Történelmi lelkészbeiktatás Felsőbereckiben
LXI. évfolyam 4. szám / Zempléni EgyházmegyeA november 16-án megtartott lelkészbeiktatás helyszíne miatt nevezhető történelminek, Felsőberecki gyülekezetében ugyanis az 1941-43-ban épült templomban sosem volt még lelkészbeiktatás.
A településről a most beiktatott lelkipásztor a helyi református egyházközségekről írott dolgozatában így nyújt rövid jellemzést: „...a kicsiny településekről, Alsóbereckiről és Felsőbereckiről országunk lakóinak 90%-a semmit sem tud. A fennmaradó 10%-nak a fele azok közé tartozik, akik utazásaik, tanulmányaik közben találkoztak a települések nevével, vagy hajnalonként hallgatják a rádió vízállásjelentését, hiszen a Bodrog folyó itt folyik be országunk területére a szomszédos Szlovákiából. Ezért a falvak nevén kívül még azt is tudják, hogy a Bodrogközben a szlovák határ mellett élik életüket a falvak lakói."
A kicsiny közösségek életében 1933-ban, tehát kerek 75 esztendeje történt, hogy „Isten gondviselő kegyelme megadta ... azt az örömet, hogy a tiszáninneni református egyházkerületünk püspökét: főtiszteletű és méltóságos Farkas István püspök urat, magas kíséretével, generális vizitációra gyülekezetünk kebelében üdvözölhesse." 1949-ben dr. Enyedi Andor tett emlékezetes püspöki látogatást, vagyis pontosan 59 évvel ezelőtt. Ezért különösen ünnepivé tette a lelkészbeiktatást az egyházkerület jelenlegi püspökének részvétele, áldáskívánó köszöntése.
A beiktatást Börzsönyi József zempléni esperes végezte, beiktatási beszédét az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 13. fejezetéből választott igeszakaszra alapozva, s felhívta a gyülekezet figyelmét a lelkipásztor életének egy rendkívül fontos mozzanatára: arra, hogy imádsággal és áldásmondással veszik körül elindulásakor.
Darvas Szilárd, a beiktatott lelkipásztor a Róma 15,14-21 verseket választotta igehirdetése alapjának, amelyben többek között személyes hangvételűen megfogalmazott gondolatokkal értékelte a gyülekezethez való viszonyát.
Az istentiszteletet még ünnepibbé tette egy alsóberecki gyülekezeti tag szavalata, valamint a felsőberecki gyülekezeti kórus szolgálata.
Nyilvános presbiteri gyűlés keretében elsőként Csomós József püspök köszöntötte a beiktatott lelkipásztort a 2Thessz 2,13-15 verseivel: „...ezért tehát testvéreim álljatok szilárdan..." Ezt követte a Szathmáry család zenei köszöntője. A beiktatott lelkipásztort és hitvestársát, Laczkó Gabriellát - a társegyházközségek Alsóbereckiben beiktatott lelkipásztorát - a társegyházközségek nevében Bényei István (Alsóberecki) és ifj. Tóth Gyula (Felsőberecki) köszöntötték, csakúgy, mint a két község polgármesterei, valamint a római és görög katolikus szolgatársak is.
Az ünnepi alkalom után szeretetvendégség várta a résztvevőket.
(a szerk.)
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
