Beszélgetés ifj. Csomós Józseffel

Eddig lévays vallástanárként ismerhettek, akik kapcsolatot tartanak a gimnáziummal. Most arról szólnak a hírek, hogy az Egyházkerület ifjúsági referense lettél. Közben Miskolc-Pereces lelkipásztora vagy. Hogyan tudsz e három szerepnek megfelelni, három területen eleget tenni kötelezettségeidnek?

Az a három tulajdonképpen négy, hiszen a legfontosabbat, a családot nem is említetted. Függetlenül a számoktól, nyilvánvaló, hogy ennyi mindent nem lehet egyszerre tisztességesen csinálni, és nem is gondoltam egy percig sem, hogy próbálkoznom kellene vele. Miskolc-Pereces és a lelkészség adott, nagyon jól egymásra találtunk a gyülekezettel, annak ellenére, hogy hivatalosan kényszermegoldásnak indult a dolog. Rögtön hozzá kell azonban tennem, hogy az első pillanattól kezdve érezhető volt, hogy szó sincs sem az én részemről, sem az ő részükről semmiféle kényszerességnek. Hogy értsd, amikor a vallástanárság lehetőségével megkerestek a kiinduló koncepció az volt, hogy mellette egy kis miskolci gyülekezetben kell ellátni a szolgálatokat, ahol egy önálló lelkészi státusz megteremtésének kicsi a valószínűsége. Így vállaltuk el, és nemcsak én, hanem más vallástanár is, a kettős szolgálatot, úgyhogy ezt a kettőséget - már csak „hivatalból" is - bírnom kell. Ebben a családom türelme és szeretete a legfontosabb támasz, de nem szeretnék sem a feleségem, sem a gyermekeim tűrőképességével visszaélni. Így harmadik szerepet - ahogy fogalmaztad - nem vállalok. Július 1-től csakugyan a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági referense leszek, de a Lévayt és a vallástanárság ehhez köthető részét egy időre szüneteltetem. Egy csoportom marad, hogy ne veszítsem el azt az egészséges kontrollt és kritikát, amit ezek a szenzációs kamaszok jelentenek, de az eredeti tervnél maradva két dolog fut párhuzamosan, hasonlóan az előző négy évhez. Csak most nem a Lévayba rohanok be reggel 7:30-ra, hanem a Kossuth 17-be.

Mit jelent az, hogy valaki egyházkerületi ifjúsági referens? A lelkipásztorok gyülekezeteikben gondozzák az ifjakat, az iskolákban elérhető a hitoktatás, vannak református gimnáziumaink. Miért van szükség tehát arra, hogy valaki ifjúsági referensként dolgozzon?

Ez a történet nem velem kezdődött el, hiszen eddig is volt ifjúsági referens, ez a feladatkör az egyetemi lelkészségbe volt integrálva. Hála Istennek a feladatok és a kihívások az Egyetemi Lelkészség területén sokasodtak, így ebben az új ciklusban döntött úgy a Kerület Elnöksége, hogy ezzel nem terheli tovább az Egyetemi Lelkészt, és létrehoz egy új státuszt, amire én meghívást kaptam. A másik oldala az a történetnek, hogy amióta fiatalokkal foglalkozom, gyakran találkozom azzal a megrázó képpel, hogy sok gyülekezetben a fiatalok nincsenek jelen sem aktívan, sem passzívan, és ez alól csak nagyon kevés gyülekezet a kivétel. Pedig most dől el, hogy 20-30 év múlva kik ülnek majd az istentiszteleteinken, kikből lesznek presbiterek, és még sorolhatnám. Ebben a kérdésben közösen kellene előre lépnünk. Igazad van, az ifjúsági munka mindig helyi, és nem is feladatom átvenni a lelkipásztorok és ifjúsági csoportok helyi szervezését. De hogy minden segítséget megadjak nekik, amit a lehetőségeim megengednek, hogy központi rendezvényeket szervezzünk nekik, hogy képzéseket indítsunk be, hogy kidolgozzunk egy olyan átfogó koncepciót és programot, amely gyülekezet közelben tartja ezeket a fiatalokat, az talán már feladatom lehet. Nagyon sok ötlet van a Kerület fiatalokkal ténylegesen foglalkozó lelkipásztorainak a fejében, vannak jó gyakorlatok, ezeket összeszedni, közös nevezőre hozni, az álmokból valamit megvalósítani igazi kihívás nekem és nekik is. Ugyanakkor azért ne legyenek illúzióink. A református gimnáziumokba járó diákjaink többsége nem tart élő kapcsolatot a gyülekezetével, a hitoktatás szenved, a gyerekek egyre kezelhetetlenebbek, és sok lelkésznek nincsen igazán eszköze arra, hogy mit lehetne kezdeni a fiatalokkal. Talán lehet nekik segíteni, hogy a jó szándék jó eszközökkel társulva szakmailag és emberileg is profi ifjúságnevelő programmá, és nem utolsó sorban gyülekezeti utánpótlást nevelő programmá álljon össze. Hogy ehhez én kellek-e, majd a következő években kiderül.

Azt is meg kell hogy kérdezzem - és úgy vélem, ez sokakat foglalkoztató kérdés -, ha nem Csomós Józsefnek hívnának, mint édesapádat, akkor is ezen a területen munkálkodnál, ebben a státuszban dolgoznál?

Már vártam a kérdést, de nyilván sokaknak ez a legizgalmasabb része ennek az egésznek, ezért hadd legyek nagyon őszinte. Apát nem választunk, Isten ősi rendjében ez így van kitalálva, nem véletlenül. Püspököt választunk, azt pedig nem én, hanem a gyülekezetek, ha még jól emlékszem a választási törvényünkre. De ha választhattam volna apát, akkor is őt választottam volna. Ha nem Csomós Józsefnek hívnak, nyilván nem azok az adottságaim lennének, amiket kaptam és örököltem a szüleimtől. Amik talán alkalmassá tesznek arra, hogy fiatalokkal foglalkozzam. Tudom, a kérdés nem erre vonatkozott, de az a fele sohasem érdekelt. Akinek Püspök-fóbiája van, az úgyis azt gondol, amit akar, ezzel azonban megtanultam együtt élni. Már a teológián is volt, aki tisztelt, szeretett és elfogadott, vagy éppen ki nem állhatott azért, aki vagyok. És volt, aki már az idézett fóbia miatt „csak" a Püspök fiát látta bennem. Ha jól vizsgáztam azért volt, mert Püspök az apám. Ha rosszul, akkor azért, mert Püspök az apám. Részvétem az ilyen embereknek, eddig sem ők tolták előre az egyház szekerét. Az pedig, hogy egyre több hazai és nemzetközi ifjúsági konferenciára hívnak meg előadni, vagy hogy felkérést kaptam erre az új feladatra, talán jelzi, nem pusztán a nevem az érték, hanem minden más is, ami mögötte van. De kérdezd meg a diákjaimat. Azt hiszem, ők őszintén megmondják, mennyit érek. Nekik a nevek semmit sem jelentenek.

Mit tudsz felajánlani a lelkipásztoroknak, hogyan lesz érzékelhető a munkád gyülekezeteinkben? Hiszen minden egyházi munkának végső soron (és egyben első renden) a gyülekezeteket kell szolgálnia.

A már korábban említett dolgokon kívül a végső cél az lenne, hogy egy olyan koncepciót dolgozhassunk ki a lelkipásztorokkal közösen, amely segít nekik megtalálni a fiataljaikat, segít velük kapcsolatot tartani, segít, hogy ezek a kamaszok jól érezhessék magukat a gyülekezeteikben. Ezen belül rendszeres konferenciák szervezése, különböző képzések elindítása és koordinálása, ifjúsági munkához segédanyagok szerkesztése, és természetesen a gyülekezetek igényeinek figyelembe vételével olyan programok szervezése, amelyek a helyi céloknak és ifjúsági missziónak megfelelnek. Idővel szeretnék minden gyülekezetet végiglátogatni, a jó ötleteket és gyakorlatokat közkinccsé tenni, ifjúsági közösségeket összekötni, hogy egymást segíthessék, Kerületi Ifjúsági Zenekart létrehozni, segítő csoportokba szervezni az elkötelezett fiatalokat, akik segíthetnek már vagy még alvó fiatalokat a gyülekezetben felébreszteni, a miskolci középiskolákban a hitoktatás kérdését megoldani... amint látod, sok minden van, maga a feladatkör is formálódik, és ebben várom az ötleteket vagy a javaslatokat.

Milyen nehézségekre számítasz, és mit tekintenél sikernek?

A nehézségek közül egy olyan van, ami reális veszélyt jelent, ez pedig az érdektelenség. Nagyon nehéz ma megszólítani bárkit is, különösen a fiataljainkat. Tele vannak kudarcokkal, rossz tapasztalatokkal, nem nekik való terheket cipelnek, és sokszor az Egyház is érdektelen velük kapcsolatban. Néha összekeverjük a célt az eszközzel, és ezért maradnak érintetlenek a fiataljaink, gondolj csak a konfirmációra, ahol a tradíció győz, minden normalitással szemben, aztán csodálkozunk, hova is lesznek a fiataljaink.

Sikernek? Nagyon az elején vagyok, de azért van egy furcsa kép előttem: egy fiatalokkal és lelkipásztoraikkal tele lévő stadion, ahol az éneklés után, amikor elcsendesedik a zenekar, több ezren imádkoznak együtt, közös célokért, Krisztus ügyéért, aztán szétoszlik a tömeg, és a fiatalok hazamennek, a saját gyülekezeteikbe, ahol jól érzik magukat, és újabb és újabb fiatalokat szólítanak meg, hogy legyenek Krisztus tanítványai. Ebben a vízióban nekem nincs is sikerem, remélem Krisztusnak annál több lesz, és ha ebben használni tud, akkor jó döntés volt vállalni azt, ami előttem áll.

(A beszélgetést készítette:

Barnóczki Anita)