„Nehézségeink ellenére is van reményünk és jövőnk..."
LXII. évfolyam 1. szám / Kerületi események2009. január 24-én került sor a Tiszáninneni Egyházkerület alakuló közgyűlésére, melynek feladatai között szerepelt többek között az egyházkerületi tisztségviselők megválasztása. Dr. Molnár Pál személyében az egyházkerületnek új világi főjegyzője van, akit szerkesztőbizottságunk arra kért, hogy mutatkozzon be Olvasóinknak.
57 éves belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos vagyok a Szerencsi Rendelőintézetben. Lelkészcsalád gyermekeként a Sajó völgyén Vadnán nevelkedtem. Feleségem Arday Márta a B-A-Z Megyei Kórház Laboratóriumában dolgozik. Gyermekeink a Lévay József Református Gimnázium után egyetemet végeztek. Pál fiunk közgazdász: másfél éves kisfiú-kislány ikrek édesapja, Orsolya lányunk jogi végzettséggel köztisztviselő Budapesten. Keresztlányunkkal és anyósommal Arday Lászlónéval (apósom Aggteleken, majd Felsődobszán szolgált lelkipásztorként) Miskolc Hejőcsabán élünk. A korábbi lakóhelyünk miatt a Tetemvári Egyházközséghez tartozunk, ott több mint 2 évtizede vagyok presbiter, korábban gondnok. A Borsod-Gömöri Egyházmegye gondnokaként 8 évig részese voltam gyülekezeteink örömeinek és gondjainak. Országos zsinatunkban a Diakóniai Bizottság tagjaként is munkálkodom. Több egyházi alapítvány kurátoraként valamint a rendszerváltástól 3 cikluson keresztül Görömböly és Tapolca önkormányzati képviselőjeként igyekeztem egyházunk ügyét is előbbre vinni. Urunk megtartó kegyelmének megtapasztalását, megélésének élményét szeretném közvetíteni gyülekezeti tagjaink felé, hogy nehézségeink ellenére is van reményünk és jövőnk: mert mindeddig megsegített minket az Isten, és gondja van az Őt félőkre!
Dr. Molnár Pál
világi főjegyző
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
