160 éve született Csoma József

LXI. évfolyam 4. szám / Abaúji Egyházmegye

Ragyolczi Csoma József Abaúj vármegyében, Rásony községben 1848. június 27-én született. Abaújdevecserben az ottani birtokán lévő kastélyában élt és dolgozott.

Sárospatakon végezte jogi tanulmányait. Később archeológus, heraldikus, genealógus volt. 1900-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1906-tól a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság másodelnöke lett. Az Abaúji Református Egyházmegye és a Sárospataki Református Kollégium világi tanácsbírája volt 1907-től 1917-ben bekövetkezett haláláig.

Az Abaújdevecseri Református Egyháznak harmincöt évig volt főgondnoka és patrónusa. Temetésén három református lelkipásztor szolgált: Révész Kálmán kassai esperes - később a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke -, Ablonczy Pál keleméri, később hamvai lelkipásztor és Illyés János bakta-abaújdevecseri lelkipásztor.


Csoma Józsefnek tizenhárom heraldikával és genealógiával kapcsolatos művét adták ki. Hetvenegy tudományos cikkét különböző tudományos folyóiratok közölték, többek között a Turul, Századok. Történelmi Szemle stb. Az Abaúji Helytörténeti és Honismereti Egyesület, az Abaújdevecseri Református Egyház, a Megyei Önkormányzat a Városi Önkormányzatok (Encs-Abaújdevecser) a Genealógiai Társasággal közösen 2008. május 16-18. között híres tudósának emlékére, születésének 160. évfordulója alkalmából emlékünnepséget szervezett Abaújdevecserben és Encsen.


Az abaújdevecseri református templomban az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Csomós József főtiszteletű püspök úr és Baksy Mária esperes asszony, abaújdevecseri lelkipásztor.


Az ünnepi istentisztelet után egyházi és világi személyek, tisztségviselők - köztük dr. Ódor Ferenc, a B.A.Z. megyei közgyűlés elnöke - koszorúzták meg Csoma József síremlékét, és abaújdevecseri kastélyán lévő emléktáblát. A koszorúzás után a kastélykertben sor került a hivatalos ünnepségre.


A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társasággal közösen „A történelmi segédtudományok határok nélkül az Európai Unióban" címmel Nemzetközi Tudományos Konferenciát szervezett Egyesületünk Encsen, a Művelődési Házban. Az Encsi Önkormányzat egyéb társadalmi szervekkel együtt május 17-én délután emlékoszlopot állított Encsen Csoma József emlékére.


 


Evva Margit helytörténész,


az Abaúji Honismereti Egyesület


elnöke,


az Abaújdevecseri Református Egyhát tiszteletbeli gondnoka

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább