Karácsonyra készülve

Egyszerre készülni dolgozatokra, a félévzáróra, esetleg vizsgákra és karácsonyra nem könnyű. A kollégista diákok még különlegesebb helyzetben vannak - családjuktól távol. Különlegesen készülnek, erről olvashatunk egy volt diák visszaemlékezéseiben és egy jelenlegi diák beszámolójában.

„Ha Krisztus ezerszer is megszületik Betlehemben, de benned nem, te attól még örökre elveszett maradsz." Angelius Silesius gondolatának valóságát gimnazistaként ismertem meg. A sárospataki Refiben voltam gimnazista. Ma már az ötéves találkozóra készülünk, még egyetemista vagyok. A kollégiumban ismertem meg a karácsonyra való készülés igazi izgalmát. Egymásnak készítettünk meglepetést, nem én voltam a középpontban. Nem az volt a lényeg: én mit kapok, hanem milyen meglepetést tudok én készíteni. Nagy élmény volt, mikor együtt, több százan - a Mudrány asztalainál - gyertyafénynél vacsoráztunk. Torokszorító volt, mikor közösen énekeltünk. Adventi istentiszteleten, másodikos koromban értettem meg a felírt idézetet. Az a fontos, hogy bennem, a szívemben éljen és legyen az az öröm, hogy Krisztus megszületett! Nem történelmi eseményként, nem krónikaként, hanem bennem. Mindezek az érzések addig ismeretlenek voltak számomra. A szűk családban mindig az volt a fontos: mit kapok én, a közös vacsorát nyűgnek éreztem, hiszen éppen akkor volt, mikor ment egy kedvenc tévéműsor.

Szívemet egyszer csak átjárta a hála, az öröm, megértve és elfogadva a nagy ajándékot: Krisztussal nem lehetek elveszett!

Egyetemistaként hiányoztak a megszokott készülődések, amit már középiskolában megszerettem. A legnagyobb izgalmam akkor volt, mikor kis szobánkban a csoporttársaimnak meglepetésként gyertyafényes vacsorát készítettem, és beszéltem a refis karácsonyi élményeimről. Legszebb karácsonyi ajándékom harmadikos egyetemistaként ért. A csoporttársaim azt kérték: adventben mi is készüljünk úgy, ahogyan a Refiben tettük.

Így angyalkáztunk, gyűjtöttünk és meglepetést készítettünk, közös vacsorát szerveztünk, kántáltunk. Együtt többen imádkoztunk azért, hogy mindenki szívében megszülessen Krisztus!

2008. novemberében

B. I.

Hamarosan itt a karácsony. Ilyenkor mindenkinek öröm tölti be a szívét, hiszen halljuk a karácsony szót. Szeretteink jutnak eszünkben, akiket ajándékul kaptunk. A karácsony a keresztyénség egyik legjelentősebb ünnepe, melyen Jézus megszületésére emlékezünk.

A karácsonyt békességben, szeretetben családjainkkal, rokonainkkal, barátainkkal töltjük. Öröm van a szívemben, mikor leírom a készülődést, hiszen a karácsonyi ünneplés számomra több helyen is történik. A Sárospataki Református Kollégium egyik internátusában, az ONCSÁBAN a barátaimmal, lakótársaimmal és nevelőtanárainkkal emlékezünk, ünnepelünk, míg otthon a családommal tölthetem e szép ünnepet.

A kollégiumban már évek óta hagyományok vannak. Mindenki kedvenc játéka az „angyalkázás". Ez azt jelenti, hogy a téli szünet előtti bennmaradós héten a lakók neveit papírra felírva húzással kisorsoljuk, hogy ki kinek lesz az angyalkája. Kinek készít meglepetést. Ezt mindenki titokban tartja, s egy héten keresztül az angyalkák őrző szemekkel figyelik báránykáikat, és apró meglepetésekkel szereznek örömöt nekik a nem mindig felhőtlen hétköznapokban. Óriási öröm, hogy érkezik egy üzenet, egy forró tea, ha tudjuk: van, aki odafigyel ránk és törődik velünk. Ez a játék nagy lehetőség, hogy újabb barátokat szerezhessünk, hiszen olyan lakótársakkal is közelebbi kapcsolatban kerülünk, akikkel csak köszönőviszonyban vagyunk. Az utolsó angyalkázási napon tudjuk meg, hogy ki is volt, aki napokon keresztül gondoskodásával, szeretetével örömöt szerzett.

