Konfirmálók és konfirmáltak találkozója az egervölgyi református egyházmegyében

LXII. évfolyam 3. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Az Egervölgyi Református Egyházmegye a REFISZ tagjainak közreműködésével szeptember 12-én Átányban tartotta a most konfirmációra készülők és az elmúlt években konfirmáltak találkozóját. A találkozóra 9 gyülekezetből mintegy 70 fiatal érkezett.

A nyitó zenés áhítaton az egyházmegye lelkészeiből alakult dicsőítő zenekar szolgált. A fiatalok az ismerős énekeket örömmel és lelkesen énekelték együtt a zenekarral. Majd Molnár Sándor cserépfalui lelkész hirdette az Igét. A 23. zsoltár alapján elmondta a gyerekeknek, hogy mit jelent az, amikor Isten az ő olajával megkeni a fejünket: megkeni az értelmünket, a szemünket, a fülünket és a szánkat. A pásztor azért kente meg olajjal a bárányok fejét, hogy az a szagával elűzze a különböző betegségeket terjesztő legyeket, rovarokat, és védelmet biztosítson a különböző kórokozók ellen. Ezzel a pásztor a bárányok egészségét, sőt az életét védte, mentette meg. Az Úr Isten is védeni akar bennünket, amikor meg akarja szűrni, hogy mi menjen be a szemünkön és a fülünkön, mi jusson el az agyunkig, s mi legyen az, ami formálja a gondolkodásunkat. Ma a DVD és az Internet világában ez különösen is fontos. Védeni akar bennünket, amikor meg akarja szűrni, hogy mi menjen be a szánkon, amikor ki akarja szűrni a cigarettát, az alkoholt, a kábítószert. Ezzel nem a kárunkat, hanem a hasznunkat akarja szolgálni. Azt, hogy megőrizzük a testi és lelki épségünket. Isten azt akarja, hogy belőlük is, akik eljöttek erre a találkozóra testben és lélekben ép, egészséges felnőttek váljanak majd. Ezért Dávidhoz hasonlóan nekünk is örülnünk kell annak, hogy Isten megkeni a fejünket olajjal, azaz Igéje és Szentlelke által meg akar óvni minket minden káros külső hatástól. Lehet, hogy most úgy tűnik, hogy ezzel Isten korlátoz bennünket, de be kell látniuk a mostani serdülőknek is, hogy a KRESZ-táblák nem az autósok ellen, hanem az autósokért vannak az útszélén.


A nyitó istentisztelet után a templomkert árnyas fái alatt tízóraiztak a fiatalok. Majd Tóth Tamás, aki a REFISZ képviseletében Mezőcsátról érkezett, közös játékra invitálta őket. A közös játék alkalmat teremtett a feloldódásra és az ismerkedésre is.


Ezt követően újra a templomban folytatódott a program a szigetszentmiklósi Pogrányi Károly előadásával, aki szintén a REFISZ képviseletében érkezett erre az alkalomra. Előadásában Dávid és Góliát történetén keresztül beszélt a mai góliátokról, a mai istentelen, elbizakodott, öntelt emberekről, akik félelemben, rettegésben tartanak másokat. De ezen túlmenően beszélt minden olyan dologról, ami félelemmel tölti el az ember szívét. És beszélt Dávidról, aki Istenben bízva szembe tud nézni a félelmeivel, és nem ijed meg a mai góliátoktól sem. Aki tudja, hogy nem a félelem lelkét kaptuk, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.


A találkozó közös ebéddel ért véget. A finom ebédről és sok süteményről gyülekezetünk asszonyai gondoskodtak. Nagyon reméljük, hogy a találkozón részt vett fiatalok lelkiekben feltöltődve, meggazdagodva tértek haza, s jó szívvel gondolnak vissza Átányra s az Átányban eltöltött szeptemberi délelőttre.


Ferenczfi Zoltán lelkész-vallástanár

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább