Kálvin külseje és jelleme, Kálvin házassága

Kálvin külseje és jelleme

Kálvin középtermetű, vékony növésű és sovány testalkatú volt. Haja fekete, arcszíne haloványbarna, homloka magasas és oly szabású, mely vasakaratot s ellenállhatatlan elszántságot mutatott; orra szabályos és finom metszésű, szemei feketék s átható tűzzel ragyogók. ... Ruházatában egyáltalában nem fényűző, de mindenkor tiszta; - étkezésében igen egyszerű volt, és sok éveken keresztül naponként csak egyszer evett.

Emlékező tehetsége csudával határos erejű vala. Akit egyszer meglátott, ha csak néhány percre is, azt évek múlva bizton megismerte; - ha a diktálást néhány órára félbe kellett hagynia, folytatni képes volt azt minden figyelmeztetés nélkül, azon eszménél vagy szónál, amelyen elhagyta. - Ítélete és tanácsa bármi ügyben tiszta, határozott és szabatos. Ki utasítását követte, az ritkán csalatkozott. Az ékes szólást és cifrabeszédet megvetette; keveset és egyszerűen beszélt, s noha jelleme komoly és tekintélyes, társalgási körben mégis nyájas és gyöngéd magaviseletű volt, s az emberi gyarlóságokat szívesen eltűrte, de a bűnnek nem hízelgett soha. Sőt a hízelkedést, tettetést, aljasságot, különösen közügyek mezején oly határozottan gyűlölte és ostorozta, mint amennyire szerette az igazmondást, egyszerűséget és őszinteséget. Már természeti hajlamánál fogva indulatos kedélyű volt, amit növelt sok munkával terhelt élete is; haragját azonban mégis legtöbbször képes volt mérsékelni.

Szóljunk még egy pár szót Kálvinról mint íróról. ... Kálvin a mi korunk fogalmai szerint nem volt ékesen szóló és ékesen író. De hogyha az igazságokról való benső meggyőződés az ékesen szólásnak legfőbb feltétele, akkor Kálvinnál ékesebben szólót nem mutathat fel a világirodalom. A tárgy tiszta felfogása, szabatos, világos előadása, könnyű és mégis vaskemény logika; ott, ahol kell, emelkedett és lángoló lélek jellemzik műveit, a legegyszerűbb levelektől a legnagyobbszerű tudományos szerzeményekig. Latin nyelven oly tisztán és ízlésesen írt, hogy művei a római irodalom legvirágzóbb korának remekműveivel kiállják a versenyt. Nemzeti nyelvére, a franciára s annak stílusára nézve római katolikus írók is korszakot alkotó nagy reformátornak tartják. Nagy igazság az éppen Kálvinra nézve is, hogy a stílus maga az ember. Ő nagy volt mint ember és reformátor; nagy volt mint író is. Igen számos egyházi beszédei közül alig írt le egy-kettőt előre, hanem szabadon, minden írásbeli előkészület nélkül mondotta el azokat, s gyorsírók írták le ajkairól. Nem készült írásban még teológiai s különösen írásmagyarázati tanári előadásaihoz sem. Mindig volt leckéjén két-három gyors írnok, ki előadásait leírta, s ő azokat, mielőtt kiadta volna, gondosan végignézte. Az olyan rendkívüli észerő, csudálatos emlékezőtehetség, nyugodt kedély s alapos tárgyismeret és folyékony, szabatos előadás, mint a Kálviné volt, nem is szükségelte a tüzetes írásbeli előkészületet, amire különben ideje sem volt.

A strassburgi reformátorok mindnyájan családos életet éltek, s baráti részvéttel óhajtották, hogy Kálvin is házasságra lépjen. Ettől ő maga sem volt idegen, midőn anyagi helyzete és életnyugalma egy kissé biztosabb lett. De vajon milyen lehetett azon nő, kit Kálvin élettársául kíván? Megírja ő maga Farelhez: „Ne felejtsd el, hogy mit kívánok én életem társától! Nem tartozom azon szerelmes bohók közé, kiket ha egyszer a szép arc elvakított, szerelmesüknek még bűneit is hízelgéssel magasztalják. Engem csupán annak szépsége vonz, aki szemérmes, engedelmes és nem kevély, ki takarékos, béketűrő, s reám gondot viselni hajlandó." Nemsokára ajánlottak is Kálvinnak barátai egy magas rangú, művelt és gazdag ifjú német hölgyet, kit legközelebbi rokonai is igen szívesen adtak volna hozzá. Azonban Kálvin németül, a hölgy pedig franciául nem tudván, s emellett még Kálvin a maga elveihez és helyzetéhez képest a hölgy magas rangjának és gazdagságának lehetséges veszélyeitől is tartott, s emiatt a házasság elmaradt. Ő egy szerény, tiszta erkölcsű, valódi lelkésznét keresett. És ilyet talált is végre, barátainak közbenjárására egy strassburgi ifjú, szép, művelt és jámbor özvegyben, De Bure Idelette-ben 1540-ben. Idelette egy oly anabaptistának, Storder Jánosnak özvegye volt, kit éppen Kálvin térített meg. A menyegző 1540-ben szeptember hóban tartatott meg, némi ünnepélyességgel, amennyiben azon több helvét gyülekezetek képviselői megjelentek.

Kálvint a házasság csak kilenc évig boldogítá. Három gyermekkel áldatának meg, de ezek mind elhaltak kicsiny korukban. „Avagy nincs-e nekem sok ezer szülöttem szerteszét a keresztyénségben?" - vigasztalá magát Kálvin.