A Református egyház katolikus - „Akiknek Isten az atyjuk, azoknak az egyház legyen az anyjuk”

Ékesen cseng Kálvin egyházra vonatkozó reformátor-teológiai meghatározásában Cyprianusnak, a 3. századi karthágói püspöknek a gondolata, amit ennek a meditációnak is az alcíméül választottam. A 3. századra és Kálvin idejére egyaránt jellemző volt a szakadásra való hajlam. Kálvin egyáltalán nem meglepő módon érvel az egyház katolicitása, egyetemessége mellett.

Így ír erről fő művében az Institutioban: „Kezdem pedig az egyházzal: amelynek kebelén akarja Isten gyűjteni fiait, nem csak azért, hogy annak a segítségét és szolgálatát vegyék igénybe addig, míg csecsemők és gyermekek, hanem hogy az egyház az ő anyai gondozásával igazgassa őket, míg fel nem serdülnek, s míg végre hitüknek célját el nem érik. Ezt a két dolgot ugyanis, mivel Isten összekötötte, szétválasztani nem szabad [Mk 10, 9], úgy hogy akiknek Isten az atyjuk, azoknak az egyház legyen az anyjuk ..." A reformáció egyházszakadása éppen ezért kudarc. A reformációnak nem a szakadás, hanem az egyház Isten Igéje szerinti megújítása volt a célja. Ahhoz, hogy ennek tényét saját egyházunkra/gyülekezetünkre nézve is elmélyíthessünk, érdemes beletekintenünk Kálvin és a reformátori teológia egyház meghatározásába. Ezt mondja Kálvin: az elhívottak Krisztusban egyesülnek (Ef 1, 22-23). Amennyiben az egy fejtől függnek, együtt növekednek az egy testben, egybeilleszkedve (Ef 4, 16) mint ugyanannak a testnek a tagjai (Rom 12, 5; 1Kor 10, 7; 12, 12, 27). Igazán eggyé azok válnak, akik egy hitben, reményben, egy szeretetben és ugyanabban az isteni Lélekben élnek. Ők nem csak az örök életnek ugyanarra az örökségére vannak elhívva, hanem arra is, hogy közösségük legyen az egy Istennel és Krisztussal (Ef 5, 30).

A 16. századi református egyháztan nagyon világosan mondta el álláspontját. A II. Helvét Hitvallás XVII. részének 1-4. pontja a Szentírással igazolja, hogy Isten egyháza mint egyetemes, egyetlen és oszthatatlan rend áll a földön az emberek üdvösségéért. Isten Fia sereget gyűjt. Bizonyságát adja továbbá, hogy 1) térben és időben csak egy közönséges anyaszentegyházról akar tudni; 2) kijelenti, hogy a földön hadakozó egyház (ecclesia militans) sok részegyházból áll, amelyek mind az egy anyaszentegyház egységébe tartoznak; 3) végül pedig az egyház egységét nem a külső szertartásokban, törvényekben és rendtartásokban keresi, hanem az egyetemes keresztyén hit igazságában és egységében.

A Heidelbergi Kátéban ugyanez a bizonyosság szólal meg az igazolást nem igénylő evidencia erejével. Az egyház létéből indul ki: „Mit hiszel az anyaszentegyházról"? Nem azt kérdezi milyennek látjuk azt, papjait, gyülekezeteit, templomait, nehézségeit, hanem azt kérdezi, hogy mit hiszünk róla.

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy - a kálvini tanításban is -, a keresztyén egység egyszerre ajándék és feladat is. Kálvin ezt az egységet Jézus Krisztusban való részesedésünk valóságaként tartja elérhetőnek. Ennek a meggyőződésnek és a Jézus Krisztusban elnyerhető egység utáni vágyakozásnak ad hangot, amit az Institutio negyedik könyvének címében is előre jelez (Az igaz egyházról, amellyel egységben kell élnünk, mivel minden istenfélő embernek anyja.).

Kálvin fájdalmasan látta a Krisztus egyházának megosztottságát nem pusztán római katolikus és protestáns vonatkozásban, hanem a protestáns egyházak között is. A szakadások és az arra való hajlam különösen is az egyes gyülekezetekre nézve válnak igazán problematikussá, amelyeknek az egész egyház egységét kellene visszatükrözniük.

Nélkülözhetetlen keresztyénségünk szempontjából annak továbbgondolása, hogy mit is jelent számunkra az egész szerintivel (kath' holon) való törődés, amely az egyház katolicitása. A 100 éve született nagyhírű, egykori sárospataki professzor, Nagy Barna a következőképpen adja meg nekünk a választ a II. Helvét Hitvalláshoz készített bevezető tanulmányában: „Az egyházi hitvallás csakis az egyház: az egy 'közönséges keresztyén anyaszentegyház' ügyét akarhatja szolgálni, és az igaz és tiszta keresztyén hit igazságait megszólítani. Csak azt keresheti, ami az egyetemes érvényű krisztusi igazság, ami tehát katholikus dogma". Óriási felelősséget ró ez ránk, ugyanis a rész és az egész viszonya tartalmi kérdés és nem szervezeti, ugyanakkor hierarchikus probléma. Az egyház és annak jelei (nota ecclesia) mindig Krisztus jelenlétéhez kötött, így sohasem mennyiségi kérdés, hanem a minőségé és az identitásé.

Az egyház Isten műve: Szentlelke és Igéje hozta létre. Megőrzi és oltalmazza, formálja és szüntelenül reformálja azt. Kálvin ennek félreérthetetlen következményei szerint határozza meg helyünket az egyházban, ahogyan erről az Institutioban olvashatunk:

Füsti-Molnár Szilveszter