A másik hagyomány, hogy az advent négy hetében minden vasárnap este meggyújtunk egy gyertyát az ünnepi koszorún, és együtt töltünk néhány percet közös énekléssel, mesével és imádkozással. Ilyenkor azokra is gondolunk, akik már nem lehetnek velünk, vagy távoli helyeken ünneplik a karácsonyt.

A gyertyafényes vacsora már az egész közösség együttlétét jelzi. A Mudrány ekkor ünnepi díszbe öltözik. Már a mi szívünk is...

Az ünnephez hozzátartozik a karácsonyi „szeretetvásár" is. Adományainkból, süteményeinkből szeretetvásárt rendezünk, hogy öregotthonba, anyaotthonba, kárpátaljai iskolába vagy a Nyilas Misi cipősdoboz-akcióhoz tudjunk adományt adni.

Az otthoni ünneplés szintén örömteli. Karácsony előtti napokban édesanyámmal készítjük a finom bejglit, beszerezzük a fenyőt, melyet kis testvéreim annyi örömmel díszítenek saját magunk készítette díszekkel. Izgalommal várják, hogy mi kerül a fa alá. Ennek számomra már nincs akkora jelentősége. Amikor mindenki együtt van, nincs rohanás, odafigyelünk egymásra úgy, ahogyan a hétköznapokban nem. Ilyenkor alkalom adódik a rég nem látott rokonokkal való találkozásra is. Régen családommal hagyományszerűen kántálni jártunk. Néhány évvel ezelőtt még hagyomány volt. Sokszor lehetett hallani vília estéjén a karácsonyi dalok csengését...

Őszintén hiányzik nekem, de úgy gondolom, hogy ma már szüleim is boldogabban töltik otthon ezt az estét. Templomba megyünk, ahol az ifjúsági kör és a kisiskolások szereplésükkel teszik meghittebbé az együttlétet. Otthon együtt elfogyasztjuk a vacsorát, majd édesanyám az ajándékokat a fa alá rejti. Este sokáig beszélgetünk.

Ezeket a decemberi estéket a hóesés teszi teljessé. A szép fehér karácsony a tisztaságot, a bűntelen kisded születését hirdeti. Bízunk benne, hogy az idén is így lesz!

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

2008. november

Váradi Evelin 11. H osztályos tanuló

A karácsony a kollégiumba december első napjaiban beköszönt. Advent vasárnapjain meggyújtjuk a gyertyákat és énekelünk, átöleljük egymást, szeretet jár át minket. Az angyalkázás is elkezdődik Az angyalka, aki ad és a megajándékozott a bárány. Én kis meglepetéseket veszek, mert a kézügyességem nem a legjobb. Mindig írok is, hogy személyes legyen.

         Az otthoni ünnep is szeretetben telik. A szaloncukrot szüleim megveszik. A nővérem és én mindig felkutatjuk az elrejtett édességet.  Mikor díszítünk, bevalljuk csínytevésünket.  Nagyon sok gyertyát gyújtunk és a hagyománynak számító ajándékokat is átadjuk egymásnak.

         Mivel szüleim hagyták, hogy eldöntsem, hogy szeretnék-e keresztyén lenni, rájöttem, hogy az ünnep több: nemcsak az ajándék, nemcsak a lakoma, nemcsak a közös ünnep, hanem Krisztusban megkaphattuk a legnagyobbat, s teljes valójában a miénk lehet az Ő szeretete, általa nyerhetjük el a teljességet.

2008. december

Dusza Evelin 11. H osztályos tanuló