Beiktatási ünnepi istentisztelet Harsányban

A bükkaljai dombok között megbúvó kis faluban, Harsányban a református gyülekezetünk életében nagy ünnep volt 2009. április 29. A zsúfolásig megtelt templomunkban Adamcsik Dávidné Mártha Anita fiatal lelkésznő beiktatására került sor.

A beiktatás alkalmából tartott istentiszteleten jelen voltak a Tiszáninneni Református Egyházkerület vezetői és a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye képviselői, élükön nagytiszteletű Gazda István esperes úrral. A falu elöljárói közül megjelentek a polgármesteri hivatal és az iskola vezetői, valamint a helyi képviselő testület tagjai. Az istentisztelet esperes úr irányítása mellett zajlott le.

Elsőként esperes úr köszöntötte és iktatta be az ifjú lelkésznőt. A beiktató igehirdetésben (Mk. 1,14-20) idézte és magyarázta Márk példázatát: „A magvető az igét hinti". Rámutatott, hogy a lelkipásztor is egyfajta magvető, igehirdető és bizonyságtévő, akinek feladata, hogy odaadó tevékenysége eredményeként Isten igéje a hívekben is jó földre találjon és bőséggel teremjen.

Ezt követően tiszteletes asszony mutatkozott be. Röviden vázolta eddigi pályafutását a szabolcsi Gégényben töltött gyerekévektől a debreceni teológiai tanulmányokat követő mátészalkai kezdő szolgálati évekig. Férjével és kisgyermekével nagyon megörültek a harsányi lelkészi állás elnyerésének. Prédikációjában - talán nem véletlenül - a világ világosságára mutatott rá: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." (Máté 5,14-16). A mi felelősségünk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük Isten igéjét.

A prédikációt követő köszöntések már Földesiné Kántor Mária hernádnémeti nagytiszteletű asszony vezetésével zajlottak le. Elsőként a gyülekezetünk korábbi, nagyra becsült lelkésze, Szombathy Dénes tiszteletes úr mondott köszöntő beszédet. Őt követte a híveink között is nagy tiszteletnek örvendő édesapja lelkészi bátorító szavaival. Majd a megjelent környékbeli és évfolyamtárs szolgatársak, valamint szülőfaluja küldöttei köszöntötték a beiktatott lelkésznőt.

A harsányi gyülekezet nevében dr. Kiss Antal üdvözölte az ifjú lelkészasszonyt és kedves családját egy múlt századbeli, erdélyi beiktatási köszöntőből idézve.

„... a papválasztás a kálvinista gyülekezetekben mindig is meghívásos alapon történt, és történik ma is. Az új pap kezdetben mindenkinek tetszik, mindenki kíváncsi az első prédikációira, főleg ha azoknak érthetősége és tanulságossága leköti a figyelmet. Aztán jönnek a szürke munkás napok és a presbiteri gyűlések, ahol kisebb-nagyobb dolgokról határozni kell, és ide már nem elégséges az ékes prédikációs beszéd, mert itt már az emberismerés, a problémamegoldó képesség és a diplomáciában való jártasság jut előtérbe.

Ne akarjon az új pap azonnal egyházi épületet építeni, amíg fel nem építette eklézsiájában a lelkek harmóniáját. És ez nem kis dolog, mert ezen áll és bukik egy pap sikere vagy éppen bukása. Szót érteni a hívekkel és elsősorban a választott presbiterekkel. Ez nehéz feladat, amelyet nem lehet a teológián megtanulni, mert minden faluban más szokások uralkodnak, és főleg mások a hagyományok, amelyekhez föltétlen alkalmazkodni kell. A kálvinista papnak erősnek, határozottnak, igazságosnak kell lennie, de meg kell éreznie, hogy mikor kell engednie is a maga elé tűzött stratégiából. Engedni persze egy bizonyos határig, de ne engedje sérülni egyháza, népe érdekét és jövőjét.

A kálvinista pap példaképe kell legyen gyülekezetének. A kálvinista pap maradjon meg szolgának, és ne akarjon meggazdagodni, mert az úgysem fog sikerülni, éppen ezért kár is belefogni. A református lelkipásztor a politikába látványosan ne avatkozzon, de úgy irányítsa a rá bízott híveket, hogy a közösség érdekeit szolgáló politikát válasszák.

A Bibliában mindig megtalálhatja az aktuális prédikációjához való igét. Igenis, a választott szent textus legyen áthallásos, de értse meg a gyülekezet a prédikációt, az igehirdető ne feledkezzen meg arról, hogy nem teológusoknak, hanem egyszerű embereknek prédikál. A jó pásztor a nyájat el ne hagyja semmilyen körülmények között, mert a fő feladata, hogy a rábízott gyülekezetet megtartsa, összetartsa." (Dezső István írása a Várad folyóirat, 2003. 2. évf., 3. számából: Viharban, 1914-1960, részlet)

A harsányi reformátusokat nyakas embereknek írták le az elmúlt időkben. Ez így sommás megállapítás. A harsányiak egyszerű emberek, tisztelik az idegent, de ennek viszonzását is elvárják. A dolgos, lelkesen munkálkodókat befogadják, segítik a mindennapokban is. De nem szeretik, ha akaratuk, meggyőződésük ellenére valami újba, nekik szokatlanba akarják őket belerángatni. Türelemmel, idővel meg lehet győzni őket a szükséges változásokról. A harsányiak szeretik és segítik a lelkipásztorukat. Biztosak vagyunk benne, hogy Tiszteletes Asszonyt és kedves családját is mielőbb befogadják.

Befejezésül egy kedves, meghitt szeretetvendégségre került sor, ahol is a lelkésznőt egy magyaros díszítésű Bocskai-kosztümmel ajándékozta meg a gyülekezet áldást, békességet kívánva szolgálatára.