A lelkiség mint erőforrás

Az egyházi közgondolkodás különös nézeteket, elképzeléseket hoz a felszínre. Ma is él bennem egy előadás, ahol arról hallottam, hogy rosszul osztjuk be az erőinket. Krisztus katonái, speciálisan a lelkipásztorok, nem ott táboroznak, ahol a legnagyobb az ellenfél nyomása, hanem távol a harci zajtól, fegyverropogástól.

Felírtam magamnak az elhangzottakból, hogy nem gazdaságos pár száz lélekért papot tartani vidéken, amikor ezrek várják a harcba hívó szót a nagyvárosokban. Valóban így lenne? A vidék kevesebb figyelmet érdemel? Jó volt hallani a szolgatársak reakcióját, ahogyan anyaoroszlánként védelmezték kicsinyeiket, a gyülekezeteket. Racionalizáció az egyházban? Jézusnál sehol sem olvastam, hogy amputációt javasolt volna a hozzáforduló betegnek. A mai gyülekezetek valamint gyülekezeti tagok is újra látni, járni, hallani, beszélni, érezni és megtisztulni szeretnének. Önjáróvá válni gazdaságilag, hallani a megelevenítő evangéliumot, bűneikből feloldozást nyerni, látni Isten cselekedeteit az életükben, és mindenkinek elbeszélni a csodát, ami velük történt.

Számomra érdekes, hogy a szekularizált gondolkodás több frontja is vidékre tolódik. A fenntartható fejlődés - amit én csak mint sansz az életre aposztrofálok - egyik fő pillére, hogy az életünk illeszkedjen a természet rendjébe. A nagyvárosi betondzsungel a saját embertípusával, fizikai, kémiai, pszichikai törvényeivel nem kedvez a felgyorsult folyamatok kezelésének. A természet tenyerébe való belesimuláshoz a legnagyobb segítséget a vidéki lét adhatná. Az a közeg, ahol még fellelhető, szemlélhető, faggatható, megismerhető és megszerethető az élet a maga valójában. Az fenyeget, hogy elfogy, ami eddig ösztönözte, gyorsította, dinamizálta a gazdaság fejlődését. A természeti erőforrások kimerülésével az embernek önmagát, életmódját kell racionalizálnia. A leggazdaságosabb útnak az tűnik, ha újra tanuljuk az anyaföld természetét.

A telkibányai református közösség a fogyó lélekszám, az elöregedő lakosság, a gazdaság szorító tényezői ellenére sem racionalizál. Az egyik oka ennek, hogy a gyülekezet nem csak az éves gazdasági mérleget tartja irányadónak, hanem a lelki készséget is a növekedésre. Továbbá nem kizárólagosan a vészesen fogyó természeti erőforrások tartalékai serkentik és tartják mozgásban a közösséget, hanem a Lélek ereje, aki Pünkösdkor létrehívta az egyházat! Ezért a megelevenítő Erőért imádkozva kezdett hozzá a világimanapi rendezvény szervezéséhez a telkibányai reformátusság.

Március 27-én, valamivel 8 óra előtt egy személyautó állt meg a bányai parókia előtt. Négy sárospataki teológus érkezett, akik imaközösségben készültek az előttük álló szolgálatokra. A délelőtt folyamán a lelkipásztor vezetésével körbejárták a település intézményeit, a polgármesteri hivatalt, az iskolát és az óvodát, ahol 10 perces bizonyságtétel keretében hívogattak a délutáni alkalomra. Isten igéjét és az azt hordozó küldötteket mindenhol nyitottan és szeretettel fogadták. Nem csak meghallgatták őket, hanem arra az időre megállt az élet, és mindenkinek megadatott, hogy teljes személyiségével az üzenetre, a mi Urunk hívó szavára figyeljen. Eszünkbe jutott a páli idézet:„Áron is megvegyétek az alkalmakat", amikor az iskola aulájában tanárok, dolgozók, diákok mind együtt voltak, hogy közösen járuljunk Isten elé. A polgármester és jegyző asszony valamint a hivatal dolgozói a tárgyalóban gyűltek össze, hogy az örömhír eljusson hozzájuk és éghettek a vonalak, csenghettek a telefonok, senki sem mozdult. A bizonyságtétel énekszóból, igeolvasásból, imádságból és egy versből tevődött össze. Az óvodások nagy türelemmel figyeltek Hornyák Dávid teológusra, miközben a Jó Pásztorról beszélt. A csöppségek meghallgatták az idegenek hitvallását és utána ők kértek szót, hogy az óvónők vezetésével énekszóban bizonyságot tegyenek.

A teológusok ellátásáról a Halmi család gondoskodott, akik már nem először nyitják meg a házukat és szívüket az evangélium szolgálatában állók előtt. A jó hangulatban elköltött ebéd és az estével kapcsolatos egyeztetések után, a vendégek kicsit megpihentek, hogy erőt gyűjtsenek a további feladatokhoz. A kultúrházba már fél ötkor elkezdtek gyülekezni az érdeklődők, ahová senki sem jött üres kézzel. A szervezőbizottság az imanap kiadott liturgiáját és programját szabadon használta. Cél volt, hogy a gyülekezet saját arculatára formálódjon az együttlét. Így a teológusok áldott forgolódása mellett a gyülekezet tagjai közül is többen jelezték, hogy szolgálni és bizonyságot tenni szeretnének.

Öt óra után néhány perccel, amikor is mindenek készen voltak, Szalay László lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket. Hálát adott Istennek, hogy a toborzó szóra, a hívogatásra ilyen sokan eljöttek, hogy Krisztus seregéhez csatlakozzanak. Szegedi Csaba teológus a Jelenések könyve 14. fejezet 6. és 7. versei alapján hirdette az Isten örök evangéliumát. A gyülekezet énekkara négy dicsőítő énekkel készült az alkalomra Szitha Eszter kántor vezetésével. Majd Czikó Györgyi konfirmandus zsoltár- és dicséretfeldolgozásokat énekelt citerakísérettel. Ezek után Hornyák Dávid teológus tett bizonyságot arról, hogy Isten hogyan munkálkodik nap mint nap az életében. Vetített képes előadás során ismerkedett meg a gyülekezet Pápua Új-Guineával, a 2009-es évi világimanap szervezőinek az országával, sorsával, örömeivel, problémáival. Az országról bemutatott képek narrációjában hittanos fiatalok segítettek. Az imanap kötött részének zárásaképpen Rjaskó Natália katechéta segített átismételni a jelenlévőkkel az alkalom során tanult éneket, aminek a refrénje így hangzik: „a Te örömöd betölt, mert a tied vagyok én." Az est szeretetvendégséggel végződött, aminek során a házi készítésű sütemények ízvilágát és különleges formáit csodálhattuk meg.

Nehéz volt az elválás. Sem a gyülekezet tagjai, sem a vendég teológusok nem kívánkoztak elhagyni a közösséget. Áldott volt közel kerülni egymáshoz, érintetté válni az evangéliumtól, felfedezni más kultúrák hitéletét. Közösen voltunk részesei, hogy egy kis vidéki településen vannak tartalékok, erőforrások, melyek csak arra várnak, hogy felszínre kerülhessenek. A teológusok, aki szolgálni, adni jöttek, úgy érezték, tele szívvel hagyják el Telkibányát, mondván: „Lesz mit feldolgoznunk!" Áldjuk az Urat azért, mert a Lélek által meggazdagítja, feltölti, erővel látja el azokat, akik ezt kérik tőle! Tegyük ezt minél többen!

Szalay László Pál lelkipásztor