Harangjubileum Alacskán

Az utódok feladata az emlékezés és az örökséghez méltó élet gyakorlása. 2009. február 8-án, vasárnap az emlékezés ideje érkezett el, amikor az istentisztelet keretén belül ünnepeltük nagy harangunk 50. születésnapját, gyülekezetünk hittanosai és fiataljai szereplésével, akik énekkel és szavalattal tették meghitté az alkalmat.

Felkészítő tanáruk Lipcsei Zsuzsa, közreműködtek Bruncszlik Ákos (szavalat), ifj. Elek János (szavalat), Mezey Martina (zongora, triangulum), Tóth Richárd (citera), valamint a Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alacskai növendékei: Dedics Bettina, Pogácsás Patrik (zongora, triangulum), Rákosi Réka (furulya), Sándor Boglárka, Sulyok Boglárka, Varga Klaudia, Zoltai Evelin. Ezen a vasárnapon az 50 évvel ezelőtti istentisztelet énekrendjét követtük, az akkori textus szolgált alapigeként és a korabeli presbiteri jegyzőkönyvekből vett kivonatok elevenítették fel az előkészületeket és a jeles nap eseményeit.

50 év nagy idő. Mennyi minden történt ebben az 50 évben! Az anyakönyvben végzett rövid kutatás szerint 1959. február 8-tól, amióta a nagyharang a toronyban lakik 560 gyermeket kereszteltek meg Alacskán, 228-an kötöttek házasságot és 554 ember hunyt el. 50 év alatt legalább 4000 alkalommal kondult meg a harang, és hívta hangjával az embereket a templomba vagy végső búcsúvételre a temetőbe.

Az akkori presbitérium 1958. február 2-án megtartott gyűlésén tárgyalta a megrepedt nagy harang levételét a toronyból és elszállítását Szlezák Rafael harangöntő mesterhez Budapestre. A harang 1959. január 23-ra készült el. A presbitérium 1959. január 29-én megtartott gyűlésén a gondnok a harang keresztanyai tisztségre Soltész Pálnét, a lelkipásztor feleségét ajánlotta, mint a legméltóbbat erre a megtisztelő tisztségre. A nagytiszteletű asszony elfogadta a tisztséget, és a harangnak a következő nevet adta: „Isten szava: legyen béke."

1959. február 8-án, vasárnap a sajószentpéteri állomásról négy szekér hozta haza a nagy harangot, amit Darányi Lajos püspök, Soltész Pál helybeli lelkész, Balogh József sajószentpéter-bányai lelkész, Soós Lajos sajókápolnai lelkész fogadott. Az ünnepi istentisztelet keretén belül adott hálát a gyülekezet egész közössége, hogy a templom tornyába újabb lakó költözött, így újra két harang hívta Isten népét az Ő házába. Püspök úr igehirdetését követően a harang is felkerült helyére, és első megkondulása után az alacskai és sajószentpéteri énekkarok szolgálata következett, kifejezve az egybegyűltek örömét.

A helybeli lelkész beszámolójában ismertette a gyülekezet történetét és áldozatkészségét, amely által egy új, 210 kg súlyú harangot öntetett, és a régi bádog fedél helyett a toronytető is új palafedést kapott. Köszönetet mondott Isten és a gyülekezet előtt az egyházhoz hű szívek adományaiért, a gondnok és presbiterek fáradozásaiért.

Az elmúlt 50 év meghatározza jelenünket és jövőnket is. Látjuk-e, milyen jövő áll előttünk a következő 5, 10, 25 vagy éppen 50 évben? Mit hagyunk mi magunk után, milyen a mi életünk? Mire fognak emlékezni 50 év múlva a mai gyülekezeti életből, vagy Alacska község jelenéből? Tudunk-e olyat tenni, ami lehet nem olyan nagy jelentőségű, mint az 1959-es harangöntés, de évek vagy évtizedek múlva is lesz hatása, eredménye és áldása? Hányszor megtapasztaltuk már mi is Isten szabadítását, vezetését, gyógyítását, segítségét az életünkben? Hányszor érezzük, ha megkondul a harang, hogy indulhatunk a templomba, ahol Isten vár minket? Megkondul a harang és egy közösség jön létre, amelynek mi is a tagjai vagyunk, amelynek mi is fontosak vagyunk. Egy közösség, amely vár reánk, amely a miénk.

50 év elteltével nemcsak az emlékezés a mi feladatunk. Életünk akkor lesz méltó örökségünkhöz, ha ma is hirdetjük Isten szavát: Legyen béke!

Kemény István lelkipásztor