedig Észak-Írországban találtak nyitott, keresztyén közösségekre.

Komáromi István nagyernyei lelkipásztor feleségével együtt érkezett Telkibányára, hogy elhozza gyülekezetének áldáskívánását, és leporolja a régi ismeretségeket. A gyülekezet tagjai már nagyon régen szerettek volna újra találkozni a nagyernyeiekkel, és a látogatásuk ezért felettébb nagy örömöt váltott ki. A lelkipásztor Ábrahám imádságáról szolgált, az 1Móz 18,16-33 alapján. A szolgálat után a házigazda lelkipásztor köszöntötte Komáromi István nagytiszteletű urat, és felhívta a figyelmet, hogy háromtípusú lelkiségből merített bizonyságtételt hallottunk. Érezhető volt a prédikáció előadásában az erdélyi lélek, az igeválasztásban a Herrnhuti Lösung hatása és az igemagyarázatban pedig a Szentlélek áldása. Ezután következett a telkibányai fiatalok köszöntő műsora, melynek keretében Simon Zsófi, a Sárospataki Református Gimnázium tanulója egy héber, bűnvalló imádságot énekelt el. Az úrvacsora közössége elmélyítette és megpecsételte a két gyülekezet Krisztusban újra egymásra találását. Az istentiszteleten mint magánember Görgey Géza pálfai festőművész, lelkipásztor is részt vett, aki elmondta, hogy mennyire megérintette a hely szellemisége.

A nagyernyei és telkibányai gyülekezet vezetősége megállapította, hogy nincs akadálya annak, hogy újra szorosabbra fűzzék kapcsolatukat. A magyar testvérek a Bányai harangszó gyülekezeti újság reformációs számából húsz példányt küldtek az erdélyi testvéreknek. Ezzel a gesztussal is szeretnének hozzájárulni, hogy a következő találkozás már ne tabula rasa legyen. A folytatás tavasszal várható, amikor az abaúji Telkibányáról kel útra egy küldöttség, hogy a Marosvásárhely melletti, az egykor öt templomú Nagyernyére eljusson. Szepsi Csombor Márton az első magyar útleírás szerzője, az 1300-as években épült vártemplom, a gombfás temető és a bányai kegyesség munkálásából és érintettségéből indult Európába 1616-ban. Martoni Molnár Sándor a gyülekezet egykori pásztora, kutatásaiban így fogalmazta meg az itt élők lelki habitusát: „...a legtöbb mai gyülekezeti tagunk életében, a lelkiekhez, egyházhoz való hozzáállásában megfigyelhető valamiféle lelki alap. Méghozzá olyasfajta lelki alap, amely ha néha-néha kibukkan a felszín alól, akkor látható: valami régi, generációs hitbeli örökség nyomai ezek". A hegyek közti hasadék megőrizte a puritán, bibliás kegyesség évszázados visszhangját. Az út viszontagságait és élményeit vállaló csapat nem titkolt szándéka, hogy a zempléni hegyek, patakok és erdők között formálódó áldást vigyék a távolban élő, erdélyi testvéreiknek. Isten segítse őket szent elhatározásukban!

Szalay László Pál lelkipásztor