Hagyományteremtő református hét Gelejben

A geleji református presbitérium még a 2009-es év első gyűlésén hozott elvi döntést arról, hogy a gyülekezeti életet - ebben a csöndes és békés, mély református gyökerekkel rendelkező, dél-borsodi kis faluban - fel szeretné pezsdíteni, s a missziónak eddig ki nem próbált eszközeivel igyekszik a falu reformátusságát megmozdítani.

Nyári hittanos tábor, gyülekezeti kirándulás és egy gyülekezeti nap terve is megfogalmazódott januárban. E tervek 2009. július 6-11-ig, az első alkalommal megrendezett Geleji Református Hét programsorozat keretében valósulhattak meg a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye, Gelej Község Önkormányzata és az egyházközség támogatásával.

A napközis rendszerben szervezett táborban 22 gyermek számára kínálkozott lehetőség rátalálni Krisztusra és az Isten szerinti, valódi értékekre. A hét vezérigéje a Mt 6,19-21-ből a következő volt: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön... hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben... Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is". A hét lebonyolításában hárman voltak kiemelten segítségemre: feleségem, Alexáné Poncsák Gyöngyi lelkipásztor-pasztorálpszichológus, Victor László mezőcsáti beosztott lelkipásztor és Üveges Sándorné óvodapedagógus.

A hét napjait fél 10-től a templomban - gyermekek és gyülekezeti tagok közösen - áhítattal és gitáros énektanulással kezdtük. Igyekeztünk, hogy az ifjúsági énekek mellett minden nap tanítsunk református énekeskönyvünk énekeiből is, hiszen a tanév során, a hittanórákon erre kevés idő marad.

Az áhítatot követően a szülők, presbiterfeleségek és gyülekezeti tagok által felajánlott süteményekből, gyümölcsökből tízóraizhattak a gyermekek, majd bibliai igeszakaszokkal ismerkedtek, és kézműves foglalkozás keretében dolgozták fel azokat. Az ebédet az önkormányzat ingyen biztosította a résztvevők számára. A délután sem telt unalommal, hiszen a gyermekek játszhattak a parókiaudvaron, és sok szép alkotást készíthettek. Lehetőségük volt népi játékokat kipróbálni, gólyalábon járni, kabátgombból „brúgót" készíteni, üvegmatricát festeni, gyertyát mártani, üveget kenderzsineggel díszíteni, kendőt festeni, emlékplakettet vagy termésképet készíteni, kulcstartót fonni. A keddi napon a Mezőcsáti Kistérség Gyermekjóléti Szolgálatának munkatársai is segítettek a foglalkoztatásban, és délután izgalmas vetélkedőt rendeztek számukra. A napokat délután 3 órától ismét templomi együttléttel, énekléssel zártuk.

A hét eseményeit a csütörtöki napon gyülekezeti kirándulás szakította meg, melyen 47-en vettünk részt. Utunk első állomása a Bélháromkúti Apátság volt, ahol az Árpád-kori templom és kolostorrom mellett e békés környezetben tartottunk áhítatot. Megnéztük az ősi épületet, innen indultunk tovább Szilvásváradra. Az ebédet követően kisvasúttal felmentünk a Szalajka-völgybe, s a bátrabbak az istállós-kői barlanghoz vezető meredek útnak is nekivágtak. A völgy végigsétálása után este fáradtan, de élményekkel gazdagon térhettünk otthonainkba.

Szombaton gyülekezeti nappal zárult az eseménysorozat. Presbiterek gondoskodtak az asztalok, padok előkészítéséről, az asszonyok süteményt sütöttek, és a nap hivatalos kezdetére, délután 2 órára már az üstökben is rotyogott a pörköltalap. A nap első részében istentiszteleten vettünk részt, majd köszönetünket fejeztük ki támogatóinknak. A második részben a gyermekek számoltak be a hét során tanultakról. Elénekelték az újonnan tanult énekeket, magukhoz vették az addig kiállításként bemutatott kézműves alkotásaikat, és kis ajándékban részesültek a heti munkájukért. A harmadik programpont főszereplője az énekkar volt, akik már pünkösd előtt készülni kezdtek e napra. Közösen énekeltek a gyermekekkel, és megtanítottak néhány éneket az egész gyülekezetnek is. Valóságos vegyes kórus alakult néhány perc alatt. Mindezek után a kb. 75 főnyi gyülekezetünk asztalhoz telepedett, és közösen fogyasztottuk el a vacsorát. A nap tábortűzzel zárult.

Aki részt vett e héten, lélekben gazdagodott, hitében erősödött. Gyülekezetünk számára jó érzés volt átélni, hogy mi nemcsak egyházfenntartói járulékot várunk tagjainktól, hanem adni is tudunk, mégpedig a legdrágább kincsünket, a Krisztusban való közösség élményét nyújthatjuk az embereknek, ami nem csupán lehetőségünk, de kötelességünk is. A kincs, amely Isten Országának kincse, továbbadásra vár, és hisszük, hogy ma is sokan örömmel fogadják azt.

Alexa Gábor lelkipásztor