A Sárospataki Református Gimnázium államosítás előtti utolsó vallástanárára: Kalydy Miklósra emlékezünk

„Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené."
Róma 9,16

Sokszor megtapasztalta élete során ennek az Igének az igazságát Kalydy Miklós lelkipásztor, a Sárospataki Református Főiskola teológus hallgatója, majd széniora - tisztségéből adódóan -, a sárospataki Ifjúsági Közlöny főszerkesztője.

Sorsa, pályája összeforrt Patakkal. Annak ellenére, hogy nem sok időt tölthetett itt, a pataki évek meghatározóak voltak. A történelem vihara éppúgy megtépázta személyes életútját, mint a Sárospataki Főiskoláét. A Felvidékről kiutasított lelkészként kerül vissza Sárospatakra. A Főiskola Igazgatótanácsa 1948. július 5-én egyhangúlag választotta meg a gimnázium vallástanárának.

„Tudjuk, hogy érzi annak a roppant nagy feladatnak és felelősségnek súlyát, mely reá, mint vallástanárra nehezedik, itt Patakon, egyházkerületünk egyetlen iskolájában." (idézet dr. Urbán Barna közigazgató 1948. szeptember 21-én, a köziskolai széki gyűlésen elhangzott üdvözlő szavaiból)

A vallástanári feladatok mellett 1950. augusztus 1-jétől a Lorántffy Zsuzsanna Leányinternátus igazgatójának választják hat évre. A főiskolán jellemző volt a családias, szeretetteljes légkör. (Olyannyira, hogy adott esetben torta sült a születésnapra, folt került a szakadt nadrágra, stb.) Jó volt itt tanárnak és diáknak lenni egyaránt. A tanár-diák, tanár-szülő kapcsolatokból életre szóló barátságok születtek. A pataki diákság fogalom!

Az 1951. augusztus 31-i sárospataki kollégiumi jegyzőkönyv tanúsága szerint az intézmény elveszti főiskolai rangját, kollégium lesz: „...megváltozott formában és szervezetben, szerényebb keretekben továbbra is szolgálni fogja Krisztus szent ügyét és azokat a tisztes hagyományokat, amelyek kollégiumunk lelkét alkották századokon át..."

Kalydy Miklós lelkes odaadással végzi a rábízott feladatokat. Ez a pár év, mélyen bevésődő emlékekkel teli, de a történelem által rövidre szabott időszak. 1952-ben a gimnázium is állami irányítás alá kerül. Kalydy Miklós és családja életében is gyökeres változást hoz az államosítás.

A pataki éveket közel 30 éves gyülekezeti szolgálat követi Tiszaszederkényben (később Leninváros!, majd Tiszaújváros) és két szórványban. Gyülekezeti lelkipásztorként is nagyon fontosnak tartja az iskolai vallásoktatást és a gyermek-istentisztelet gyakorlását. Szederkényi szolgálata idején két fiatalt indít el a lelkészi pályán.

„Mind azt a terhet, gondot, amit hordoznom kellett, csak úgy tudtam hordozni, hogy az Igén keresztül Isten erősített."

Hála Istennek, még megérhette, és örülhetett annak, hogy Patak újra a „mienk"! Sajnos hiába jön a díszes meghívó 1990-ben a Gimnázium, majd 1992-ben a Teológiai Akadémia tanévnyitó ünnepségére, gyengesége miatt már nem tud ezeken az alkalmakon részt venni.

Felesége, egész életében hűséges segítőtársa a mai napig kapja a leveleket, képeslapokat és érdeklődő telefonokat a régi gyülekezeti tagoktól, az egykori hálás tanítványoktól. Sokan tisztelték és szerették. Temetése 15 évvel ezelőtt, 1994. január 28-án volt a miskolci Deszkatemplomból.

Hosszan tartó betegségét panasz nélkül viselte. A mindennapi igeolvasás és ima után az utolsó napokban is maga mondta az áldást:

„A Te áldó és megszentelő kegyelmed legyen és maradjon velünk most és minden időben.

Tarts meg minket a hitben, az állandó reménységben és a szolgáló szeretetben. Ámen."

Sz. M.