Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma életéből
LXI. évfolyam 4. szám / IntézményeinkRákóczi-vetélkedő a Rákóczi-várban
A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma és Rákóczi Szövetség 1990-től rendezi meg hagyományos történelmi versenyét Sárospatakon. A Rákóczi-vetélkedő a határon túli magyar középiskolások népszerű versenye lett az évek során.
2008-ban a sárospataki országgyűlés 300. évfordulójára emlékezve „II. Rákóczi Ferenc, az államférfi" címmel hirdették meg a történelmi vetélkedőt.
A Felvidék, Erdély, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye középiskolásainak 3 fős csapatai kapcsolódtak be az előselejtezőkbe. Az előzetes válogatás után a legjobb 12 csapat került a döntőbe: három-három miskolci ill. sárospataki, egy sátoraljaújhelyi és egy egri csapat. Versenyeztek marosvásárhelyi és szilágysomlyói, valamint rév-komáromi diákok is.
Az MNM Rákóczi Múzeuma Múzsák Templomában 2008. november 15-én 10 órától megrendezett vetélkedőn iskolánk csapata - Harda Rita, Nyisalovits Zsófia és Szabó Sándor 12. E osztályos tanulók - második helyezést ért el. A másik csapatunk - Dienes Franciska, Furik Bettina és Puskár Alexandra - is derekasan helytállt a rendkívül összetett feladatok megoldásában. Felkészülésüket Vinnainé Lakatos Éva tanárnő segítette.
Szalagavató a Refiben
Ebben a tanévben 161 végzős diáknak tűzték fel az osztályfőnökök a maturandusok hagyományos zöld szalagját köztük idén először az öt évfolyamos német nyelvi előkészítős osztály, a B tagjainak. A Művelődés Házában rendezett ünnepségen a szülők, tanáraik, diáktársaik s az öregdiákok figyelmének középpontjában az ünnepeltek álltak. Műsorukban a közösség értékeit, a döntések felelősségét, a sokszínűséget, a diákélet nehézségeit és örömeit, a tanítási órák jellegzetességeit mutatták meg sok-sok ötlettel, humorral, iróniával.
Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgatónő ünnepi köszöntőjében szólt a szalag jelentéséről és jelentőségéről, kiemelte, hogy e naptól nagyobb figyelem áramlik mindenfelől a diákokra, hiszen rajtuk a jel. Kérte, hogy használják ki a vizsgákig még hátralévő időt, a tőlük elvárható teljesítménnyel köszönjék és hálálják majd meg a segítséget, a tanítást, az útravalót. Az ünnepség a Mudrány étteremben vacsorával és bállal folytatódott.
Sinkóné Tóth Zsuzsanna tanár
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
