SZIKRÁ-n voltunk

LXII. évfolyam 2. szám / Zempléni Egyházmegye


2003-ban alakult és 2004. óta havi rendszerességgel működik a S.Z.I.K.R.A. - ifjúsági misszió és közösség. 2009. április 18-án a Sátoraljaújhelyi Református Gyülekezet fogadott bennünket. A találkozóra a Zempléni Egyházmegye ifjúsági csoportjaiból érkeztek: Ricséről, Pácinból, Vajdácskáról, Szerencsről, Tarcalról, Sárospatakról, Bodrogkeresztúrból és természetesen Sátoraljaúhelyből. Ötven fiatal együtt énekelt, előadást hallgatott és kirándult a Magyar Kálváriára. Az alábbiakban az egyik résztvevő beszámolóját közöljük:


Ige feletti elcsendesedésre, testvéri közösségre, hitbeli növekedésre, megerősödésre hívott bennünket ismét Urunk. A Szikra csendesnapnak ezúttal a Sátoraljaújhelyi Református Gyülekezet adott otthont. Jó volt újra együtt lenni, énekszóval az Urat dicsérni! Áhítaton, tartalmas előadáson vehettünk részt, majd alkalmunk nyílt „meghódítani" a Szár-hegyet, s megtekinteni az ott található Kálvária emlékműrendszert is. Ez alkalommal a csendesnapunk témája a VIII. parancsolat volt. Amikor erre a parancsolatra gondolunk, sokunknak eszébe jutnak azok a gyerekkori emlékek, amikor megtetszett az, ami a másé... és elvettük. De nem csak gyermekként, és nem csak tárgyakat vesz el az ember a másiktól. Előfordulhat az is, hogy bele sem gondolunk, lopás az, amit éppen teszünk. Egy-egy kimondott felelőtlen szóval, ígérettel, cselekedettel meg lehet lopni, meg lehet fosztani a másik ember szívét is.


Az előadásban Fejér Zoltán lelkipásztor testvérünk a lopás okáról, a mögötte álló Kísértő személyéről beszélt, valamint arról, mit tekinthetünk lopásnak, s mi a megoldás erre a bűnre is. Jézus Krisztust befogadva, rá hagyatkozva, benne bízva életünk teljességet kap, s vele szabadok leszünk arra, hogy ne vétkezzünk. Tiszta tekintetet, tiszta szívet kell kérnünk Urunktól, vigyáznunk kell a szemünkre, s a szívünkre is.


Az előadás után eszembe jutott az az időszak az életemben, amikor azt néztem, mi az, ami nekem nincs, mire lenne még szükségem. Úgy gondolkodtam, ha bizonyos dolgok adottak lennének számomra, ami másnak van, akkor jobb, könnyebb lenne... Újra és újra megerősít s megerősített ez alkalommal is az ige: „Aki tulajdon fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" Nem kell azt gondolnunk, minél több dolgot birtoklunk, annál boldogabbak leszünk. Nem kell vágyakoznunk a máséra. Nem kell megszereznünk a másét. Mert Isten minden szükségünket betölti, mindent megad gyermekeinek, amire valóban szükségük van. Az Ö Fiában már miénk lett minden.


(Anita)



 


Az előadás és a találkozóról képek a S.Z.I.K.R.A. honlapon megtalálhatóak: (www.szikra.tirek.hu).


Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább