Bocsánat, elfelejtettem….

Többször hallottam már ezt a mondatot fiatal és idős szájából egyaránt, amikor a pünkösd ünnepe eltelt. Amikor elmúlt az ünnepi istentisztelet a részvételük nélkül.

Elgondolkodtató és egyben elszomorító, hogy miért van ez így. Miért feledkezünk meg a pünkösdről olyan könnyen? Hiszen a három nagy „sátoros ünnepünk" közül a pünkösd az egyik.

A mai kor emberének nehéz ünnepelni. A karácsony még ünnep, igazi ünnep, bár sokszor csak az ajándékok mennyiségéről és értékéről szól. De mégis ilyenkor együtt a család, jó esetben békében és szeretetben. A születés csodáját ünnepelni kell. S a születést el tudjuk fogadni, hiszen nap mint nap látjuk, tapasztaljuk... Aztán eljön a húsvét. A mai embereknek inkább teher, mint ünnep (sajnos már a falvakban is). Hiszen készülni kell a locsolkodók fogadására, rokonlátogatásra... és készülünk is mindenre, csak a HÚSVÉTra nem. Mert a Születés csodáját még csak-csak elfogadjuk, de a feltámadással már komoly fenntartásaink vannak.

Ennél is nehezebb talán megértenünk, miért van szükségünk a Szentlélekre, az Ő áldására, újjáteremtésére.

Jézus tanítványai várták a Szentlelket. Várták, mert tudták és érezték, hogy nélküle elvesznének a világban. És az sem mindegy, hogyan várták: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt." (ApCsel 1,14) Mindannyian várták. Hatalmas dolog az, amikor az embereknek egy-egy kis csoportja egységes tud lenni valamilyen dologra nézve. Az emberi életnek igen nagy átka a széthúzás, a szétszakadozás. Ahányan vagyunk, annyifélét akarunk, annyifélét gondolunk és annyifélét kívánunk.  A másik csodálatos dolog az volt az első gyülekezet várakozásában, hogy egy szívvel és egy lélekkel várták a Lélek kitöltését. Igen nagy dolog ez. Tapasztalatból tudjuk, igen különbözőek vagyunk. Nem csak minden falevél, minden ujjlenyomat más, hanem minden emberi lélek, minden emberi szív más. Mennyi szenvedést okoz ez az életben, hogy egyazon dologról másként gondolkodunk, másként vélekedünk!

Egy szívvel lenni annyit jelent, hogy a szív ugyanazon érzéssel van tele, ugyanazok a vágyai, a kívánságai, ugyanaz a fohásza, a törekvése. De nézzünk csak szét a világban az emberek között. Aminek az egyik örül, azon a másik sír, ami az egyiknek jól esik, az a másiknak szenvedés, ami az egyiket lelkesíti, az a másikat elcsüggeszti, ami az egyik embernek áldás, az a másiknak büntetés, ami az egyiknek ajándék, az a másiknak kényszerűség, ami az egyiknek nyereség, az a másiknak veszteség.

Az első gyülekezet a pünkösd ünnepét egy szívvel és egy lélekkel várta. Az ilyen várakozásnak el kellett, hogy jöjjön az áldása is. És várakozásuk közben sem tétlenkedtek. Kissé furcsának találhatja valaki, ha azt mondjuk, hogy a tanítványok és az asszonyok munka közben várták a Lélek kitöltését. Hiszen tudjuk, hogy tíz napon át együtt voltak, és semmit sem csináltak. Ez azonban csak a látszat. A valóság más. A valóság az, hogy foglalatosak voltak az imádkozásban és a könyörgésben. Tehát az az igazság, hogy munkálkodtak. Nagyon téved az, aki azt gondolja, hogy az imádság nem munka. Bizony igen sokszor nehezebb munka, mint a fizikai munkálkodás. Csak az olyan ember nem tudja ezt, aki nem szokott imádkozni.

Csodálatos dolog a születés, de még nagyobb csoda az újjászületés. Amikor egy elromlott, eltorzult, elvadult lélek újjászületik. Mennyire szükségünk lenne rá... az „egy akaratra", az állhatatosságra, a Lélek áldására.

Így írja mindezt Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után című versében:

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
Csendesen várni - várni, hinni, kérni!
Aztán - boldog pünkösd utánba érni!
S pünkösd után - szent égi erőt-vetten,
pünkösd után - Lélekkel telítetten.
pünkösd után - bátor tanúvá lenni,
pünkösd után - régit kárnak ítélni.
Krisztusnak élni és másoknak élni,
minden mennyei kincset elfogadni,
és pünkösd után - adni, adni, adni!

Áldott pünkösdi ünnepet!

Mészáros Viktória