Tavaszi tanulmányi nap a Teológián

LXII. évfolyam 1. szám / Intézményeink

Mára már szokássá vált, hogy a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Keresztyén Filozófiaintézete félévente tanulmányi napot tart neves nemzetközi előadók közreműködésével. Az idei tanév tavaszi félévében a franciaországi Faculté libre de théologie réformée-n tanító dr. Paul Wells rendszeres teológia professzor tett eleget a kutatóintézet meghívásának.

Előadása a keresztyénség kisebbségi helyzetének elemzéséről és megoldásra váró feladatairól szólt. A hallgatóság szembesülhetett a kisebbség meghatározásának nehézségével és az európai keresztyénség paradox voltával. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy „Jézus példázatainak nagy része kisebbségeket és kisebbségi helyzeteket szólít meg. Gondoljunk a mustármagra, a búzára és a konkolyra, a kovászra, a hálóra és a halakra, az elveszett juhra, az elveszett drahmára, az utolsó órában érkező munkásokra és a magvető magjára. ... Isten országának titka az a bámulatos finálé, amely rácáfol azokra a helyzetekre, amelyek arra ítéltettek, hogy sehova se vezessenek. A kedvezőtlen kezdetek, nem indokolják a kétségbeesést..." Az előadás külön hangsúlyt fektetett a kisebbségi lét előnyeire, a kisebbségi lét felvállalásának szükségességére, illetve ebből fakadó missziói feladatára és kilátásaira. A kisebbségi lét akkor válhat cselekvő létté, ha a közösség láthatóvá és következetessé tud válni, illetve világos üzenetet tud megfogalmazni és azt állhatatosan tudja hirdetni.

Az ebédszünetet követően Dr. Sawyer Frank professzor úrnak, a kutatóintézet megbízott vezetőjének meghívására a tanulmányi napra érkező öregdiákok szűkebb körben folytathattak beszélgetést a vendégelőadóval.


A délutáni előadást Dr. Füsti-Molnár Szilveszter tartotta: az amszterdami Szabadegyetemen decemberben megvédett doktori értekezésének téziseit mutatta be, Ecclesia sine macula et ruga - A donatista tényezők jelentősége a Magyarországi Református Egyház ekkléziológiai kihívásaiban, különös tekintettel 1989/90 után címmel.


(szerk.)


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább