A Kálvin köz története Mezőnagymihályon, 2009

LXII. évfolyam 3. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Az egyházi sajtóban a Kálvin év alkalmából kiírt pályázatokat tanulmányoztam, majd az olvasottakat forgatva gondolataimban, elindultam a parókiáról, a Névtelen utcán át. Morfondíroztam: itt nincsen szobor a nagy reformátorról, Kálvin utcánk sincsen...

S ekkor adta az ötletet a Szentlélek Isten: miért ne viselhetné ez a kis köz, ahol éppen most megyek, a Kálvin köz elnevezést? Elindult az egyeztetés, engedélyeztetés, szervezés - „magyar" módra... S mivel Kálvin születésének évfordulója közelgett, így július 11-re terveztük a Kálvin köz avatását, a parókia falára felerősített emléktábla leleplezését és megkoszorúzását. A gyülekezet odaadással, szeretettel és reménységgel készült minden téren, hogy a tervezett ünnepség kifogástalan legyen.

2009. július 11-én, szombaton délután nagytiszteletű dr. Kádár Zsolt, az Egervölgyi Református Egyházmegye esperese, a MRE Doktorok Kollégiuma főtitkára vezetésével magas rangú vendégek érkezésének örülhettünk. Dr. Huszár Pál professzor, valamint dr. Márkus Mihály tb. püspök, a MRE Kálvin Bizottságának elnöke tisztelték meg családtagjaikkal, valamint kíséretükkel együtt a mezőnagymihályiakat, bennünket.


A református templomban tartott léleküdítő áhítatot két színvonalas, de nem elvont előadás követte. Majd kivonultunk a parókiához, ahol az emléktábla leleplezése, megkoszorúzása és a Himnusz eléneklése meghitt, megszentelt pillanat maradt minden ott jelenlévő emlékezetében.


E szép perceket mintegy megkoronázta, amint elsétáltunk a nemzeti szalaggal átkötött - még névtelen utcára -, s a szalag elvágásával megtörtént az ünnepélyes „névadás". Ez utóbbi aktus a helyi összefogás szép példáját tükrözte, hiszen a lelkipásztor és a frissen megválasztott polgármester együtt vágta el a szalagot.


Zsoltárt zengve ajkaink, meghatottan lépdeltünk a Kálvin közön, el egészen a lelkészlak másik bejáratáig, amin át megközelítettük a gyülekezeti házat. Itt már a (leendő) nőszövetség asszonyai végtelen szeretettel és terített asztallal vártak mindannyiunkat. Dr. Huszár professzor Kálvinról megjelent érdekfeszítő könyvét dedikálta, nagy örömünkre több példányban is. 


Erről a tartalmas délutánról az Európa Rádió is hírt adott, s a jelen levő riporter megkérdezte: miért fontos számunkra az, hogy Kálvin János nevét viselje Mezőnagymihályon egy utca? Elmondtuk, hogy a Kálvin év kapcsán méltó, hogy ily módon is kifejezzük tiszteletünket és megbecsülésünket a nagy elődünk iránt, de bármikor, ha rátekintenek az erre járók vagy az itt lakók a szép utcanévtáblára, elgondolkodnak, s ha esetleg nem rémlik, akkor utánanéznek vagy utánakérdeznek, hogy ki is volt az a Kálvin.


A hittanos gyermekeknek már előzetesen „szemet szúrt" a Kálvin köz tábla, s érdeklődésükre megbeszéltük, hogy ő volt az a nagy reformátorunk, akinek a tanai a Bibliára épülnek, aki igen szigorú elveket vallott, s jó lenne, ha minél hitelesebben tudnánk megélni az ő tanítását, s ennek nyomán - is - Krisztus követését.


Ezúton is köszönetet mondok mindenkinek, akit illet, aki bármilyen téren hozzájárult ahhoz, hogy ez az ünnepség ilyen szépen lezajlott: a Gondviselő Isten áldja meg gazdagon Mindannyiukat!


Komróczki Sándorné Kádár M.


lelkipásztor


Mezőnagymihály


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább