Tanévkezdés a Jókai Mór Református Általános Iskolában

„Legeltessétek az Istennek köztetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak." (1Péter 5,2-3)

Ez az Ige fejezi ki leginkább azt a vezetői attitűdöt, amivel a Jókai Mór Református Általános Iskola új igazgatójaként azonosulni tudok. Mindenekelőtt szeretném, ha a mi iskolánk egy jó légkörű munkahely lenne, ahová szívesen jön be reggelente minden kollegám. Őket tartom a sikert biztosító legdrágább erőforrásnak.

Az iskola nem az igazgatói irodában „történik", hanem ott, ahol ők a gyerekekkel foglalkoznak. Ezért fontos a pedagógusokkal való egyszerű és nyílt kommunikáció, a munkaszervezésben a fölösleges díszletek, álságos szabályok, fölösleges körök felszámolása. Mivel anyagi megbecsültségük szánalmas, így duplán szükségük van a munkahelyi megerősítésre, pozitív visszacsatolásra. „Ha tudod, hogy megérdemli,/ne mulaszd el megdicsérni,/ mert a sírkövét, ha meghal, /nem tudja majd elolvasni." Hogy kitől származik a fenti négysoros, nem tudom, de amit üzenni akart, az megszívlelendő.

Egy vezető ma nem gondolhatja komolyan, hogy a piramis csúcsán ülve irányíthat. Ha józan, sokkal inkább egy piramis alján találja magát, és tisztában kell lennie azzal, hogy eredményes munkát csak csapattal végezhet. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a kapcsolatok építése, az egyes csapattagok lelki, szellemi kondicionálása. A vezetők nyomorúsága azonban, hogy a látható eredmények fontosabbnak tűnnek a láthatatlan kapcsolatoknál. A feladatok kedvéért félretoljuk a „tétlen" beszélgetést. A sürgős papírmunka, a határidőkre összpontosítás háttérbe szorítja az „embermunkát". A kifelé élés, a látszani akarás, „az vagy, aminek látszol" elv ránk hatása, a „kirakatrendezés" elsodor minket is.

518 gyerek kezdte meg iskolánkban a 2009/2010-es tanévet. Amikor rájuk gondolok, öröm van bennem, meg féltem is őket. No, nem a megszorító intézkedések miatt van bennem félelem - bár az is ijesztő -, sokkal inkább magunktól, felnőttektől féltem őket. Tudunk-e ellenállni a korszellem nyomásának? Rendelkezünk-e elegendő „énerővel" ahhoz, hogy elhiggyük: gyermekünk felnőttkori teljesítőképessége attól függ, hogy gyerekkorában teljes értékű gyerek lehetett-e. És nem attól, hogy gyerekkori topmenedzserképzésben volt része kiegészítve karatéval, 3 idegen nyelvvel, zenével, sporttal, tánccal, és különórák sokaságával. A gyerek nem attól lesz nagyobb, hogy egy számmal nagyobb ruhát veszünk neki. A gyerek nem attól fejlődik, hogy fejlesztik. Saját cselekvéskényszerünket, szorongásunkat, rossz lelkiismeretünket vetítjük rájuk, amikor megraboljuk gyermekségüket, és agyonhajszoljuk őket.

A mai felnőttek annyira szeretnének megadni gyerekeiknek mindent, ami nekik nem volt, hogy elfelejtik átadni azt, amijük viszont megvan. Saját magukat és idejük egy részét arra, hogy gyerekeikkel egyszerűen csak együtt legyenek.

Kiss Klára