Értékvesztés az egyén, a család, az iskola életében (Keresztyén – protestáns hitünk értékrendje)

LVII. évfolyam 1. szám / Borsod-Gömöri Egyházmegye

2003. december 6-án a putnoki református gyülekezet imatermében hangzott el előadás napjaink egyik sokat emlegetett és vitatott kérdéséről: az értékekről és az értékvesztésről.

meghívó, az előadás szervezője Gere Gábor nagytiszteletű úr, a putnoki gyülekezet lelkipásztora volt. Az előadást Ábrám Tibor, a miskolci Lévay József Református Gimnázium főigazgatója tartotta, akit elkísért a gimnázium hitoktató tanára, Szilágyi Zoltán lelkipásztor is. A meghívottak pedig Putnok város és a környező községek oktatási intézményeinek református és evangélikus pedagógusai, óvónői voltak.


Az adventi várakozás időszakában - amely sajnos, mostanra a legnagyobb rohanássá vált az ajándékok utáni szaladgálás miatt - egy csöndes, békés szombati délután volt. Egy pillanatra megérintett minket is az a hangulat, melyet Exupéry A kis herceg című regényében varázsolt elő: jelezd nekem a jöveteledet, hogy akkorra ünneplőbe öltöztessem a szívemet.


Ünneplőbe öltöztettük a szívünket a gyermek Jézus, a Megváltó születését várva, és pedagógusok lévén kíváncsi, ünnepi várakozással vártuk az előadást is, hiszen a pedagógus hivatás naponta jelent óriási felelősséget gyermekeinkért. Szilágyi Zoltán tanár úr igehirdetése után Ábrám Tibor főigazgató úr beszélt az értékvesztésről az egyén, a család, az iskola életében, a munka világában. Ezután tette fel a kérdést: Mit tesz, mit tehet a pedagógia? Van-e keresztyén pedagógia?


Az évszázadok során sokféle emberkép jelent meg a gondolkodás történetében, s így sokszínű a pedagógiai szemlélet is. Az előadó röviden ismertette a mechanikus, a biológiai, a humanista gondolkodást, majd kiemelte, hogy van keresztyén pedagógia is, amely a tekintély, az erkölcs, az emberkép, a nevelés tekintetében fogalmazza meg az ember hivatását: Isten képét hordozni, mert ez ad méltóságot az emberi életnek. A Biblia szerint az embernek „szívcserére", újjászületésre van szüksége, s ezáltal történhet meg az értékrend változása is.


Főigazgató úr előadása után kellemes hangulatú, kötetlen beszélgetéssel folytatódott az összejövetel. Mi magunk is nevelést kaptunk: arra a Jézus Krisztusra irányították a figyelmünket, aki karácsonykor Betlehemben mindnyájunkért megszületett.


Kerekesné Soós Mária

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább