A pataki gimnázium életéből

LXII. évfolyam 2. szám / Intézményeink

Idén hat osztály 161 végzős diákja búcsúzott az Alma Matertől. Szűkebb, iskolai keretben a hagyományos utolsó kicsengetés után a kibocsátó istentiszteletre került sor, majd másnap a hozzátartozók népes körében zajlott a csengőbúcsú.

A diákok az utolsó osztályfőnöki óra után a csengő szavától kísérve vonultak a templomba. Az ünnepi istentiszteleten Török Béla, a 13. B osztályfőnöke, vallástanár szolgált. A búcsúzókat köszöntő beszédek, versek és dal után a Tiszáninnen Református Diákja kitüntetést dr. Kádár Zsolt, az Eger-völgyi Egyházmegye esperese adta át  Porcs Máriának (13. E). Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgatónőtől vehette át az Alma Mater Díjat a humán területeken jeleskedő kitüntetett, Melles Marcell (13. E), valamint a reál területen tanúsított kimagasló teljesítményéért Vígh Miklós (13. E). A Bertha Zoltán-díjat a művészetek terén kiemelkedőt alkotó, a pataki szellem hű követője és továbbvivője, Virágh Katalin (12. H) kapta.

 



Versenyeredményeknek örülünk...



Balázs Fruzsina 9. E osztályos tanuló az Arany Dániel Matematikaverseny országos döntőjébe jutott.


Albert Áron12. E osztályos tanuló fizikából az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében 14. helyezést ért el .


A Baár-Madas Református Gimnáziumban rendezték meg az országos Áprily Lajos középiskolai szavalóversenyt. Az iskolánkat képviselő Czinke László (10. H) az OKM különdíját vehette át Babits Mihály Áldás a magyarra című versének tolmácsolásáért.


A Református Pedagógiai Intézet harmadik alkalommal rendezte meg a Mercurius Veridicus szónokversenyt. „Jót s jól!" - Kazinczy intelmei az ezredforduló magyarjaihoz címmel mondták el kötelező beszédüket a versenyzők, majd a diáknyelv mint nyelvújítás került mérlegre érveléseikben. II. helyezést ért el Melles Marcell (13. E), Pálinkás Máté igényes nyelvhasználatáért kapta a zsűri különdíját, Zérczi Lászlót pedig közönségdíjjal jutalmazták.


Iskolánkban idén is megrendezték az idegen nyelvi munkaközösség tagjai a hagyományos nyelvi estet. A változatos műfajokban fellépő lelkes szereplők népes közönséget örvendeztettek meg nyelvtudásukkal, tehetségükkel, humorukkal.


Ez év tavaszán a Kálvin évhez kapcsolódva rendeztük meg a csendes hét alkalmait Kálvin és az iskola címmel. Esténként evangelizációs alkalmak várták a refiseket, meghívott lelkészek, tanárok - Kiss Klára, Barnóczki Anita, Tar László, dr. Dienes Dénes, Misák Marianna - gazdagították közösségünket. A tanítási órák után a sportrendezvényeken frissülhettek fel diákok és tanárok. A csütörtök esti teaházban a kézügyességüket fejleszthették az érdeklődők. Szombaton a diákhangversenyen zeneiskolásaink hangszertudásában és csodaszép énekhangjában gyönyörködhettünk.


Vasárnap délelőtt kiszállásra indult több osztály a környező gyülekezetekbe, hogy igével, versekkel, énekekkel hirdessék a virágvasárnapi, húsvéti örömhírt.


A programokban gazdag hetet a kibocsátó istentisztelettel zártuk.


 


Összeállította Sinkóné Tóth Zsuzsanna

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább